Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)
7-8. szám - Szabó László: Az oldalszivárgás hatása a felületi öntözések normáira
33Jf Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 7—8. sz. Szabó L.: Oldalszivárgás vizsgálata nél már 112 órával, végül a 100 m 2-es szivárgási területnél pedig 96 órával később vettük a nedves talajmintákat. A nedves talajminták vételi idejének ilyen nagy szóródása elsősorban kislétszámú öntözőbrigádunk igen erős elfoglaltságával indokolható. A nedves mintavételi időpontok különbözősége miatt a talaj nedvességtartalmának növekményei nem azonos súlyúak. Mivel a helyszínen egy függélyben a talaj nedvességtartalmának változására hosszabb megfigyeléseket nem tettünk, a különböző adatokat közös súlyúvá nem tudjuk alakítani. Ezért grafikonban nem is ábrázoltuk a nedvességtartalom növekményeit és a beázás mélységét, de az 5. táblázat alapján kétségtelen, hogy ezek határozott összefüggésben vannak azonos víznyomás esetén a szivárgási felület nagyságával. Ennek pontosabb igazolására megemlítjük, hogy kiszámítottuk az egyes nedvességtartalomnövekmények és szivárgási felületek kapcsolatának Bravais-féle korrelációs tényezőjét és a vonatkozás valószínű hibáját. Ezek az értékek : r = EAx-A y =Q8 0 frzto 2 -ZAy* és 2 p = 0,674 = 0,0588. Yn Mivel az „r" értéke több, mint 13-szorosa a p-nak, a szivárgási felület nagysága és a nedvességtartalom növekménye között feltétlen van kapcsolat, mégpedig mivel 0,60 <r< 1,0, a kapcsolat határozott. Szivárgási kísérleteink eredményeinek összefoglalása 1. Azonos víznyomásnál és talajnál a szivárgási felület egységén beszivárgó vízmagasság különböző nagyságú szivárgási felületek esetén nem azonos,hanem az oldalszivárgás hatására a szivárgási felület nagyságával fordítottan arányos. Bármely nagyságú szivárgási felületnél végzett kísérlet adatainak birtokában tetszőleges szivárgási felületnagyságra, azonos víznyomás mellett, a beszivárgott vízmagasság a következő általános képlettel számítható mm-ekben : b ahol ,,b" és ,,m" a talajra jellemző állandó. 2. Az öntözésnél azonos vízmagasság és talaj esetén a talajban jelentkező nedvességtarta1 omgyarapodás függ a szivárgási felület nagyságától és azzal egyenesen arányos. 3. Az öntözővíz hatására azonos vízoszlop és talaj mellett a beázás mélysége szintén függ a szivárgási felület nagyságától és azzal egyenesen arányos. 4. A fentiekből következik, hogy kis szivárgási felület szivárgási adataiból az öntözés során benedvesítendő nagy szivárgási felületekre helyes következtetéseket közvetlenül levonnunk nem lehet. Hogy az öntözés üzemi adataira helyszíni szivárgási kísérletekkel helyes eredményeket kapjunk, arra három lehetőség adódik : a) Vagy nagy, legalább 4x4 méteres kerettel végezzük a szivárgási kísérletet, mert ennek adatai már jól megközelítik a nála nagyobb felületek szivárgási adatait, továbbá a repedések és a mikroorganizmusok járatainak esetleges hatását is jobban tartalmazza, b) vagy meghatározzuk az adott talajra jellemző ,,b" ,,m" tényezőket és ekkor egy tetszőleges kis szivárgási felület eredményeiből is számíthatjuk nagyobb szivárgási felület szivárgási adatait, c) vagy valamilyen készülékkel biztosítjuk azt, hogy a kísérleti szivárgási felületünk közepén a víz szivárgása közben az áramlási vonalak csak függőleges irányúak legyenek, azaz az oldalszivárgás jelenségét kiküszöböljük. Az előző három megoldás közül az utóbbi látszik legegyszerűbbnek és gyakorlati használatra alkalmazhatónak. Erről a kérdésről egy külön tanulmányban szeretnénk foglalkozni, ezért a továbbiakban nem részletezzük. Szivárgási kísérletünk bírálata Összehasonlító szivárgási kísérleteink eredményeinek általános jellegű megállapításai részben nem újak. 1937-ben Dolgov szovjet kutató kimutatta, hogy általában a 6 m 2-nél nagyobb szivárgási felületek elárasztásakor az oldalszivárgás az eredményeket már lényegesen nem befolyásolja (2). Dr. Mados László 1939-ben az „Öntözési és vízgazdálkodási tanulmányok a tiszafüredi öntözőrendszer területén" című dolgozatában (3) a 2,5x2,5 méteres azaz 6,25 m 2-es keretekkel végzett szivárgási kísérleteivel kapcsolatban Dolgov megállapításán túlmenően a következőket írja: „...kísérleti módszerünk önmagában hordozott egy hibaforrást, amikor kis parcellákat öntözünk. A beázás ugyanis a parcellák határán bizonyos mértékig rézsútos irányban kifelé is érvényre jutott, tehát az adagolt víz a mélység felé mindig nagyobbodó keresztmetszetű talajrétegeket nedvesített át. Az átázott talajidom egy négyzetes csonkagúlát képezett és miután az adagolt vízmennyiség a csonkagúla felső, kisebb lapjára volt számítva, a beázási mélység mindig szükségképpen kisebb volt, mintha ugyanolyan vízborítással nagy területet öntöztünk volna, ahol ennek a hibának befolyása kisebb mértékben érvényesül", A Müntz—Lainé készülék használatával kapcsolatban Dr. Németh Endre professzor, ki egyébként ezt a készüléket hazánkban először ismertette, már az 1942-ben megjelent „A korszerű mezőgazdaság vizi feladatai" c. művében hangsúlyozta, hogy „a Müntz—Lainé által bevezetett, valamint más hasonló elven alapuló eljárással kapott számértékek nem tekinthetők a talajok vízvezetőképességét abszolút értelemben jellemző értékeknek, hanem csak összehasonlításra alkalmas számoknak, mert a műszer kis keresztmet-