Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

5-6. szám - Meinhardt Vilmos: Ajka és Úrkút hidrológiai viszonyai a bányászat szempontjából

210 Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 5—6. sz. Mainhardt V.: Ajka és Ürkút hidrológiai viszonyai hanem nagyobb mélységben a triászdolomiton fekszik. Karsztüregeinek vízutánpótlását illetően indokolt az a feltevés, hogy repedés-és karszthálózata leér egészen az alatta fekvő dolomitig. Utóbbi szivacsszerűen lévén elkarsztosodva, átadja vize egy részét a dachstein mészkő repedés-hálózatának a bányában lecsapolt víz utánpótlásául, viszont a dolomit az utánpótlást a külszínről kapja. A dolomitban felgyülemlett víztömeg bizonyára sokkal nagyobb, mint amit a bánya a dachstein mészkő karsztján keresztül kap. A betörő víz mennyisége a dachstein mészkőnek a dolomittal érintkező felületén meglévő repedés-hálózat méreteitől, a bányatérségekbe utat találó karsztüregek keresztmetszetétől, az ezzel összefüggő ellenállástól, a hidrosztatikai nyomástól, illetve mindezen tényezők egymásra hatásától függ. Közvetlenül a dolomitból a padragi bánya kapott vízbetörést Az itteni bányaműveletek a ^O-ás szinten, tehát kereken 22 atm víznyomás mellett közelítették meg a dolomitot. Az egyik ereszkéből kihajtott csapásmenti folyosó talpán 1948. február havában néhány napon belül egymástól 30—40 m távolságban lévő 7 ponton feküvíz fakadt fel, egyenként 500^-700, összesen 4300 liter/percnyi mennyiséggel. Ez a vízfolyás is évek óta állandó jellegű. Ezekután áttérek a fedüvíz ismertetésére, melynek tárolója a nagy hézagtérfogatú eocén mészkő s az ebben képződött, sok esetben hatalmas méretű karsztüregek. A fekü- és fedüvíz között jellegzetes eltérések vannak. Ezek a vízbetöréseknél is jelentkeznek : 1. A feküvíz betörések eddig tapasztalt maximuma 3000 liter/perc. A padragi 4300 l/perc mintegy 250 m hosszúságban 7 vízbetörésnek eredménye. Ezzel szemben a fedüvíz betörések mértéke elérte már a 23 000, sőt 27 000 liter/perc értéket is. 2. A feküvíz betörések vízhozama éveken, sőt évtizedeken át úgyszólván teljesen konstans, a fedővíz betörések óriási tömege néha napokon, sőt órákon belül is már lényegesen lecsökken (5—6000 liter/percre). Ez a vízhozzáfolyás azután 1 — 3 — 5 hónapig meglehetősen egyenletes, majd azután többnyire csak pár 100 liter/percre tovább csökken. Az ilyen lecsökkent vízmennyiség azután éveken át folyik. A most mondottakból következik, hogy az eocén kavernák esetenként sokkal nagyobbak a triász-kavernáknál, viszont vízutánpótlásuk nem olyan intenzív, hogy a vízbetörés eredeti mennyiségének megfelelően állandó maradjon. Az eocénban lévő likacsok, hézagok és végül kavernák tehát nem alkotnak olyan összefüggő rendszert, mint a dolomit likacsai, hézagai. A bányászati műveleteknél — ezekhez számítva a mélyfúrásokat is — megállapították, hogy a nummulitmészkő felsőbb szintjeiben erősebben karsztosodott el s likacsossága is nagyobb fokú. Ez egyébként önként érthető, miután a nummulit mészkő elkarsztosodása már a külszínen kezdődik. így azután a bányaműveletek a magasabb szinteken sokszor egészen likacsos, majdnem szivacsszerű nummulitmészkövet harántolnak, melyből a víz az egyes nummulinák közti hézagokat kitöltő agyagos, homokos anyagnak jelentős részét kimosta. A nummulitmészkő azonban a mélység felé mind tömöttebb lesz, ahol a víznek fizikai és kémiai oldó hatása még nem érvényesülhetett. 3. A fedü- és feküvíz között még az a lényeges különbség, hogy míg utóbbinak egységes veszélyes szintje megállapítható, előbbinek az egész szénmedencére kiterjedő egységes felső nívója nincs. Ez azzal magyarázható, hogy a triászkőzetek a mély feküszintre hatolnak le s természetes lecsapolásuk valószínűleg a 20 km távolságban lévő Lőrinte, Devecser s Hany környékén folyó vizek alakjában, ottani vető hasadékokon át történik s így ennek megfelelő állandó vízszint alakulhat ki. Ezzel szemben a nummulitmészkő tömegének nagy része a vidék völgyei fölé magasabban kiemelkedik s így a nummulitmészkő ben összegyülemlett víz a különböző szintekben húzódó, legközelebb eső völgyeknek különböző szinten lévő pontjain csapolódik le. A nummulitmészkő tömegnek az a része tartalmaz tehát vizet, amely a szomszédos völgy alatt fekszik s ahonnan a víz nem találhat már utat a völgyek felé. A bányászat szempontjából az eddigi tapasztalatok szerint tehát a fedővíz jelenti a nagyobb veszélyt, nemcsak bár átmeneti, de sokkal nagyobb víztömegével, hanem azért is, mert ez a víz a széntelep közvetlen fedőjét képező agyagrétegnek a fejtési omlások folytán keletkező repedésein át jut a bányába s az agyagot erősen kimosva, sok apró hordalékot visz a szivattyú-zsompokba és szivattyú vagy szívókosár eldugulást okozhat. Ha a nummulitmészkőben állandóan tárolt, felhalmozott víztömeget akarjuk számítani, a következő adatokból indulhatunk ki: az ajkai szénmedence nummulit fedője kereken 30 km

2 kiterjedésű. Vastagsága átlagban 145 m, amiből 110 m völgynívó alatt fekszik. Az alsó 30 m-t teljesen tömörnek, illetve vizet le nem adónak tételezve fel, 80 m vastag rétegben számíthatunk leadható, lecsapolható vízre. Ez a kőtömeg 80 X 30 millió m

3 = 2400 millió m

3. Hézag térfogatát — nagy kavernákat, repedéseket és apró pórusokat egyaránt beleértve — csupán 6%-ra felvéve a széntelepülés felett elhelyezkedő és a bánya üregek felé gravitáló víztömeg 144 millió m

3. Természetes, hogy ezt a víztömeget a szénbánya földalatti térségei nem tudják lecsapolni. Tény azonban az, hogy ha csak hozzávetőleg is, de ilyen óriási víztömeg van a fejünk felett, ha nem is egyetlen, összefüggő üreghálózatban. A fedővíz bányabeli lecsapolási lehetőségeinek vizsgálatánál a csapadékvizek szolgáltatta utánpótlást is mérlegelni kell. Az évi átlagos 700 mm-es csapadék az egész 30 km

3-nyi nummulinás területen 21 millió m

3-t jelent. Ha a nummulinás takaró a csapadéknak csak 15%-át képes elnyelni, akkor ez évente kereken 3 millió m

3. Az ajkai szénbányászat aknái évek óta percenkénti 6—8 m

3 fedővizet szivattyúznak, ami egy év alatt 3 millió 153 000, illetve 4 millió 200 000 (Folytatás a 211. oldal alján)