Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)
11-12. szám - Kovács György: Irányelvek mozgómedrű kisminták számításához
456 kovács Gy.: Mozgómedrű kisminták s/.amí'.ása közelítő értékek kontrolijaiként is felhasználhatók és így lehetőséget nyújtanak arra, hogy azt a módot, ahogy a mederellenállást ligvelembevettiik, tovább finomíthassuk. A folyóban és a kismintában mozgatott hordalék mennyisége közölt szükséges arányosság biztosítása Összefoglalva az eddig elmondottakat, láthatjuk, hogy a torzítás mértékének ilyen értelemben történő meghatározása lehetővé teszi számunkra annak a feladatnak a megoldását, hogy a kismintánkban a választott hordalék mozgásának a megindulása ugyanolyan hidrológiai viszonyoknál következzék be, mint azt a vizsgált folyószakaszon is tapasztaljuk. Az idő, sebesség és vízmenynyiség átszámítási tényezőinek az elmondottak szerint történő meghatározása pedig a kinematikai hasonlóságot biztosítja a két kivitel között, azaz ilyen körülmények között a vízmozgás jellemzőinek az aránya a modell tés valóság között meghatározott és számítható. Az elvi feladatok között egy kérdés tisztázása van hátra, éspedig a hordalékmozgás szempontjából szóbajövő erők dinamikai hasonlóságát kell biztosítanunk nemcsak a mozgás megindulásának kezdetén, hanem minden arányosan összetartozó hidrológiai tényezővel jellemzett vízmozgás-állapotban. A kismintában alka.mázott hordalékot úgy kell megválasztanunk tehát, hogy az arányban álló vízmennyiségekhez tartozó mozgatott hordalék mennyisége közölt is arányosság álljon fenn. Nem alkalmazhatjuk tehát a nálunk eddig gyakorlatban volt bearányosítást. ami csupán a szemeloszlási görbe geometriai törvényszerűségeit veszi figyelembe és nem a hordalék mozgására jellemző fizikai jelenségeket. Dinamikailag helyes megoldás esetén az egységnyi széles sávon másodpercenként áthaladó hordalék súlyának arányosságát kéne megkövetelni. Azonban, ha különböző fajsúlyú, illetve térfogatsúlyú hordalékkal dolgozunk, akkor ez a követelmény nem biztosítja, hogy a valóságban és a modellben keletkező zátonyok és kimosások méretei a hossz, illetve mélységi lépték arányában átszámíthatók legyenek. Ezért a hordalék minőségének meghatározására olyan módszert kell keresnünk, amelynél fi másodpercenként szállítóit hordaléknak a mindenkori vízhozamhoz viszonyított térfoqata áll arányban a vizsgált folyószakasz és a kisminta között. Erre a célra jól felhasználhatjuk Dr. Mosonyi Emilnek a budapesti laboratóriumban 1936-ban végzett kísérletek alapján levezetett, de eddiig nem publikált összefüggését. Ezeknek a méréseknek alapján a következő képletet állította fel a hordalékmozgató erő (S [gr/m 2]) és a mozgatott hordalék mennyisége (M [gr/sec m]) közölt. S — S 0=« log M (17) A 17. függvényt semilogarilmikus papíron ábrázolva minden hordalékot olyan egyenessel jellemezhetünk. amelynek a függőleges tengellyel való metszéspontja a hordalékmozgás megindulásához tartozó hordalékmozgató erői (.S' 0) ábrázoló értéknél van és hajtásának iránytangense (a) a hordalék szemeloszlására jellemző. (1. ábra.) Nehézséget jelent a hordalék meghatározásánál, hogy a torzítás számításához már szükségünk van a hordalék megindulását jellemző S r tg a i 5i 0-alo( ]M r Si r r r Jog M 1. ábra. A hordalékmozgató erö cs a mozgatott hordalék menn.isége közötti összefüggés lm — K értékre, míg azokat a modellre jellemző értékeket, melyek alapján a választandó hordalék jellegét meghatározhatjuk, csak a torzítás ismeretében végzett pontos számítások alapján kapjuk meg. További nehézség az is, hogy a modell mederre vonatkozó vízhozamnomogramm meghatározásához előkísérletként már folytatnunk kell a mederben, tehát tetszőleges hordalékot kell beépítenünk és a felső réteget a számítások elvégzése után a helyesnek talált hordalékra kell átcserélnünk. Ezek figyelembevételével számításainkat a kiivetkező eljárás szerint hajthatjuk végre: Több olyan hordalékkeveréket készítünk, amelyeknél a hordalékmozgás megindulásához tartozó lm I\ értékek egymással egyenlők, vagy közel egyenlők, előreláthatólag gyakorlatilag jó torzítási értéket adnak és barázdaképződésre nem hajlamosak. Ezekre a hordalékokra jellemző és összetartozó hordalékmozgató erőket és mozgatott; hordalékmennviséget iivegcsatornában végzett előkí2. ábra. Több. azonos mélység-esés szorzatnál meginduló hordalékot jellem/.ő sugársor