Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

9-10. szám - Hevesi Gyula: A miskolci hidrológiai ankét megnyitója

A miskolci hidrológiai ankét megnyitója Tartotta : HEVESI GYULA, akadémikus A szocialista tudomány egyik legjellegzetesebb sajátossága az elmélet és a gyakorlat egysége, a tudo­tmányos kutatás szoros kapcsolódása a szocializmus felépítésének gazdasági, kulturális és szociális feladatai hoz. Pártunk és népi demokráciánk, midőn a Tudományos Akadémiát újjászervezett formájában létrehozta és hatalmas anyagi eszközökkel, erkölcsi támogatással teszik lehetővé számára hazai tudományaink fejlesz­ését, elsősorban azt a célt tartották szem előtt és azt a feladatot tűzték az Akadémia elé, hogy a magyar tudományt is az élenjáró szovjet tudomány mintájára a népet és a szocializmust szolgáló tudománnyá fejlessze. Az Akadémia kötelessége és hivatása, hogy az ország, szellemi tudományos erőit éppúgy, mint a kutatás anyagi eszközeit népgazdaságunk döntő jelentőségű feladataira irányítsa, igyekezzék a feladatokat úgy meg­oldani, hogy azok gazdaságunk erősítése mellett minél közvetlenebbül is hozzájáruljanak a dolgozók jólétének, életszínvonalának emeléséhez. Ezért nem kerülhették el az Akadémia figyelmét az ipari- és ivóvízellátás kérdései, amelyek mind népgazdasági, mind közegészségügyi szempontból egyaránt rendkívül fontosak. Különösen fontosak ezek a kérdések Miskolc város és a borsodi iparvidék vízellátása tekintetében, ahol Budapest után hazánk legjelentősebb ipara rohamos fejlődésben van, s amely a jövőben hazai iparunk össztermelésében még nagyobb súlyra és jelentőségre fog szert tenni. Sajnálattal kell megállapítani azt, hogy az ipari- és ivóvízellátás kérdései szocialista építkezéseink sokrétű egyéb feladatai mellett sok esetben háttérbe szorultak, vagy legalább is nem részesültek jelentőségüknek és bonyolultságuknak megfelelő figyelembe. Ezért nem ritkán merülnek fel komoly nehézségek e tekintetben akkor, amikor már egyes új, vagy lényegesen kibővített üzemek felépültek, velük kapcsolatban hirtelen meg­növekedett és olyan jeltétlenül kielégítendő igényeket támasztottak ipari- és ivóvízellátás tekintetében, amelyek kielégítésének lehetőségei és módjai nem voltak előzőleg a kellő alapossággal tudományosan meghatározva. Elég súlyosan tapasztalhatók az ebből származó nehézségek Miskolcon és a borsodi iparvidéken is. Ennek egyik fő oka kétségtelenül az is, hogy a vízkérdésekkel kapcsolatos kutatás és tudományos munka sok apró részletre szétforgácsolódva folyt az országban, és hiányzott a tudományos és műszaki szakértők olyan összefogása és irányítása ezen a téren, amely biztosíthatta volna erőink koncentrálását az elvi kérdések felelős megoldására. Ezért tartotta szükségesnek a Magyar Tudományos Akadémia, hogy a Magyar Hidrológiai Társasággal együtt ezt az ankétot összehívja. Az ankét célja az, hogy a borsodi iparvidék fejlődésével kapcsolatos vízkérdések bonyolult komplexumában összefogja a tudomány és gyakorlat összes illetékes szakembereit és ilyen módon közös vita és megbeszélés alapján kialakítsa a teendőknek azt az egységes programmját, amely a fennálló problémák gyors, műszakilag és gazdaságilag egyaránt megfelelő megoldásához vezethet. Az értekezlet össze, tétele, valamint az a nagy érdeklődés, amellyel mind országunk tudományos szakkörei, mind Miskolc város és Borsod megye dolgozói, tanácsa és pártszervezete a konferencia munkája iránt tanúsítanak, jogossá teszik azt a várakozásunkat, hogy a konferencia e tekintetben is meg fog felelni, hivatásának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom