Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

1-2. szám - Beretzk Péter: A szegedi Fehértó madárrezervátuma

Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 1 -2. sz. Beretzk P.: A szegedi Fehértó madárrezervátuma 5 Ily szörnyű mennyiségű víz láttán a szemlélő el sem hiszi, hogy e terület néha éveken keresztül a melegedő hónapokkal kiszárad. A régi térképeken általában olvasható a régi Fehértavat is jellemző felírás : ,,In Hochsommer troeken". A végletekbe menő szélsőséges viszonyok okozták azt, hogy itt minden kísérlet meddő maradt, amidőn a tulajdonos város a 3000 holdas területét valamiképpen hasznosítani kívánta. Árvizes években a halászat volt kifizető, aszályos években a tófenék nyújtott sovány legelőt. A házikezelés nem fizető, a város „árendába" adta a tavat. A bérlő környéki gazdák alig néhány ezer pengőt fizettek be a város kasszájába. Amidőn a bérbeadásnál a legelőről esett szó, a vízre hivatkoztak, amidőn a halászatot kellett volna megfizetni, a kiszáradás mindenkor bekövetkezhető veszedelmét hangoztatták. A Fehértó-széli magyar azonban jól ismerte a tó szokásait. Mindenütt tanyák sorakoznak a tó körül és számos ügyes gazda többszáz holdas gazdává hízta fel magát a Fehértó „zsírján". Csak a város jutott sovány fillérekhez. (A Fehértó vadhal termésére jellemző adatot szolgáltatott az 1919-es év. A több éven át víz alatt lévő Fehértóban a vad halak anynyira felszaporodtak, hogy a város 3200 mázsa 30—40 dekás pontyot árult ki a város lakosainak. E hatalmas mennyiségű halat a Fehértó természetes tápláléka növelte, mesterséges takarmányozás nem volt. Az Ősfehértónak jellemző vízinövénye a széki sás jelentett még nagy értéket. A széki sás-szigetek nagy kiterjedésben lepték el a víztükröt. A sás — vagy amint a Fehértó népe nevezi : csatak — zsenge korában kitűnő legelőt nyújt, beérve azonban, érdes, éles széle, kemény volta miatt az állat már nem eszi, de ilyenkor kiváló almozó és fűtőanyag. Sós talajon a gyékény és káka nem tenyészik, nád is csak a jobb és állandóbb vizű talajon kis foltokban mutatkozik ((>. kép) 6. kép. Ősfehértói táj. Foto : Beretzk P. A Fehértó, mint látjuk, nagy szerepet játszott a környéki tanyavilág életében abban az időben, amidőn még nem volt halastó és nem volt „vízszabályozás". A lassan apadó tóból a víz magavájta természetes ereken húzódott a mélyebb laposokba (7. kép). Emberi kéz legfeljebb annyiban avatkozott a víz dolgába, hogy ha a birka útját valamely csataksziget felé elzárta volna az áradás, hevenyészett, csatakkal vastagon terített földhányáson készítettek közlekedő utat a birkák számára (8. kép). 7. kép. A Fehértó természetes erei, melyen a víz a laposokba húzódik le. Foto : Beretzk P. • A halastavak létesítésével megalkotott csatornarendszer megadta a lehetőséget arra, hogy a Tisza tavaszi áradása után az ősrészen megrekedt vizet eleresszék a folyóba. A rendszeres halgazdaság megindulásával megszűnt a környék lakosságának halászat nyújtotta gazdagodási lehetősége, 8. kép. A juh, birka legeltetés mesterséges útjai. Foto : Beretzk P. a birkatenyésztés kifizető műveléséhez fogott. Lesték, várták a tiszai apadást s ahogy az a Fehértó vízszintje alá süllyedt, az ármentesítő társaság és a város közbejöttével kierőszakolták -— gazdasági okokra hivatkozva —- a fehértói zsilipek felnyitását. Évről évre leszaladt így a tavaszi víz s az ekkor már nagy számban költő ritka vízimadarak fészke és tojása pusztulásba ment. A hirtelen leeresztett víz nyomán térdig érő latyak maradt vissza (9. kép). A nap heve, a felszínt hirtelen szárította és ez mély hasábokra hasogatta a