Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

11-12. szám - Barta István: Győr város vízműfejlesztésének több elvei

4S4 Barta 1.: Győr vízmüt'ojlesztése A tanulmány Győr város vízmüvének bővítésével kapcsolatban röviden vázolja a jelenlegi állapotot. Foglalkozik a víztároló típusának és helyének célszerű megválasztásával, a tároló térfogat meghatározásának módjával, végül a főnyomócső nyomvonal vezetésének és gazdaságos méretének megállapításával. Győr város vízmíífejlesztésének főbb elvei H-VRTA ISTVÁN Farkass Sándor kartársam behatóan foglalkozott Győr város vízmüvének történetével és a vízkutatásokkal, kiértékelve ezeket geológiai és hidrológiai szempontból. Nekem jutott a feladat, hogy a vízmű jelen állapotát vázoljam, és a szocialista építés folyamán a vízmű bővítéséről, fejlesztéséről beszámoljak!. Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy Győr városának ivó- és ipari vízellátásáról két egymástól független vízmű gondoskodik. Ez alkalommal csak az ivóvízellátással foglalkozom. Jelenleg Győr városa az ivóvízellátásra szükséges vizet két helyről kapja. Az egyik víznyerőhely a Győr-révfalui vízműtelepen a dlunai vashídtól Északra mintegy 2,5 km távolságban, a másik víznyerőhely ugyancsak a dunai vashídtól számítva de Keletre, szintén 2,5 km távolságban van Kisküton. A Győr-révfalui vízműtelepen a Duna partjára az ártérben van telepítve 3 db kút, amelvek mélysége 30—35 m között van, a vízmű kertjében a védőgáton belül két további kút van, ezek közül az egyik gyűjlőkúttá lett átalakítva. Ebbe szivornyákon át folyik be a többi kút vize is. Innen a gépházi szivattyúkkal nyomják be a vizet a hálózatba, illetve a víztoronyba. A kiskúti második telepen egy 176,7 m mély ártézi kút, és egy 7 m mély ásott kút — amelyhez még egy galéria is csatlakozik — szolgáltatja a vizet. A Győr-révfalui vízműnél telepített 5 db kút vízhozama egyenként és óránként kb. 320 m

3, ami kereken napi 7600 m

3-nek felel meg. A kiskúti telepen az artézi kút vízhozama kb. 50 m

3/óra, a kúté és a galériáé együttesen 40—150 m'Vóra között váltakozik a Duna vízállásától függően. így ez a termelőtelep középértékben kereken napi 2800 m

3 vizet szolgáltat. A kél telep együttes vízhozama tehát kb. napi 10 000 m

3. Figyelembevéve Győr város mostani kb 50 000-es vízzel ellátolt lakosságának számát, ez átlagban napi és fejenkénti 200 liter vízfogyasztást elégít ki. Ez jelenleg elegendő is volna. Nyáron azonban vízszolgáltatási zavarok lépnek fel, aminek okát négy tényezőre lehet visszavezetni. Tudomásom szerint a fogyasztók egy jelentékeny része ínég nincs vízmérővel ellátva. Ez a körülmény jelentékeny vízpazarlást idéz elő. Evvel kapcsolatban legyen szabad megemlíteni Eger város esetét, ahol a vízmű létesítése utáni években — amikor a víz* A Magyar Hidrológiai Társaság győri csoportjának alakuló ülésén 1952. évi május 24-en elhangzott előadás. mérő még sehol beépítve nem volt — az évi fogyasztás kh. 1 500 000 m

3-t tett ki, viszont a víz mérők beépítése után ez visszaesel! évi 600 000— 700 000 m

3-re, tehát mintegy a felére. A másik ok véleményem szerint az, hogy mivel a fogyasztások nincsenek mérve, nem ellenőrizhető az elkerülhetetlen hálózati veszteség sem. Ennek következtében valószínűleg ez is jóval magasabb a normálisnál. Harmadsorban a nyári maximumban a Duna alacsony vízállásakor a kutak sem tudják szolgáltatni a fenti mennyiséget. Végül megfelelő nagyságú tároló térfogat Iiiányában a vízmű a csúcsigényeket nem képes kielégíteni. Az előbb kimutatott vízmennyiségnek a városi hálózatba való betáplálására a Győr-révfalui vízműtelepen rendelkezésre áll két drb á 150 m

3/ óra teljesítményű, villamos motorral hajtott centrifugál szivattyú és egy 300 nrVóra teljesítményű, Diesel-motorral hajtott centrifugáiszivattyú. Ez utóbbi áramkimaradás esetére tar talékul szolgál, míg a kiskúti telepen 1 drb 90 m

3/óra és 1 drb 140 m

3/óra teljesítményű centrifugái-szivattyú áll rendelkezésre, mindkettő villamos motor hajtással. Ez a szivattyútelijesítmény, figyelmen kívül hagyva a Győr-révfalui telepen lévő nyersolaj meghajtású egységei, éppen csak elegendő nyári maximum idején, hogy a rendelkezésre álló 10 000 m

3 vizet 24 óra alatt betáplálja a városi hálózatba. Kívánatos volna, ha ezt a vízmennyiséget 16 óra alatt lehetne betáplálni és ezenkívül még 50%-os tartalék is rendelkezésre állna. Az ivóvízellátás céljaira a meglévő 600 m

3-es víztorony a napi vízfogyasztásnak csupán 6%-át képes tárolni, ami még a minimális tároló térfogatnak sem felel meg, nem beszélve arról, hogy átlagfogyasztás esetén sem képes a napi fluktuálló vízmennyiséget befogadni. A telepről a víztoronyba két egymás mellett fekvő 300 mm átmérőjű nyomócső vezet, ami szintén már elégtelen. Meg kell még említeni, hogy a termelt víz erősen vasas és mangános, annyira, hogy fogyasztása is kellemetlen, nem is beszélve arról, hogy a csőhálózatban a lerakódások folytán előálló keresztmetszetszükülések miatt a szivattyúzást munka lényegesen és állandó jelleggel emelkedik. Ez volt a helyzet a felszabadulás utáni években és ez lényegében ma is. Valószínűnek tartom, hogy a lakosság régi panasza volt döntő abban, hogy a vízmű korszerűsítését éppen a vas- és mangántalanító berendezés megépítésével kezdték meg. Nem utolsó sorban az adta meg