Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

1-2. szám - Levjikov M. L.: A belvízlevezető rendszerek tervezésével kapcsolatos hidrológiai számításokról

Hidrológiai Közlöny. 32. évi'. 1952. 1 -2 sz. Sí meg tudják kölni és a sósav kiválasztását is csökkenteni tudják; ezért a gyomor- és bélfekélyek kezelésénél szintén sikeresen alkalmazzák. Nyálkát oldó, illetve elfolyósító képességénél fogva ezeket a vizeket a légutak hurutjainak gyógyításában ugyancsak szép eredménnyel használják és pedig úgy ivókúra, valamint belélegzés, esetleg orr- és toroköblögetés alakjában is. Fürdők céljaira csak akkor használják, ilia melegek, szénsavasak vagy kéntartalmúak. Hidrotechnika imelioraoija, Moszkva, 1951. 7. sz. A hclvízlevezetö rendszerek tervezésével kapcsolatos hidrológiai számításokról LEJVIKOV M. L. A belvízcsatornahálózatok vízterhe'.ése igen nagymértékben változik. A esatornaszelvények tervezésénél mértékadó vízl'iíOzam megállapítása nemcsak a gazdaságosság szempontjából, hanem a mezőgazdasági termelés biztonsága szempontjából is nagyjelentőségű. A mértékadó vízhozam meghatározásánál az első kérdés az, hogy a mezőgazdasági 'termelés biztonsága szempontjából melyik időszak árvizeire kell figyelemmel lenni. A Szovjetunió azon területein, ahol a mértékadó vízhozamot Ö hóolvadásből származó lefolyás adja, a számi, tás alapjául a koratavaszi (vetéselőtti) periódust választják. Természetesen sok függ attól, thlogy hogyan választjuk meg ennek a periódusnak a kezdeti időpontját. A mértékadó koratavaszi időszak kezdetének megállapítására/ több eljárást ajánlanak. 1. A periódus kezdete meghatározható a sokévi megfigyelésből levezetett optimális vetési időpont alapján. Miivel azonban ilyen adatok még nem állanak általánosan rendelkezésre, ez a módszer csak ritkán alkalmazható. 2. B. D. Onosko szerint a vetéselőtti mértékadó időszak kezdetét 8 nappal a tavaszi hóolvadásos árhullám tetőzésOnek áltagos időpontja utánra kelt tenni. Ez az eljárás határozatlan, mert a különböző vízfolyásokon a tetőzés nem egyidejűleg következik be. 3. A. /. Ivickij folytatólagosan összegezi a hótakaró elolvadása utáni napok középhőmérsékletét, és attól az időponttól számítja a mértékadó koratavaszi időszakot, mikor ez az érlék elér egy ívidékenként előre meghatározott értéket, pl. Fehéroroszországban 130 C°-o't. A három különböző módszer gyakorlatilag közeleső értékeket ad. (Pl. Fehéroroszország déli részeire a vetés időpontjára vonatkozó megfigyelések alapján április 15—• 20-a, Onosko eljárásával április 19—20-a, Ivickij szerint április 22-e adódott ki.) Az, hogy milyen jelentős a mértékadó periódus kezdetének lehetőségig pontos megállapítása, kiderül a következő adatsorból, amely a Moszkva-fotyó zvenigorodi szelvényére (vonatkozóan a fajlagos vízhozamok 4 éves átlagát tünteti fel ötnapos időközökben: IV. 20. IV. 25. V. 1. V. 5. V, 10, 65,29 22,16 9,34 7,32 13,99 I/sec km

2 Kéthetes időközön belül 1:9 arányban változik az átlagos vízhozam, nem közömbös tehát, hogy mire méretezünk 1 A mértékadó fajlagos vízhozamot a vízgyűjtőterület alapján szokták számítani, ds e tekintetben sem alakult ki végleges és teljesen megnyugtató módszer. A szokásos képletekben a vízgyűjtőterület kiterjedése a nevezőben szerepel, ami azt azt általánosan ismert tétéig fejezi ki, 'hogy a fajlagos lefolyás értéke a forrástól a torkolat felé csökken. Ilyen pl. Dudkin ' fo: mulája: A ahol k és A a domborzattól és a földrajzi fekvéstől függő állandók és n értéke 0.14 és 0,30 között változik. Ivickij szerint: A q = m 3—JTÖJT-r Itt F a 0,05-ik hatványon szerepet. Kétségtelen, hogy a vízgyűjtőterület növekedésével a fajlagos vízhozam pillanatnyi értéke csökken. Mivel azonban a tavaszi hóolvadásos árhullám kis vízgyűjtőterületeken korábban tetőzik, mint a nagyobbakon, kisebb vízfolyások esetén a vetéselőtti időszak kezdetének tekintett időpontban a vízhozamidősornak már a 'leszálló ága érvényesül, mely ráadásul még sokkal meredekebb, mint nagyobb vízgyűjtőknél. Előfordulhat, tehát, hogy a mértékadó időpontnak megfelelő fajlagos vízhozam ugyan- m azon vízfolyás lejebb fekvő szelvényében a vízgyűjtőterület növekedése ellenére is állandó marad, sőt növekszik. Ezért nem lehet a fajlagos vízihozamot kizárólag a vízgyűjtőterület nagyságának függvényében kifejezni. Igazolja ezt a következő adatsor, ameily ugyanazon ivízfolyás különböző vízgyüjtőteriUelű szelvényeinek fajlagos vízhozamát tünteti fel ugyanazon a napon: Vízgyűjtőterület, km

2 320 544 613 1160 1452 1868 2393 2560 2648 Fajlagos vízhozam, l/sec. km

2 17,5 17,5 17,4 17,4 17,4 17,3 17,3 17,3 17,3 A fentiek miatt egyes kutatók a vetéselőtti időszak mértékadó fajlagos vízhozamát mint az átlagos terephajlás függvényét adják meg. Így pl. Alexejev is, aki szerint q = 25 \/P Más képletekben azonban éppen fordított a viszony az esés és a fajlagos vízhozam között. Ilyen fent említett /uícAiy-formuIa is. Azok a képletek, melyek egyenes arányt tételeznek fel az esés és a vízhozam közt, megokolatlan túlméretezéshez vezelnek, mert a nagyobb esésű terepen a tavaszi nagyvizek gyorsabban levonulnak, minek folytán a vízhozamok idősora a letőzés után meredeken esik és a mértékadó időpontban a fajlagos vízhozam már aránylag csekélyebb. A teljesség kedvéért meg kelt még említeni, hogy Ogievszkij prof. olyan képletet szerkesztett, amely a fajlagos vízhozamot a, meder hosszának a függvényében adja meg. Ez idő szerint a mértékadó víahozam elméleti meghatározása még 'teljesen bizonytalan. Legmegbízhatóbban a közvetlen megfigyelésekre alapíthatjuk hidrológiai számításainkat. E célból a •vízmércehálózat szélesítésére volna sziiksúg. A kérdés elméleti megoldása még sok és gondos tanulmányt kíván. Török László 4*