Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)
3-4. szám - Kovács György: A tartóssági görbe felhasználása természetes vízfolyások hidrológiai vizsgálatánál
Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 3 V4. sz. 103 Műtárgyak, vízi létesítmények tervezése során gyakran okoz nehézséget a hidrológiai vizsgálatokat végző vízimérnöknek egyes adatok hiánya. Tudjuk jól azonban, hogy hidrológiai adatok, főleg pedig kellő számú adatsor beszerzése hosszú időt igényel. Feladatainkat pedig meg kell oldanunk, hogy vízi tervezéseink elmaradást ne szenvedjenek. Az adathiányon sokszor segíthetünk más, meglévő adatokból kellő megfontolás alapján levezetett értékek, vagy összefüggések felhasználásával. Ezek az eredmények sokszor, ha közelítőek is, de lehetővé teszik munkánk megoldását. Ilyen közelítő számítások kiindulásául igen gyakran jó alapként használhatjuk fel a vízállás idősorokból számított, illetve szerkesztett vízállástartóssági táblázatokat és görbéket. A tanulmány a tartósságok ilyen felhasználására mutat be néhány példát. A tartóssági görbe felhasználása természetes vízfolyások hidrológiai vizsgálatánál* KOVÁCS GYÖRGY HIDROLÓGIA Tanulmányomban a tartósságok ilyen felhasználására kívánok néhány példát bemutatni. Lehet, hogy lesznek olyan gondolatok és módszerek az ismertetettek között, amelyet már mások tudatosan, vagy csak ösztönösen alkalmaztak, azonban mivel írásban még nem jelent meg ilyen, vagy ehhez hasonló anyag, szükségesnek tartottam, hogy az Osztályunkon alkalmazott eljárásokat összefoglalva ismertessem. Műtárgyak, vízilétesítmények tervezése során gyakran okoz nehézséget a hidrológiai vizsgálatokat végző mérnököknek egyes adatok hiánya. Természetes vízfolyásainkon rögzített vízszintadatok alig állnak rendelkezésünkre és ami kevés van, annak legtöbbje is igen régi, legtöbbször még mult századbeli felvétel. Ezen a hiányon mércekapcsolati vonalak szerkesztése útján nyert összetartozó elméleti vízszintek meghatározásával igyekszünk segíteni. Mind a régi rögzített vízszintek felhasználásánál, mind a mércekapcsolat szerkesztésénél — ahol hosszú időről való adatsor feldolgozása kívánatos — ismernünk kellene a mederváltozásoknak a vízszint változására gyakorolt hatását. A régebbi időről azonban egy-egy szelvényben sokszor csak vízállásadatok ismertesek, vízhozammérések legtöbb helyen csak az utóbbi időben indultak meg, ahogy azt az aktív vízgazdálkodási ágazatok fejlődése szükségessé tette. Olyan egyidejű vízhozammérések, amelyek a szelvények közötti vízhozamváltozásra adnának támpontot, legtöbb vízfolyáson egyáltalán nincsenek, ahol pedig van', ott is olyan kisszámú adat áll csak rendelkezésünkre, hogy belőlük megbízható következtetést levonni nem lehetséges. Tudjuk jól azonban, hogy hidrológiai adatok, főleg pedig kellő számú adatsor beszerzése hosszú időt igényel. Feladatainkat pedig meg kell oldanunk, hogy vizi tervezéseink elmaradást ne szenvedjenek. Az adathiányon sokszor segíthetünk más, meglévő adatokból kellő megfontolás alapján levezetett értékek, vagy összefüggések felhasználásával. Ezek az eredmények, ha közelítőek is, de lehetővé teszik munkánk megoldását. Ilyen közelítő számítások kiindulásául igen gyakran jó alapként használhatjuk fel a vízállás idősorokból számított, illetve szerkesztett vízállástartóssági táblázatokat és görbéket. * A Vízerőmű Tervező Iroda Tanulmányi Osztályán készült tanulmány. Igazgató : dr. Mosonyi Emil, osztályvezető : Pásztor Géza. A Magyar Hidrológiai Társaság Hidraulikai Szakosztályának 1952. évi februárjában tartott előadóülésén elhangzott előadás. 1. Mércekapcsolati vonal szerkesztése tartóssági görbe alapján Mindaddig, míg a vízhozamok meghatározására a kétváltozós vízhozamgörbét használjuk —•' amely a tetőző vízhozamok és a mélység összefüggését adja — a vízállás- és vízhozam-tartóssági görbék azonos tartósságú ordinátái között a vízhozamgörbe megadja az egyértelmű kapcsolatot. Ennek feltételezése esetén valamely vízhozam tartóssága meghatározható olyan módon, hogy a vízhozamgörbén megkeressük a vízhozamnak megfelelő vízállást, ehhez pedig a vízállástartóssági görbe ismeretében a keresett tartósságot. Belátható, hogy akkor sem kapnánk más eredményt, ha a vizsgált időszak minden napi vízállásához meghatároznánk a vízhozamot és az így nyert vízhozamidősorból szerkesztenénk meg a vízhozam-tartósságot. A vízállás-tartóssági görbe minden pontja ugyanis azt mutatja meg, hogy a vizsgált időtartam .alatt hányszor fordult elő a kérdéses ponttal jellemzett vízállásnál magasabb vízállás a mederben. Azonban a tetőző vízhozamok görbéjének értelmében magasabb vízálláshoz nagyobb víhozam, alacsonyabb vízálláshoz pedig kisebb vízhozam tartozik. Tehát ugyanannyiszor kell a vízhozamidősorban nagyobb vízhozamértéket találni a vizsgált adatnál, ahányszor magasabb vízállás fordult elő a vízállásidősorban. Amint a kétváltozós vízhozamgörbéről áttérünk a háromváltozós nomogrammra, azaz figyelemebevesszük az esés változásának hatását is, az előbb elmondott meghatározás helyessége elméletileg megdől. Ekkor ugyanis már nem áll