Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

11-12. szám - Könyvismertetés

j}26 Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 11—12. sz. Horváth S.: Folyók jégjárási viszonyai szakot ötnapos időközökre osztva feltüntetem a pentádokon belül az idő függvényében a jég illetve állójég előfordulásának valószínűségét, valamint a jég megjelenés és eltűnés, továbbá a folyó beállásának, illetve az állójég elindulásának valószínűségét. A valószínűségi vonalakat, mivel aránylag rövid (54 éves) észlelési sorra támaszkodtam, a gyakorisági adatokból készített poligonális gyakoriság-öszszegző vonlai simításával szerkesztjük meg. A 2. ábrán példaképpen a Budapest—Mohács közötti szakaszra vonatkozóan adom meg az egyes jégjelenségek valószínűségét. Az ábrából megállapítható, hogy ÍM,5% a valószínűsége annak, hogy a szakaszon jégzajlás lesz és 67% a valószínűsége annak, hogy a folyó beáll. Mindazonáltal csupán 66 százalék a legnagyobb valószínűsége annak, hogy a szakaszon (január hó utolsó dekádjá-. ban) jég van, és csupán 44% a maximális valószínűsége annak, hogy a szakaszon a jég áll (február hó első dekádjában). Az ábrából a jégjelenségek átlagos bekövetkezési időpontja is könnyen megállapítható. Ha a jégmentes teleket figyelmen kívül hagyjuk, a jég megjelenésének december 27, eltűnésének január 18 az átlagos időpontja. A beállás átlagosan január 8-án, az állójég elindulása pedig február 17-én következik be átlagosan. Az egyes jégjelenségek 50%-os valószínűséggel való előfordulásának időpontja a következő: jégmegjelenés december 29 jégeltűnés február 20 beállás január 22 jégmegindulás március 4. A jégelőfordulás 50%-ot meghaladó valószínűsége január 6 és február 18 közé esik. Természetesen az ábrából egyéb olyan adatok is leolvashatók, amelyek a folyók gazdasági kihasználása és a mérnöki gyakorlat szempontjából fontosak. Éppen ezért a jégviszonyok vizsgálatának fentebb ismerteit módszere véleményem szerint nemcsak az egyes szakaszok jégjárási viszonyainak összehasonlítására alkalmas, hanem jó szolgálatot tehet a mérnöki gyakorlat (tervezések, építkezések megtervezése stb.) körén kívül a vizek gazdasági kihasználásának tervezésénél is (pl. vízi szállítási terveik elkészítésénél, vízierőművek kérdéseinek vizsgálatánál stb.). A Duna jégvLszonyainak a fent ismertetett módszerrel való vizsgálatát több folyamszakaszra elvégeztem, azonban a vizsgálatok eredménye, a rendelkezésemre állott megfigyelési adatok 'pontossága és hiányossága miatt további finomításra szorul. A vizsgálatok összefoglaló eredményéről a későbbiekben külön fogok beszámolni, eljárásomat azonban célszerű voltára való tekintettel már most szükségesnek tartottam ismertetni. Végül megjegyzem, hogy a Duna-bizottságnál is javasoltam a jégjárási viszonyok fenti módon való vizsgálatát. Magyarország Hidrológiai Atlasza, I. rész: Folyóink vízgyűjtőbe. 3. füzet: A Sió és a Balaton. Szerkeszti a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet. Budapest, 1953. Alumíniumnyomat, 282 oldal, több színes meUéklettel. Alig egy éven belül a "harmadik kiadványa jelenik meg a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetnek folyóink vízgyűjtőterületéről. Az elmúlt év augusztusában adták ki a Zagyva vízgyűjtőjének részletes feldolgozását, amelyet februárban követett a Sajóé, majd most a Sióé és a Balatoné. A Sió és Balaton vízrendszere a Dunától kiindulva a nyugati országhatárig terjed, magába foglalja a Dunántúl középső részét. A vízgyűjtőterület fő jellemvonása, hogy a Balaton a siófoki vízválasztóval egymástól majdnem teljesen független két vízgyűjtőre osztja. Ezt domborítja ki a kiadvány, amikor a vízgyűjtőt két teljesen különálló részletben dolgozza fe

1: a Siót a Dunától a Balatonig, a Kapóssal és Sárvízzel, ill. a Balatont a Zalával, a nyugati országhatárig. Dunántúl e részeinek fejlett mezőgazdasági kultúrája a vízhálózatra is rányomja bélyegét, ami különösen a vizek haznosításában jelentkezik. Ezzel együttjár, hogy a vízgazdálkodás érdekében nem egyszer mesterséges úton átviszik az egyik vízgyűjtő vizét a másik területére. A rendelkezésre álló térképeinken a sokszor bonyolult vízvezetést át sem tudjuk tekinteni. Éppen ezért volt szerencsés, hogy a vízfolyások ezen részeit megnagyított alakban külön vázrajzon közli a kiadvány és ezzel a rejtett helyi adottságokat is feltárja. A vízgyűjtőterület feldolgozásánál természetszerűleg ugyanazt a rendszert követi a kiadvány, mint a sorozat elözö két füzete. Az átnézetes térképen kívül a vízhálózat sémás rajza, a vázlatos völgyhosszszelvények és a vízgyűjtőterület felépítésének képe könnyíti meg a tájékozódást. A lefolyási viszonyok mérlegelését teszik lehetővé az erdöborítási és színes domborzati, valamint a csapadék- és izoterma-térképek. A részletes hidrológiai kutatáshoz a meteorológiai és hidrológiai észlelési anyag átnézetes kimutatása adja meg az áttekintést. A vízgyűjtőterület részletes kimutatása általában 10 km

2 kiterjedésig bontja fel a területet. Az eddig megjelent füzetekhez képest fejlődést jelent a Zalavölgy alsó szakasza belvízöblözeteinek színe

s térképe és a vízlefolyást érintő műtárgyainak (csatorna. zsi'ip, szivattyúállás) külön kimutatása. Kár, hogy ugyanezek az adatok hiányoznak a balatoni déli öblözetekre vonatkozóan. Örömmel üdvözöljük a terület természeti-földrajzi, földtani és éghajlati viszonyaira, továbbá az eddig végzett vízimunkákra vonatkozó fontosabb irodalmi közlések összefogla'ását is. amelyek az egyes részletkérdések vizsgálatát könnyítik meg. A Hidrológiai Atlasz valamennyi füzete komoly, rendszerezett adatokkal támogatja az aktív és paszszív vízgazdálkodással foglalkozó szakköröket. Éppen ezért reméljük, hogy hamarosan a többi vízfolyásainkra vonatkozóan is rendelkezésre fognak állani a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet kitűnő adatfeldolgozásai.