Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Beretzk Péter: Halpusztító madaraink

236 Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 3—4. sz. Kivonatok. Bár csaknem kizárólagosan halevő madár, kártétele csekély, számánál fogva tekintetbe nem jöhet. Mint természeti ritkaság, feltétlenül kímélendő. Természeti emlék, melynek törvényes védelme sokáig nem késhet. Halastavainknál ritkán észleljük néhány darabját, mint átvonulót. A Dunának mohácsi és csallóközi zátonyain és a szegedi Fehértavon ismeretes néhány párban való fészkelése. A holló nagyságú lócsér (Hyldrjprogne tschegrava) minden kontinensen otthonos madár. Régebben ritkán látogatott el hozzánk. A haszas évekig igen ritkának tartott hazai madár volt; 1891-ig mindössze két példányról tesznek említést. A szegedi Fehértavon az utóbbi másfél évtized alatt, és Keve Andrásnak a Balaton mellett 1948—1952. években végzett megfigyelései kimutatták, hogy a lócsér hazánknak rendszeres átvonuló madara lett. Az északi svéd és norvég poplulációk madarai érintik átvonulásuk során hafánkat, leginkább április, május és szeptember hónapokban. Nem ritkák a nyáron mutatkozó példányok sem. Átvonulása során legnagyobb számban 8 példányt lehetett megfigyelni. 3—4 napnál tovább nem igen időznek, s így kártételük nem okoz érzékeny veszteséget. Hazai újabb szereplése halastavaink számának szaporodásával, a haltenyésztés fejlődésével összefüggésbe hozható. E halpusztító madár, erős vörös csőréről már messziről felismerhető. Halastavainknál gyér száma miatt —• mint említettem — nem jelent veszedelmet. Hazájában a haltáplálékon felül még tojás- és fiókarablásból él és a dögöt is megeszi egyéb híján. A csérek közé sorol a tudomány egy átmeneti alakot (átmenet a sirályok felé), a kacagó csért (Sterna anglica); galambnagyságú madár. Vadászati módja nem egyezik a csérekével, mert e madár a sirályokhoz hasonlóan a víz felszínéről szedegeti fel táplálékát. A nyilt vizeket nem szereti. Rovarokkal, szöcskével, sáskával, szitakötőkkel él. Ezért inkább a növényzettel benőtt területek fölött vadászgat. E csérfajtát még halastavaknál se pusztítsuk. Felismerhető fekete csőréről. Hazánkban a ritka fajok közé tartozik. A Fertő tavon kevés számban fészkel. A halvágó madarak közé tartozik a színpompában ragyogó kis jégmadár (Alcedo ispida), mely leginkább a be nem fagyó téli vizeink mellett vadászgat apró, értéktelen halakra. Esetleges kártételét el kell néznünk, amely számba alig jöhet. A halászsas (Pandion haliaatus) ölyvnél nagyobb, karcsú termetű ragadozó. A halat a magasból kémleli ki és a csérekhez hasonlóan célozza meg; néha teljesen elmerül a vízben. Karmával ragadja meg a halat. A legritkábban téveszt célt. Nagyszerű és biztos halászmadár. Kilós és még nagyobb halakat is könnyedén visz. Röpte könnyed, a sirályhoz hasonló. Valamikor a folyószabályozás előtti időkben nagy folyóink ártereinek fészkelő madara volt. Ma már száma nemcsak hogy megritkult, de az utolsó években valóságos madártani eseményszámba megy megjelenése. Nézzük el kártételét, amely ritkasága miatt már egyébként sem jelentős. Törvény védi, pusztítása tilos. Ennek ellenére egyes halastavak törvényellenesen lövik. Ha valahol mégis a tévedés áldozata lenne, küldjük a madarat tudományos intézetbe. Nagyobb halastavainknak, pusztáinknak madara a rétisas (Haliaatus albicilla). Legnagyobb sasunk, mely élő állatot éppúgy elragad, mint ahogy őszön és télen megeszi a dögöt is. Igen kedves tápláléka a hal. Ennek köszönhetik mesterséges halastavaink a hatalmas ragadozó madárnak a vendégeskedését. A fiatal madarak csak harmadik évben érik el ivarérettségüket, s így gyakran előfordul, hogy ezek halas vizeink mellett egész nyáron át kitartanak. Leggyakrabban magányosan vagy kettesével láthatjuk, de őszi halászat után előfordul, hogy 3—4 sas egy időben tesz látogatást. A könnyen megszerezhető hal táplálék, messzi hálóhelyéről — . rendesen erdők, árterek kimagasló fáin tölti az éjszakát — elcsalogatja nap-nap után a halastavak mellé. Sirályok módjára szárnyal a víz felett, a felületen úszó halat azonban nem csőrével, hanem hatalmas karmaival markolja fel. Kisebb kárt az elrablott halakkal okozza, míg nagyobb kártétele onnan származik, hogy a többkilós halak közül sok kisiklik súlyos sebeivel karmaiból. E halak azután elpusztulnak. A réti sas igen óvatos madár. Ember elől száz méterekkel felkel. Riasztása tehát könnyű és eredményes. Ott ahol puska szól, a madár a tájat messzire elkerüli. Törvény védi és halastavaknál is csak a földművelésügyi miniszter engedélyével lőhető. Távoltartásukat elősegíthetjük azáltal, hogyha a halastavak etetőhelyeit a vízből kiemelkedő karókkal nem jelöljük meg. A halászatban elfáradt sasok ugyanis ezeken a karókon néha félnapokat is pihennek. A karók eltávolításával nagy mértékben meg lehet nehezíteni a réti sasok halászó kedvét. Bármennyire is fáj a halgazda szíve, amidőn a halász- és rétisasnak „szabad" és büntetlen halászatát kell szemlélnie, be kell látnunk, hogy magasabbrendű természetvédelmi szempontok tették szükségessé e pusztuló madarak védelmét. Ugyanaz az eset ez, amidőn a vadásznak kell eltűrni a sólymoknak a pusztítását a gondozott foglyos és fácános területen. A természet egybefolyó nagy egysége parancsot ad számunkra a ritkuló, kivesző életformák megmentésére. Nem használhatjuk fel az állatfajok fölött megszerzett mindenhatóságunkat egyes fajok teljes kiirtására, életformák eltüntetésére, csak azért, hogy ezen az áron tegyük a magunk földi életét kényelmesebbé, a kultúrát pedig szegényebbé. Oly madárcsoport tárgyalásához érkeztem, hol egyes érdekeltek előtt a kár és haszon kérdése nem látszott teljesen tisztázottnak, és ma is sok vita folyik e kérdés körül. E madarak a sirályok, a sirályfélék, melyeknek halászati módjuk a víz felületén repülés közbeni élelemszerzés. A víz felett siklanak, ívelnek és csőrük-