Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

3-4. szám - Finály Lajos: A pécsi szennyvízkérdés

lJfO Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 3—4. sz. A pécsi ankétról szóló utolsó beszámolónkban annak az ülésszaknak az anyagát foglaljuk össze, amelyben az előadók és hozzászólók a pécsi szennyvíz-kérdéssel foglalkoztak. Az ülésszaknak azt a részét, amelyben a parazitológiai és szennyvíz öntözési kérdésekről volt szó, előző számunkban közöltük. Most a pécsi tisztítótelepet ismertető előadást és hozzászólásokat hozza lapunk. A pécsi szennyvízkérdés FIK.ÍLY LAJOS PÉCSI ANKÉT Pécs város csatornahálózata elválasztó rendszerű, vagyis külön hálózat szolgál a szennyvizek és külön hálózat a csapadékvizek összegyűjtésére és a város területéről való kivezetésére. E két hálózat közül a szennyvízcsatornázás épült meg rendszeresen s teljes hosszúsága ezidőszerint mintegy 85 km. Kiterjed a város beépített területének legnagyobb részére és a lakosság teljes lélekszámából mintegy 60 000 fő házi szennyvizét, valamint az ezen a területen települt gyárak és ipari üzemek szennyvizét gyűjti össze. A csatornahálózat legnagyobb része a Megyeri-út felé vezeti le a szennyvizeket a Megyeri-út és a Fekete-víz keresztezésénél létesült szennyvíztisztító berendezésbe. Ennek területén csatlakozik ehhez a hálózathoz a Feketevíztől délre fekvő területek csatornázásának külön gyűjtője, amely a közvágóhíd és a Pécsi Bőrgyár szennyvizeit is hozza, Nem csatlakozik ehhez a hálózati rendszerhez a város nyugati részének kisebb csatornahálózata, amelyet közvetlenül vezettek be a Fekete-vízbe. A csapadékvízcsatornázásból ezideig csak egymástól nagyobbrészt független kisebb szakaszok, egyes csatornák épültek meg, kb. 6 km öszszes hosszúsággal, azzal a céllal, hogy egyrészt a belső városrészből a csapadékot elvezessék, másrészt ezt a belső területet a felülről lezúduló csapadékvíztől legalább részben mentesítsék. A továbbiakban a csapadékvízcsatornázás kérdéseivel nem fogunk foglalkozni, de szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy a csapadékvizeknek a szennyvízcsatornahálózattól való teljes és szigorú elkülönítése — mint á világon sehol, úgy — Pécsett sem sikerült. Sok tetőcsatorna, udvari lefolyó, talán még utcai víznyelő is van a szennyvízhálózatba bevezetve. Ennek oka részben tudatlanság, hanyagság vagy könnyelműség, de itt-ott gazdaságossági, sőt műszaki kényszerhelyzet is. Következménye pedig az, hogy esős időben, meg hóolvadáskor a szennyvíz mennyisége tetemesen megnövekedik. Ezt igazolják a szennyvíztisztító-telepen és annak szivattyútelepén szerzett tapasztalatok és a mellékelt görbéken bemutatott adatok is (1. és 2. ábra). A szennyvízhozamnak 1950, 1951 és 1952 folyamán a szivattyútelepen mért napi mennyisége jelentősen ingadozó és évi átlagban mintegy 17%-os emelkedést mutat. Az ingadozás egyik oka az, hogy a bőrgyár munkaszüneti napokon alig bocsát a csatornába szennyvizet, ilyenkor tehát az átlagosan mintegy 1000 m

3-re tehető bőrgyári szennyvízmennyiség kiesik, s a hozam 14—17%kal csökken. Másik oka pedig a már említett csapadékvíz-bevezetés. Talajvízbeszivárgás nincs számottevő mennyiségben. A Lesenyei József irányítása mellett végzett szennyvízvizsgálatok alkalmával megmérték a szennyvízhozam egy napon belüli ingadozását is. (3. ábra) Ennek a görbének szokatlan alakjával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a szennyvízrács működése a szabatos mérést nagyon megnehezítette : a tisztogatógereblye működéskor a szabaddá vált rácson át a visszatorlasztott víz zúdult ki a csatornából, máskor viszont a gyorsan elrakodó rács erős visszaduzzasztó hatása csökkentette a rács után jelentkező hozamot. Innen a görbe nyugtalan alakja. A mérés napján 6300 m

3 volt a napi hozam, 263 m

3 egyórás átlaggal, amiből a nappali órák alatt, 8-tól 20 óráig, 4000 m

3 folyt le 330 m

3 egyórás átlaggal, az éjjeli órák alatt, 20-tól 8 óráig pedig 2300 m

3, 192 m

3/ó átlaggal. A csúcslefolyás 150 liter volt másodpercenként, ami 540 m

3/ó hozamnak, az éjjeli legkisebb lefolyás pedig másodpercenként kb. 33 liter volt, ami 117 m

3/ó hozamnak felel meg. A napi átlaghoz viszonyítva tehát a nappali egyórás átlag 1,3-szeres, az éjjeli 0,74-szeres, a csúcs 2,1-szoros, a minimum pedig 0,44-szoros volt. Nagy városok átlagához viszonyítva az éjjeli átlag valamivel több, az éjjeli minimum viszont lényegesen kisebb a szokottnál — ami azt mutatja, hogy nincs jelentős beszivárgás — a csúcs azonban közel 25%-kal nagyobb volt. A rács zavaró hatása miatt ezt a mért csúcsot nem lehet irányadónak elfogadni, hanem valószínűleg 120 1/mp körül van a helyes érték, ami 430 m

3/ó mennyiségnek felel meg. Ez a napi mennyiség 1/14 része, s pontosan megfelel a szokásoknak. Az 1951. évi átlagból 60000 főre vonatkoztatva, a fajlagos (fejenkinti és naponkinti) szennyvízmennyiség 114 literre, ha pedig a bőrgyári mennyiséget figyelmen kívül hagyjuk, alig 100 literre adódik. Ez kb. annyi, amennyit városi átlagban számítani szoktunk. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy 1951-ben elég szűkös volt a város vízellátása. Bőséges vízellátás mellett a fajlagos szennyvízmennyiség a bőrgyár nélkül is elérte volna a 150 litert, jeléül annak, hogy revideálni kell az eddigi normákat, s el kell fogadni városi átlagban is a 150 l/fő/nap szennyvízmennyiség alapulvételét a méretezési számításoknál. A Szovjetunióban 70 1/mp átlagos szennyvízhozam esetén a csúcslefolyást jellemző egyenlőtlenségi, vagy csúcslefolyási tényezőt 1,7—1,8 között veszik fel, ami két részből : a napi és az órás ingadozásból tevődik össze. Pécs esetében azonban az órás ingadozás maga eléri az 1,7-et, mig a napi ingadozás — a csapadékos napokat figyelmen kívül hagyva — körülbelül megfelel a 120—150 l/fő/nap