Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

9-10. szám - Szaknyelvünk fejlődéséért

S96 Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 9 10. sz. Szaknyelvünk fejlődéséért A „Hidrológiai Közlöny" nyelvművelő rovata Rovatvezető : dr. Lászlóffy Woldemár A tehetetlenség törvénye nemcsak a fizikai világban uralkodik. Rányomja bélyegét a szellemi életre is. S mivel a hidrológia egyik része szellemi tevékenységünk nagy területének, itt is jelentékeny tehetetlenségi erőkkel kell megküzdenünk. Sohasem gondoltam tehát, hogy a Hidrológiai Közlöny szerény nyelvművelő rovata valamilyen csoda folytán kívülesik ezen a hatalmas erőtéren. Különböző beszélgetésekből — még a szokott „udvariassági állandó'' levonása után ís — az derült ki, hogy nyelvművelő rovatunkat sokan olvassák, sőt — élénk viták alakjában — hozzá is szólnak. Csak éppen nem írják meg a hozzászólásokat. Rovatnyitó cikkemben ajánlottam a levelezőlap-rendszert : küldjék be az ötletet "néhány sorban, felhasználom a legközelebbi számban bevezető soraimban. Őszintén bevallom : rovatvezetői minőségben még egyetlen levelezőlapot sem kaptam. A tehetetlenség nagy. De nem legyőzhetetlen. „Homo faber" vagyok. Mérnök. És tapasztalt harcos. Elővettem tehát a fegyvertárból a ,,személyeskedés" nevű kipróbált csataszerszámot. Kilőttem nyilát a meteorológusok felé és íme talált. Olyan szaktekintélyt sikerült megszólaltatnom Aujeszky professzor személyében, akinek sorai nemcsak örömet fognak okozni minden olvasónknak, hanem mértékadóak is. Most a hidrogeológusok felé röpül a nyíl. Büszkén szoktuk említeni, hogy Európa legrégibb műszaki főiskolája az 1763-ban Selmecbányán megnyílt és 1770-ben akadémiai rangra emelt bányásziskola volt, amelyről Fourcroy, a neves kémikus mondotta 1794-ben az École des Travaux Publics-nak, a mai École Polytechnique elődjének, szervezési tárgyalásain : ,,A fizikát és kémiát nálunk Franciaországban mindezideig csak elméletben tanították. A selmeci bányásziskola Magyarországon kitűnő példa arra, hogy milyen hasznos a hallgatóknak bemutatni azokat a műveleteket, amelyek ezeknek a tudományoknak az alapjai. Laboratóriumok vannak ott a szükséges eszközökkel és anyagokkal fölszerelve, hogy a tanulók ismételhessék a kísérleteket ... az École des Travaux Publicsnok ezt a módszert kellene meghonosítania" . . . Ezt a neves idézetet nem szoktuk azzal kiegészíteni, hogy világhírű főiskolánkon évtizedeken át német nyelven tanítottak. Ennek tulajdonítom — és gondolom nem vétek az idegenajkú, de jó magyar szívű néhai professzorok emléke ellen — hogy hidrogeológiai tanulmányokban ma is kisértenek olyan rosszhangzású szavak, mint „rétegösszlet", „fekü", ,,/őíe" stb. Szerencsétlen szolgai fordítás-íze van a „kiékelödés"-nek is, amelynek vajmi kevés köze van az ékhez. Aztán itt van a ,,feszített víztükör", amelynek kapcsán ismét felvetem a talajvízzel és karsztvízzel kapcsolatos szakkifejezések tisztázását ós egységesítését. Ez az a nehezebb, de fontosabb nyelvművelő terület, amelyről Aujeszky László is beszél. A kérdés nem egyszerű, nem is oldhatja meg egyetlen szakember, még kevésbbé egyszerre. Hogyan oldódjék azonban meg, ha hozzá se kezdünk ? « A Rovatvezető. A szakmai nyelvművelés feladatai és határai A Hidrológiai Közlöny nyelvművelő rovatában folyó értékes és igen hasznos munkához legyen szabad hozzászólnom a hidrológia egyik legközelebbálló társtudományának. a meteorológiának szempontjai alapján. A meteorológia kutatási területe és módszere tekintetében közeli rokonságban van a hidrológiával, ezért szaknyelvi igényei is hasonlóak. Sok egészen közös nyelvi probléma is felvetődik a két tudományágban. Egy ilyen eset kapcsán a Közlöny eaévi 234. oldalán a rovatvezető kívánatosnak mondotta a meteorológusokkal való eszmecserét a nyelvművelési rovat hasábjain. Ennek keretében legyen szabad, a felvetett konkrét kérdés tárgyalásán kívül, néhány általánosabb megjegyzést is tennem. Nyelvi és magyarosítási kérdésekkel sokan szeretnek foglalkozni a különféle természeti és műszaki tudományok művelői közül. Ezek a jószándékú kísérletek kétféle, igen különböző, úton szoktak haladni. Az egyik — mindenestre kényelmesebb — útnak a követői az idegen szavak használatát üldözik több vagy kevesebb hevességgel és már egyedül ezzel szolgálatot vélnek tenni a tudománynak ós a magyar nyelv ügyének. A másik útnak a követői a külsőségekre szorítkozó szótisztogatás helyett inkább a nyelv szellemét igyekeznek megvédeni és szabatosságát törekszenek tökéletesíteni, ezért főkép a mondatszerkesztésre, a fogalmazási fordulatok megválasztására vetnek súlyt és korántsem korlátozzák erőfeszítéseiket csak arra, hogy az idegen szavakat kiirtsák, illetőleg (kisebb vagy nagyobb rátermettséggel megalkotott) magyar műszavakkal pótolják. A második úton járók, még ha foglalkoznak is egyes szavaknak a kérdésével, ezt is elsősorban a tudományos szabatosság szolgálatában teszik, mert számukra a nyelvhelyesség nem öncél, hanem a tudományos gondolatközlés megbízhatóságának egy fontos eszköze. Távol áll tőlem azt állítani, hogy a nélkülözhető idegen szavakat nem kell elkerülni. Nem egy kutatótársunk éppen ezen a téren hasznos szolgálatokat tett. nyilvánvaló azonban, hogy a jó szaknyelvért való harcnak ez csak egyik aránylag még könnyűnek mondható ágazata, és szomorúan fest az olyan szakírónak a szövege, aki idegen szavaktól mentes fejtegetéseit idegen mondatfűzéssel, csúnyán vagy pontatlanul veti papirosra. A tudomány terén a nyelv szépsége csak másodlagos érdem. A nélkülözhetetlen és legfőbb követelmény ellenben a szabatosság, a félreérthetetlenség, sőt (napról napra inkább) a könr^yenérthetőség is, mert minden tudományban olyan mennyiségű irodalmat kell nyomonkövetnünk, hogy rendelkezésre álló munkaidőnkkel és energiánkkal nagyon észszerűen kell gazdálkodnunk. A nyelvileg helyes szövegezés általában megfelel ezeknek a követelményeknek is, a szaknyelvnek a fejlődésót pedig olyan irányban kell leginkább szorgalmaznunk, hogy a szabatosság és a könnyenérthetőség minél nagyobb fokát biztosíthassuk. Ezt a célt tűzi maga elé az említett második irányzat. A kétféle nyelvészkedők száma nem egyforma. Az idegen szavak ellen sokan küzdenek. A nyelv szellemének és szabatosságának őrzőivel ellenben — mivel magasabb célt és nehezebb munkát vállalnak magukra — ritkábban találkozunk. A Hidrológiai Közlöny uj rovatának éppen az az egyik érdeme, hogy a nyelvművelést ebben a magasabb irányban szolgálja. Különbözik még ez a második, szélesebb célokat követő csoport az elsőtől abban is, hogy az idegen szavak befogadásának kérdésében sokkal engedékenyebb — szinte azt mondhatnók, hogy megértőbb —• mint az első, amely egyedül csak ezeknek az eltiltására fordít gondot. Ennek az engedékenységnek kétféle érdekes forrása van. Az egyik az, amit Schilling Ferenc igen találóan fejez ki a Közlöny ezévi 234. oldalán : be kell látnunk, hogy „a magyar nyelv jól megtűri a klasszikus eredetű nemzetközi kifejezéseket, ezért ezeknél különösen kell vigyázni arra, hogy rossz magyar szót ne használjunk helyettük". Hozzáfűzhetjük, hogy a nemzetközi tudományos irodalmat hordozó nagy európai nyelvekben,