Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

1-2. szám - Kessler Hubert: A lillafüredi Anna-barlang forrásai

Q2 Kessler H.: Az Anna-barlang forrásai Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 1—2. sz. Szinva-forrásból és valószínűleg az akkor még aktív István-barlangból fakadó mésztartalmú — karsztvíz széndioxidtartalmának csökkentése folytán. A dolomitalapból, amelyre a mésztufa lerakódott, karsztforrások fakadtak, amelyek az egyre vastagodó mésztufaréteg által eredeti faka dási helyük elhagyására kényszerítve, különböző szinteken kerestek a tufa üregeiben felszínre vezető utat. Ilyen, eredetileg dolomitból fakadó karsztforrásnak véltem az Anna-barlang forrását és ezt az eredeti fakadási helyet kellett felkutatni. * A forrásvíz Szinvával vagy Hámori-tóval való összefüggésének kiderítése érdekében fluoresceinnel és metylviolettel végzett festési kísérletek eredménytelenek maradtak. Negatív festési kísérlet, természetesen még nem bizonyító erejű, mert a festék a tufában leszűrődhet, esetleg vegyi hatásokra is redukálódhat a festékanyag színe. Ezért elektromos vezetőképesség vizsgálatot végeztem olymódon, hogy a Szinva-forrásnál félmázsa konyhasóból készített koncentrált oldatot a patakba öntöttünk és az Anna-barlangnál közel 30 órán át a víz vezetőképességét sűrűn mértük, de ez a kísérlet is negatív maradt. A többízben végzett vízhozam- és hőmérsékletmérések szerint az I. sz. forrás látszott megbízhatóbbnak, ezért a feltáró'kutatásokat ennél kezdtük meg. Ezek folyamán először a forrás fakadási helyétől induló kb. 8 m hosszú nyugati irányú tárót hajtottunk. Ennek végénél elvesztettük a szifonszerűen mélybe bukó forrásjáratot, de később a tárónak déli irányban való elfordítása után újra megtaláltuk. A táróval több zárt, cseppkővel díszített üreget is harántoltunk. 18 m táróhossz után a forrásjárat mély tölcsérben végződött, amelyben a víz alulról feltört. A tárót újabb 18 m hosszúságban közel félkörben a forrástölcsér köré továbbhajtottuk, de nem akadtunk újból a vízjáratra. Valószínűnek látszott, hogy a forrás eredeti felbukkanási helyét megtaláltuk. Egyébként is feltételezhető volt, hogy alattunk nem nagy mélységben van a dolomitalap, mert a Hámori-tó gátjának átépítésével kapcsolatban lemélyített egyik fúrás nem messze a munkahelyünktől 258,60 m A. f. magasságban dolomitot ért. A forrásszint pedig 264 m A. f. magasságban volt. Először megkíséreltük a forrástölcsér vízszintjét egy 2000 lit/perces szivattyúval leszívatni. Az egyébként 1200 lit/perc hozamú forrást azonban csak 40 cm-nyire tudtuk leszívni. Ilyen depresszió mellett a forrás hozama már meghaladta a szivattyú teljesítőképességét. A leszívott vízszint mellett nagy erővel feltörő forrás erős feldomborodást okozott a vízszínen. Végül is kézifúróval belefúrtunk a forrástölcsérbe és 4 m mélységben, tehát 260 m A. f. szinten megtaláltuk a dolomitot, és ezzel a forrásfoglalásra alkalmas helyet. A feltáró munkák befejezése után újból kémiai és bakteriológiai vízmintát vettem, amelynek alapján az Orsz. Közegészségügyi Intézet az I. sz. forrás vízét megfelelőnek találta. Tekintettel arra, hogy a kutatások során a forrás vízhozama nagyobb depresszió mellett emelkedett, a végleges foglalási tervek úgy készültek, hogy a forrás szükség esetén a természetes túlfolyásnál két méterrel mélyebben is megcsapolható legyen. Ezzel csökkent természetes vízhozam idején, csapadék szegény időjáráskor a forrás hozama átmenetileg növelhető lesz. Hang-