Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

11-12. szám - Dr. Maucha Rezső: A vizek halgazdasági hasznosításának elméleti alapjai

Hidrológiai Közlöny .'32. évi. 1952. 11 -12. sz. 42H jában azok testét elhagyja, másik része pedig az élő szervezetek elpusztulása után élettelen szerves anyaggá válik és részben elbomlik. Szerinte egyszerűbbek volnának a viszonyok, ha csak monociklikus, tehát legalább egy évig élő szervezetek volnának jelen a biocönozisban. Ezzel szemben, a valóságban, éppen policiklikus növények és állatok teszik ki a biocönozis túlnyomó többségét amelyeknek számos generációja váltogatja egymást az év folyamán. Ezek a generációk az életközösségből véglegesen eltűnnek. Végül az elhalt szervezetek testmaradványaiból és exkrétu maiból számos szervezet táplálkozik, minek folytán a már egyszer élettelenné vált szerves anyagok egy része ismét élő anyaggá alakul vissza és újból részt vesz a biomassza felépítésében. Mindezek alapján Thinemann arra a végkövetkeztetésre jut, hogy sem az i gész biomasszából, sem pedig egyes részeinek mennyiségéből a termelés értékét szabatosan meghatározni nem lehet. Ez az ú. n. Thiencmimn-féle dilemma, melynek csak egyetlen kiút ja van. nevezetesen az, ha a termelést nem a többféle formában jelentkező szervesanyag mennyiségének meghatározása, hanem a csak egyszer kihasználható energia megmérése útján törekszünk meghatározni. Nevezzük mármost az élő'érből és életközösségből összetett rendszert Thienemann nyomán supraindividuális egésznek. Friederichs szerint holocönnek. vagy holocönoidnak, Tansley szerint ecosysiemnek. vagy jelöljük azt meg bármilyen más névvel, az az egy kétségtelen, hogy ez a rendszer olyan egvséget képvisel, melyben térben és időben olyan fizikai, kémiai és biológiai folyamatok játszódnak le. melyek egymással és a környezeti tényezőkkel a legszorosabb!) kölcsönhatásban állanak. E rendszerek egyedüli energiaforrása a napfény sugárzó energiája, melyet a fotoszintézissel asszimiláló autotrof-szerveze'ek az általuk felépített szervesanyagokban potenciális energia alakjában halmoznak fel. Ez a potenciális energiamennyiség a rendszer egyedüli energiakészlete A vizekben is feltalálható kemoszintézissel asszimiláló autotrof-szervezetek (nürifikáló és kénbaktériumok) a rendszer potenciális energiakészletét nem gyarapítják, az általuk felépíteti szerves vegyületek potenciális energiakészletét az elbomló szerves anyaeok bomlástermékeinek energiatartalmából! merítik, tehát abból a készletből, amelyet a fotoszintézissel asszimiláló szervezetek a napfény sugárzó energiájából vontak el. A termelésbiológiában a fotoszintézissel asszimiláló szervezetekel . ;i klorofiltartalmú növényeket, termelőknek, producenseknek nevezik. Ezt az elnevezést a nemzetgazdasági termeléssel való analógia alapján honosították meg a termelésbiológiában, éppen úgy, mint a heterotrof módon táplálkozó szervezetekre alkalmazott fogyasztók. vagy konzumens°k elnevezést is. A termelésbiológiában táplálkozásélettani szempontból e két csoporton kívül még egy harmadik csoporlot is megkülönböztetnek, nevezetesen az elbontó szervezeteket, vagy reducenseket (főleg baktériumok és gombák). Véleményünk szerint ezek az elnevezések mai ismereteink mellett, amikor az egész termelési folyamatot energetikai szemszögből tekintjük, már nem fedik tökéletesen a tényleges viszonyokat, ezért félrértésekre adhatnak alkalmat. Saját életfolyamatai fenntartására ugyanis minden szervezetnek, ennélfogva a fotoszintézissel asszimiláló termelőknek is energiára van szüksége, amit a saját maguk termelte szervesanyagok potenciális energia tartalmából merítenek, ezért fogyasztóknak is tekinthetők. A fogyasztók, vagyis az állati módon, szájnyíláson keresztül táplálkozó szervezetek közvetlenül, vagy közvetve .a fotoszintézissel asszimiláló növényeiktől termelt szerves anyagokból táplálkoznak. Azokra nézve, amelyek közvetlenül növényekkel táplálkoznak, termelők a zöld növények, viszont azokra a fogyasztókra nézve, melyek növényevő fogyasztókkal táplálkoznak, a táplálékul szolgáló növényevő lények tekinthetők termelőknek. A vizek típusos termelői, vagyis azok a szervezetek, amelyek a vizek autarkiáját egymagukban is képesek autochtlion módon biztosítani, a fitoplankton algák. Ezek a mikroszkópos kicsinységű lények testükben nagyobb mennyiségű szervesanyagot raktározni nrm képesek. nem lehet tehát feladatuk a termelt szervesanyagok raktározása készletben tartása. Ez a féladat a nagytestű fogyasztókra hárul, melyek rendeltetése tehát a szervesarvagokban felhalmozott potenciális energia készletbentartása. Ez lehetővé teszi, hogy a szerves anyagokat testükben élőanyagként felhalmozva, mintegy konzerválják, mert a szaprofitikuSan táplálkozó reducensek az élőanyagot nem tudják megtámadni. A fogyasztók a felvett szerves anyagoknak csak kisebb hányadát bontják el. nagyobb részét testük felépítésére fordítják. A szerves anyagok teljes elbontása ugyanis a szaprotrof módon táplálkozó szervezetek, a reducensek feladata. Ezeknek a vízi élőtérben való rendeltetése a redox körfolyamat reverzibilitásának biztosítása, amennyiben az élettelenné vált szerves anyagokat elbontva, azok bomlástermékeit a növények részére közvetlenül értékesíthető tápanyaggá alakítják át. (CO.,. NO... PO„ SÓ,, stb.) A reducensek elnevezést is helytelennek tartjuk, mert arra a félreértésre adhat okot. hogy az elbontószervezetek kémiai értelemben vett redukáló tevékenységet fejtenek ki. holo't éppen ennek ellenkezőiéről van szó. amennyiben az elbontószervezetek a redox körfolyamai oxidációs szakaszát bonyolítják le. a metabolizmus folyamán. Az előadottak alapján azt javasolnám, hogy a ..termelők" elnevezés helyett az építő, konstruktív szervezetek elnevezést, a ..fogyasztók" helyett raktározó, vagy akkumulatív szervezetek kifejezést használjuk. Végül az elbontó szervezetek elnevezés megtartásával a „reducenseket" (lekomponáló szervezeteknek nevezzük, mert ilyen módon a félreértések kiküszöbölhetők és az elnevezések a tényleges viszonyokat tökéletesen fedik. Az eddigiekből is megállapítható, hogy a vi-