Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

9-10. szám - Schulhof Ödön: A borsodi iparvidék és környéke ásvány-gyógyvizeinek orvosi felhasználása

Hidrológiai Közlöny .'S2, évf. 1952. 9—10., sz. 361 való oldatai, hanem igen komplikált, összetett, sok alkatrészt tartalmazó oldatok, melyeknek komplex-hatását kiszámítani ma még nem tudjuk és csak a kísérlet és az észlelés mutathatja meg azt minden részletében és minden vonatkozásában, hogy milyen hatás várható egy gyógyvíztől!. Szükséges tehát, hogy a gyógyvizek alkalmazása folyamán kialakuló változásokat pontos klinikai és laboratóriumi módszerekkel, a következtetések levonásának biztonságához szükséges elegendő nagyszámú betegen észleljük, feljegyezzük, kiértékeljük. Ahhoz pedig, hogy ne csak az empíria által eddig kialakult alkalmazási területekre szorítkozzunk, hanem megnyissuk annak lehetőségét, hogy ezeket a természetes gvógytényezőket szélesebb alkalmazási területre kiterjesszük, szükséges hatásmódjuknak elméleti tanulmányozása is, pathophysiologiai. pharmakologiai ember- és állatkísérletekben való tanulmányozásuk is. Ha mármost azt nézzük meg, hogy az elmondott két sarkalatos előfeltételnek eddig mennyiben tettünk! eleget azt kell mondanunk, hogy mindkét irányban nagyon kevés az, ami megtörtént, még azoknak a vizeknek esetében is, melyek már sok évtized óta vannak használatban. Az elmúlt évtizedekben a forrástulajdonosok legtöbbnvire megelégedtek azzal, hogy ha a víz forgalombahozatalakor egyszer egy kedvező analízis birtokába jutottak, és azt propagandájuk céljára fel tudták használni és utána hosszú időn át többet nem vizsgáltatták és ellenőriztették a forrást, tgv van olvan gyógyhelyünk', amelV forrásának analízisét 1899. óta nem ismételtették meg, annak ellenére, hogy öt évtizeden át állandó üzemben volt. Még sivárabb a helyzet ha az exakt orvosi észlelés szempontjából nézzük meg a kérdést. A legtöbb gyógyforrásunkkal kapcsolatban a forgalombahozatal az analízis nyomán megadoft orvosi szakvélemény alapján történt, de nagyon kevés az olyan gyógyforrásunk. amelynek hatását pontos kórtörténetek és laboratóriumi vizsgálatok ellenőrzésével igazolták volna. Lestöbbnyire a vizeket használó betegek! és a gyógyhelyeken működő orvosok henyomásai voltak azok. melyek egy gyógyvíz felhasználását irányították. Ezek természetesen sok hibaforrással rendelkeztek, nem is foeszéüve azokról a túlzásokról, amelyek a forrástulajdonosok érdekei által irányított propagandából származtak!. Ma, amikor a betegek kezelése és így a gyógyforrások felhasználása már nem magánügy, nem elégedhetünk meg a kérdésnek ilyen laza megoldásával. A tennivalókat tehát röviden a következőkben foglalhatjuk össze: Minden gyógyforrással kapcsolatosan meg kell szervezni az állandó hidrogeológiai szolgálatot, a rendszeres kémiai ellenőrzést, és a gyógyhatás orvosi tanulmányozását. Kétségtelen, hogy egészségügyi kormányzatunk ebben az irányban a kezdeményerő lépéseket megtette. Megalapította az Országos Balneolóciai Kutatóintézetet. melynek felaidbtkörébe beletartoznak az elmondottak. Ez az intézet azonban egymagában mindezt végrehajtani nem tud hatja, mivel nem állnak még rendelkezésére az egész ország területére kiterjedő vizsgálatokhoz szükséges számban a megfelelő munkaerők. De talán nem is lenne helyes, hogyha kizárólag központilag foglalkoznának ezekkel a kérdésekkel. Elkerülhetetlennek és egyedül célravezetőnek tartom, hogy ha ezekbe a munkálatokba a helyi szervek, a tanácsok műszaki és egészségügyi osztályai, a vidéki városainkban ma már mindinkább szaporodó tudományos intézmények fokozottabban, akár önállóan, akár a Kutatóintézettel való munkaközösségben bekapcsolódnának. Az elmondottak különös jelentőségűek éppen mai ankétunkon: Amikor az ankét rendezősége referátumom címébe a borsodi iparvidék és kör nyékét vette bele, nyilván ai

vra gondolt, hogy nem csak a Bükk hegység forrásairól legyen ma itt szó, hanem azokról a közeli gyógyvizekről is, amelyek ennek a vidéknek a dolgozói, részére aránylag könnyen elérhetők és megközelíthetők. Ha ilyen tágabb értelemben vesszük ennek a vidéknek a fogalmát, akkor ide tartozik hazánk legjelentősebb gyógyvizeinek egy része. Itt van Mezőkövesd, hazánk legerősebb kénes, forrása. Bükkszék, világviszonylatban a legnagyobb alkáli tartalmú gyógyforrás és kisé távolabb Sóshartyán hazánk legnagyobb jódtartalmú gyógyvize. Jelentős helyet foglalnak el Párád kénes szénsavas, Csevice forrása és a vasas arzénes FeUsőakna vize. Nem szabad figyelmen kíviii hagyni természetesen Eger és Miskolé thermal-vizeit sem. Ezeken a többé-kevésbbé ismert és felhasznál! vizeken kívül még számos forrása is van ennek a vidéknek, melyekből talán a jövőben még igen értékes gyógyeredinények lesznek kihasználhatók. Egy ilyen húsz percre szabott vitabevezető referátum nem is törekedhet teljességre, inkább csak néhány példán akarok rámutatni a felmerülő és megoldandó problémákra. Itt van mindjárt Miskolc városhoz tartozóan Miskolc-—Tapolca sziklaforrása. Az 1940-ből származó analízist megtekintve tulajdönképen nehéz lenne megmondani, hogy mi is az, ami benne a fvógytényezőt képviseli? Az összes oldott alkotórészek nem érik el literenként az 1 grammot és így csak hőmérsékletének köszönheti, hogy a nemzetközi megállapodásnak megfelelően ásványvíznek legyen tekinthető. Mégis igen nagyszámú beteg bizonyítja, hogy a gyógyulást ettől a víztől nyerte. Felfogásunk a gyógyhelyi tartózkodásról az utóbbi években lényegesen megváltozott. A Pavlov-i szemlélet alapján sokkal megalapozottabbnak látjuk azt, amit a fürdőhelyi orvosok már régen is vallottak, hogy milyen jelentős szerepe van a környezetnek, a beteg ellátásának, a gyógyulásban. Könnyebben megértjük azt, hogy kis intenzitású behatások rendszeres megismétlésével olyan reflexfolyamatok indíthatók meg a szervezetben, melyek annak működését lényegesen befolyásolhatják. Ezek azonban így csak általánosított elgondolások. Konkréten a pontos betegészlelésnek nagv anyagra kiterjedő és pontos leletekkel alátámasztott statisztikáknak kel-