Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

9-10. szám - Jolánkai Gyula: A Tisza csatornázása után a Tiszában minimálisan meghagyandó élővíz mennyisége

Jolánkai Gy.: Tiszában meghagyandó élővíz mennyisége Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 9—10. sz. 331 települése a ma mintegy 50 000 lakosú, tekintélyes iparral rendelkező és erősen fejlődő Szolnok városa. Különösen Szolnokra való tekintettel indokoltnak látszik tehát az öntözővizén felüli átfolyó élővízzel történő ellátás szempontjából megvizsgálni a Tiszabura-Tiszaug közötti Tisza-szakaszt. Ennek a többlet átfolyó vízmennyiségnek a számszerű meghatározásához a következő gondolatmenet, útján véljük célszerűnek eljuthatni. Nem . lehet kellőképpen tisztázottnak tekinteni az alábbi kérdéseket : aj Az ipari szennyvizek tisztítása után a vízben maradó szennyeződések (fémsók stb.) mekkora egyenkénti és szuperponálódó koncentrációja engedhető meg a vízhasználatok — öntözés, ivóvízellátás, ipari vízellátás — és a folyó élete szempontjából (szennyvíznorma). b) A felduzzasztott vízszínű és igen csekély vízhozamú folyószakaszon, cm/mp, sőt esetleg annál is kisebb rendű közepes vízsebesség mellett, a szcnnyvízbetorkolás alatt mekkora távolságra várható a bevezetett szennyeződésnek a folyóvízzel való kellő elkeveredése és ezáltal a megengedett koncentráció elérése. c) Az ipari szennyeződések milyen mértékig hátráltatják a szerves szennyeződések lebomlását, vagyis a szerves szennyeződé,sű folyóvíz öntisztulását. A tiszavölgyi ipari telepítések szennyvizei szempontjából ezidőszerint, ismeretlennek kell tekinteni az alábbiakat : a) A megtörtént telepítések egy részénél még ismeretlen a termelendő szennyvizek menynyisége és összetétele. b) Ismeretlen a Tiszavölgy távlati — a tervezett öntözések felfejlesztésének ideje alatt bekövetkező — ipari fejlesztési terve és az abból válható szennyvízterhelés. c) Ismeretlen a tiszavölgyi folyók felső folyása mentén a szomszéd államok által bevezetett és a jövőben még bevezetni szándékozott szennyvízterhelés. Ilyen körülmények között teljesen kilátástalan lenne akár a jelenlegi, akár a jövőbeli helyzetre a szennyvízterhelési adatokból a szükséges átfolyó vízmennyiség szabatos, kvantitatív számítását megkísérelni. A szennyvízterhelésen alapuló kvantitatív számítás azonban — szerencsére — mellőzhetőnek látszik. Helyette a tiszavölgyi komplex vízgazdálkodás szemléletéből levonható következtetések nyújtanak lehetőséget a készülő országos vízgazdálkodási keretterv készítéséhez szükséges adatok előteremtésére (Emellett az ismert szennyvízterhelési adatokból természetesen ellenőrző 'számítás végezhető.) A Tiszavölgyben tervbevett öntözések ugyanis szükségessé teszik egyrészt a Tiszalök feletti szakaszon a Tisza vizének a vízbő hónapokban történő tárolását és a tárolt víznek a vízhiányos években az öntözési idényben történő felhasználását, másrészt a Duna vizének a Tiszavölgybe történő átvezetését. A szennyvizekkel való megengedhető terhelhetőség biztonságos mértékéig — a még lefolytatandó tudományos vizsgálatok és tanulmányok eredményei alapján — nyilvánvalóan terhelni is fogják majd az öntözési idény vízhozamát. Ugyanez várható az öntözési idényt követő őszi kisvizek esetére is. Amennyiben az öntözővizek, illetve az őszi kisvizek nem bizonyulnának elégségesnek ahhoz, hogy a terhelés megengedett mértékének túllépése nélkül a szennyvizeket magukba fogadják, akkor két megoldásig mód követése volna lehetséges. Az első megoldás 'szerint annyi többlet hígító vizet kellene a Tisza felső szakaszán tárolni és adagolni onnan, amenynyi a megengedett terheléshez elegendő. A második megoldás szerint a szennyvizek, vagy azok egy része volna tárolandó s a tárolóból csak akkor volna kiereszthető, amidőn a Tisza bő vízhozamai ezt — a hígítást biztosítva — lehetővé teszik. Igen valószínűnek látszik az — bár erre vonatkozólag még feltétlenül tanulmányokat és vizsgálatokat kell végezni —, hogy a két lehetőség közül az utóbbi a gazdaságosabb, mert a hígító víz nyilvánvalóan sokszorosa a szennyvíznek és így valószínűleg nem a hígító vizet, hanem a szennyvizet lesz célszerű tárolni. Ha azonban ez így van, akkor a vízgazdálkodási keretterv készítése során a tiszai vízhozamok megállapításánál a szennyvízkérdés nem jelentkezik mértékadóként, hanem csak figyelembeveendő kvalitatív szempontként. A döntő mennyiséget számszerűen is megadó szempontokat, más körülmények megvizsgálásával kereshetjük. A szennyvizek tárolásának kérdése természetesen igen kényes és nagy körültekintéssel kezelendő kérdés, mert az elszivárgó szennyvizek a talajvíz megrontását is okozhatják. A szennyvíztározás elvének bevezetése természetesen nem jelenti azt, hogy a szennyvízkérdés nem az egész Tiszavölgy egyik legkomolyabb problémája, hanem csali azt, hogy a vízgazdálkodási keretterv összeállításánál a ma megoldhatatlan szennyvízkérdés — az átfolyó élővíz kvantitatív meghatározásánál — szerencsésen megkerülhető. Ha azonban ez alkalommal még nem is jelent elháríthatatlan akadályt, a felfedett körülmények intsenek arra, hogy a kapcsolatos tudományos kutatásokkal és adatgyűjtéssel haladéktalanul foglalkozni kell annál is inkább, mert a tervezés alatt álló ipari szennyvíztisztító berendezéseknél — sőt a már megépülteknél is — már nyitott kérdésként jelentkezik a fent felfedett tározás kérdése. Visszatérve a vízgazdálkodási keretterv készítése során számunkra feltett kérdéshez, — a meghagyandó élővíz mennyiségéhez, — kvalitatíve iránytmutatónak a szolnoki vízellátási és szennyvízhdyzetet, kyantitatíve meghatározó szempontnak pedig az alsó duzzasztó alatti Tiszaszakasz minimális vízellátottságát véljük. Az utóbbi tulajdonképpen már nem is a Szennyvíz-szakosztályunk tárgyköréhez tartozó. Ennek ellenére megközelítő módon az alábbiakban ezt is kivizsgáljuk, mert e nélkül nem tudnánk a felénk feltett kérdésre választ, adni és nem tudnánk az általunk szükségesnek tartott teendőkre sem javaslatot hozni. 2. A szolnoki vízellátási- és szenny vízkérdés' rövid leírása és az abból levonható következtetések.