Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

7-8. szám - Bélteky Lajos: Beszámoló az 1949–1953-ban készített mélyfúrású kutak adatainak hidrogeológiai tájegységek szerint való feldolgozásáról

3JfJf Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 7—8. sz. Bélteky L,.: Mélyfúrású kutak mellett kivehető vízmennyiséget kell érteni. Minél kisebb depresszió mellett szolgáltat a kút egy bizonyos vízhozamot, annál nagyobb a kút fajlagos vízhozama és fordítva. A fajlagos vízhozam fejezi ki tehát azt a fogalmat, amit köznyelven vízadóképességnek neveznek. Az elmúlt öt évben készített mélyfúrású kutak adatairak tájegységek szerint való feldolgozása során feltűnt, hogy a fajlagos vízhozam tájegységenként változik, azonkívül az országos átlag is mutat kilengést. 1949. és 1950ben 26,5, illetve 28,4 liter/perc volt az átlagos fajlagos vízhozam, majd 1951-ben 56,3-re emelkedett s ezt az értéket kisebb ingadozással megtartotta az utóbbi három évben. Az előbbi jelenség — szerintem — azzal magyarázható, hogy a réteg vízadóképességét, vagy más szóval a kút fajlagos vízhozamát jelentősen befolyásolja a vízadóréteg áteresztő tényezője. Továbbmenőleg feltehető tehát, hogy azonos geológiai felépítettségű és fizikai rétegjellemzőkkel rendelkező területen levő jól kiképzett kutak fajlagos vízhozama közel azonos. Érdekes példákat lehet felhozni e feltevés igazolására. Mátészalkán az elmúlt öt évben készített 3 kút fajlagos vízhozama 65, 65 és 64 liter/perc. Szombathelyen az elmúlt hónapokban egyazon területen fúrt három kút fajlagos vízhozama 128, 130 és 130 liter/perc. A tortyogói vízmű részére létesített kutak fajlagos vízhozama is közel azonos és nem emelkedik 50 liter/perc fölé akkor sem, ha 60 fm nagyméretű szűrőt építenek be a furatba. Múlt évi előadásomban ismertettem azt a tiszántúli csoportos kúttelepítést, ahol helyes kútkiképzéssel a kútkarakterisztikák alig mutatnak szórást s ennekfolytán kevés az eltérés a fajlagos vízhozamok között is.

3 A fajlagos vízhozam átlagértékének öt év alatt megfigyelt változása pedig arra enged következtetni, hogy jelentős befolyással van rá a minőségi munka, illetve a helyes kútkiképzés. Az értéke ugyanis 1950. és 1951. között emelkedett ugrásszerűen, amikor a minőségi munka alkalmazása már szélesebb körben terjedt el. Nézzük meg tehát fajlagos vízhozam szempontjából a sorrendet. Az első összeállítás 5 év eredményeit tünteti fel. 44 sz. (Duna kavicsos medencéje) 124 liter/perc/méter 45 „ (Sajó—Hernád völgye 116,5 99 53 „ (Szatmár) 92 99 51 •„ (Hortobágy) 90 99 1 „ (Győr—Szombathely) 88 99 10 „ (Dráva völgye) 82,2 „ 17 „ (Komárom) 65,5 99 42 „ (Kiskunhalas) 59,5 99 7 „ (Délbalaton—Zalaegerszeg) 59 99 46 „ (Bodrogköz) 51 99 Az utolsó három évben a minőségi munka szélesebbkörű alkalmazása folytán növekedett a fajlagos vízhozam. Ezt bizonyítja az alábbi második összeállítás: 45 sz. (Sajó—Hernád völgye) 150 liter/perc/méter 53 11 (Szatmár) 135 >» 1 (Győr—Szombathely) 129 N 44 (Duna kavicsos medencéje) 124 II 51 I, (Hortobágy) 102 „ 10 »Í (Dráva völgye) 90 II 17 II (Komárom) 81 II 7 11 (Délbalaton—Zalaegerszeg 63 11 46 »» (Bodrogköz) 59 II 42 II (Kiskunhalas—Bácsalmás) 57,5 » Mindkét összeállítás szerint legnagyobb tehát a kutak fajlagos vízhozama a Duna, Sajó— Hernád, szatmári, a kisalföldi kavicstakarókon, a hortobágyi magasháton, a Dráva völgyében, Győr—Komárom megyei Duna völgye területén. Ez is igazolja tehát"azt a megállapítást, hogy hazánkban nagy vízmennyiséget elsősorban a kavicstakarókból, a törmelékkupacokból és lejtőtörmelékekből, tehát kismélységből lehet nyerni. Ha összehasonlítjuk ezt a sorrendet a legnagyobb kútankénti átlagos vízhozamú tájegység-sorrenddel, láthatjuk, hogy csak a 44. 51, 7, 17 és 42 sz. tájegység szerepel mindkét összeállításban s a legnagyobb fajlagos vízhozamú tájegységek között nincs benne a 19, 43, 38, 52 és 47 sz. tájegység, még pedig azért, mert ezeken a területeken a nagy vízhozamot nagy depresszió mellett sikerült elérni. Érdekes, hogy az utóbbiak között vannak azok a tájegységek is, (43, 47 sz.) ahol túlnyomó a pozitív ártézi kutak száma, ami azt mutatja, hogy a 260 ill. 200 liter/perc térszínt felett kifolyó vízmennyiséget 4—6 m depresszió mellett adják a kutak, vagyis, a kutak statikus vízszintje 4—6 m-rel magasabban van a terepszint felett. Most lássuk a legkisebb fajlagos vízhozamú tájegységeket: 29 SZ. (Salgótarján) 4,5 liter perc/méter 32 IL' (Börzsöny) 9,9 „ . 49 ,1 (Szolnok—Törökszentmiklós) 16,4 50 (Kisújszállás) 17,5 8 IV (Somogyi dombok) 18,2 6 , , (Pápa—Kisbér) 18,2 40 II (Jászság—Poroszló) 22,3 13 ,, (Székesfehérvár) 22,4 16 II (Mezőföld) 22,8 4B II (DK-i Tiszántúl) 27 Legkisebb a fajlagos vízhozam Salgótarjánban és vidékén, Börzsönyben, a szolnoki és nagykunsági magasháton, a zalai és somogyi dombvidéken, Pápa—Kisbér környékén, a Zagyva—Tisza süllyedékében. Ez a tény köztudomású a szakmában, most ezt a statisztikai adatok is alátámasztják. Érdekes, hogy az átlagos depresszió is a 29 és 32 sz. tájegységeken a legnagyobb, 37,3, illetve 18,1 m. Nagyságszerinti sorrend a depresszió szempontjából a következő: 29 sz. (Salgótarján) 37,3 m 32 „ (Börzsöny) 18,1 18 i* (Karsztos területek) 12,8 „ 14 II (Velence) 11,4 II 9 II (Tolna—Kapós völgyé) 9,1 ,i 8 II (Somogyi dombok) 8,77 II 19 ii (Bazalt, gránit) 8,45 I, 52 II. (Szabolcs) 8,0 II