Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Beretzk Péter: Halpusztító madaraink

238. Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 5—6. sz. Beretzk P.: Halpusztító madaraink bernek, hogy a dankasirályt óvja, védje és segítse elő fészkelő telepének kialakulását. Télen be nem fagyó vizeink mellett néha megjelenik kis számban a dankasirálynál valamivel nagyobb szürke- vagy viharsirály (Larus canus). Ezek is eljárnak a telelők fölé, ha dögöt vagy beteg halat találnak. Magyar viszonyokra vendégeskedése közömbösnek mondható. A sirályok életmódja meglehetősen egyforma. Bennünket az átvonuló fajok nem is túlságosan érdekelnek. Megemlítek azért mégis néhány sirályfajt, mely nagyságával feltűnően különbözik a mi dankasirályunktól. A gerlenagyságú törpesirály (Larus minutus) 6—8-as csapatokban vonul keresztül. Néha már július végén megjelennek fiataljai. Egyesével néha télen is láthatók. Kártétele nincs, főkép rovarevő. Feltétlenül kímélendő. Ismeretesek az ú. n. nagy sirályok. Ezek hollónagyságú madarak, rendesen ezüst- és heringsirályok (Larus argentatus, L. fuscus), melyekből nyár végén tünedeznek fel az első barnaszínű fiatalok. Magas északi hazájukban e madarak jórészt fészek(tojás és fióka) rablók. Vonulásuk során legkedvesebb eledelük a haldög, de megeszik a kisebb emlősöket, rovarokat és más dögöt is. Halasvizeinknél ezen átvonuló sirályfajainkat közömböseknek kell tartanunk. A sirályok között kell megemlítenem a kedves és kecses kis szerkőket (Chlidonias), melyek a csérekhez való hasonlatosságuknak köszönhetik a halgazdáknál alaptalan rossz hírüket. Ezeknek talán a németek adták a legtalálóbb nevet, „Seeschwalbe". Tehát fecske és valóban életmódja azokhoz hasonló, csakhogy leginkább a víz felett vadászik, de rovarokra, szúnyogokra! Gyakran látjuk e kis madarakat a ringó búza vetések, rétek felett is rajokban bogarászni. A levegőből kapják el fecskemódra legkedvesebb táplálékukat, a szúnyogot, repülő rovarokat, szitakötőket. Ezek híján a víz felületén „vadászgatnak" és a víz felszínéről szedik fel sirály módra az apró vízi rovarokat. Elképzelhető, hogy a madárkák szűkös időben a víz felszínén talált és felszedhető apró halat is fogdossák, azonban halevésük számba sem vehető. Tavasszal későn érkeznek és ősszel már korán távoznak. Nyáron nálunk fészkelnek és kecses röptükkel élénkítik a nyári, unalmas, sima víztükröket. Legközönségesebb a sötétszínű kormos szerkő (Hydrochelidon nigra). Fiataljai a nyár végén csaknem fehérek. A fehérszárnyú szerkő (Hydrochelidon leukoptera) ritkaságként szokott mutatkozni a kormos szerkők között, de néha 8—10 darabból álló tiszta csapatát is észlelhetjük. E madár sötétebb, vállai tiszta fehérek s erről jól felismerhető. A fattyú vagy fehérarcú szerkő (H. hybrida, leukopareia) jóval kevesebb számban fordul elő, mint a kormqf szerkő, kisebb telepekben fészkel. A szerkőket a nép hangjuk után „cirkó"-nak hívja. A szerkők minden időben kíméletet érdemelnek, hasznos rovarpusztítók. A halpusztító madarak sorbaszedésénél utolsónak hagytam a gémféléket, mint a halaknak a vöcsök, csér, búvárok, búvárrécék mellett a legveszedelmesebbnek ismert ellénségeit. Ezek között is mint halpusztító és nagy mértékben kártevő csak egy jöhet számításba, a szürkegém (Ardea einerea). A többi gémfajok korántsem oly veszedelmesek, sőt egyike-másika kíméletet érdemel. Egyeseket a törvény is védelmébe vesz, mint védendő természeti emléket. A szürkegém a gémek között a legtermetesebb, közel gólyanagyságú madár. A hal mellett még kedvelt tápláléka a kecskebéka. A nyilt vizeknek a madara. Örák hosszat mozdulatlanul behúzott nyakkal figyel, majd villámgyors mozdulattal szigonyszerűen vág bele tűhegyes csőrével áldozatába. Hatalmas halakat el tud nyelni. Oly nagy halakat is megvagdos, megtőröz, melyet elnyelni nem tud, s így halpusztítása igen számottevő lehet. Ezzel a szokásával a halgazdákat engesztelhetetlen gyűlöletre ébresztette. Hazánkban fészkelőterületei fogynak. Erdők, árterek magas fáin fészkel, néha 20—30 km távolságra a víztől. Számuk a halastavak szaporodásával gyérül. A vadászati törvény több alkalommal lövését csak halastavaknál engedte meg, miután egyes fészkelőtelepein védelemben is részesülnek. Vonulási időben szaporodnak fel leginkább halastavaink mellett. Nyárvégén a fiatal madarakkal együtt százon felüli csapatokban is láthatjuk, s ilyenkor kártételük érzékeny veszteséggel járhat. Övatos, félénk madarak, riasztásuk is eredménnyel járhat, bár a madarak igen kitartóak a kedvező alkalmak kivárásában. Üjabban betanított sólymokkal riasztják egyes halastavaknál. A szürkegémnél valamivel kisebb, de kártételben hozzája nem is hasonlítható a vörösvagy bíbor-gém (Ardea purpur ea). Sűrű kákás, sásos helyeknek a kis víztükrei között leselkedik mindenre, ami a vízben mozog. Tápláléka ezek szerint a vízi rovarság, béka, ebihal és természetesen a kisebb halak is. A vörösgémet sohasem találjuk oly nagy számban, mint szürke rokonát. Rendesen 8—10 darabnál több nem gyülekezik, s így kártétele nem igen jön számba. Tekintetbe kell venni ugyanis a halastavaknál azt, hogy a halak ellenségét, a kártékony rovarokat és békákat előszeretettel pusztítja. Számuk fogy, s így a vízi világnak ezt a szép díszét inkább riasszuk, de ne pusztítsuk. Igen közönséges és közismert gémfaj a bakcsó (Nicticorax grisea). Valamikor ártereinken, nagy folyóink mentén tömegesen, néha ezerszámra fészkelt. Varjúhoz hasonlóan sűrű telepet alkotott. A mocsarak mellett elsősorban ebihal, béka, gőte és rovarpusztító, de halastavak mellett apróbb halakkal is él. Rövidebb lábú lévén, mélyebb vizek szélén a parton leselkedik. Halastavainknál tömegesen csak nyár • végén mutatkozik, midőn már korán — júliusban — fiataljaival jelenik meg. Ilyenkor számuk gyéríthető. Az üstökös- vagy selyemgém (Ardea ralloides) galambnagyságú madárka, mely röptében nagyobbnak és- tiszta fehérnek látszik, míg földön csukott szárnyával, hátának enyhe rozsdás-