Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)
7-8. szám - Dr. Leél-Össy Sándor: Karrosodás és karros formák
300 Leél-össy S.-: Karrosodás és karros formák felszín egyúttal nem rétegfelszín, hanean úgynevezett „nyesett felszín". Ez esetben a karrosodás mintegy kipreparálja a rétegfejeket. A karr-mezők másik főjellemvonása, — az enyhe lejtésviszonyok mellett, — hogy a karrbarázdák nagymértékben el vannak tömődve, alig lehet felismerni őket. Emiatt a karros tarajok is alacsonyak, csak kevéssé (kb. 20—40 cm magasságig) állanak ki a felszínből. Karr-lejtő a karr-mezőkkel ellentétben igen erős lejtésű mészkő, ill. dolomitfelületeken alakul ki. Minél meredekebb a lejtő, és minél több rajta a szálban álló mészkőszikla, annál jrőteljesebb a lejtő-karrosodás. A genetikus erőhatások közül itt is a korrozóió a döntő tényező, de mellette a felületi és lineáris erózió is szerephez jut, mint a korrozió kiegészítője, mégpedig meredek lejtőknél fokozódó mértékben. (Ugyanis ez esetben kevesebb lehulló csapadékvíz szivárog el rögtön, lefolyás nélkül.) Hogy azonban a lejtő karrosodását végző erőhatások egyáltalában működésbe léphessenek, szükséges, hogy a tektonikus kéregmozgások kiemelkedéseket és bemélyedéseket, — tehát lejtőket — hozzanak létre a felszínen. (Természetesen a kétféle erőhatást nem lehet élesen elválasztani egymástól és időbeli sorrendet sem lehet megálllapítani köztük: a karrosodás már a kéregmozgások közben megindul.) A rideg és többnyire idős mészkőrétegekben a kéregmozgások, rendszerint törések, vetődések alakjában nyilvánulnak meg. A töréses formák azonban az idő függvényei: a meredek juvenilis lejtők a normális denudáció hatására idővel lelanikásodnak. Minél jobban összetöredezett a mészkőfelszín és minél fiatalabbak a törések, annál több meredek lejtő — szálban álló csupasz sziklákkal és esetleg egész csúszási felületekkel — nyújt alkalmat a lejtő karrosodására. Általában minden töréses szerkezetű (germanotip) röghegység területén jellegzetes forma. A féloldalasan megbillentett rögöknél a rétegfejek felöli meredekebb oldalon jelentkezik a karrosodás. (Pl. Nagy- és Kis-Kevély DNY-i oldala.) Ha a rög két párhuzamos törésvonal közt nagyjából egyenlő meredekségű oladalakkal eme-1 kedik ki, akkor mindkét oldal karrosodik. A meredek mészkő vagy dolomit lejtőkön jól láthatók a szálban álló sziklafalakon a karrosodás nyomai: a kőzet repedéseiben kialakult barázdák rendszerint elég keskenyek, de a karrinező barázdáival ellentétben gyakran több méter mélységre nyúlnak le, és kevéssé vannak eltömődve. Ha a barázdahálózat sűrű. és az egyes barázdák elég szélesek is, akkor a sziklafal több különálló darabra bomlik fel. Így a karrosodás által a legszeszélyesebb és legváltozatosabb alakzatok jöhetnek létre. A karr-lejtő általában jóval nagyobbarányű és sokkal inkább szembetűnő forrna, mint a karrmező. Mindkettő denudációs forma, de a karrlejtőnél 1 lényegbevágó szerepe van a tektonikának is. A karrosodás fejlődési folyamatát — helyszíni megfigyeléseink alapján — a következőképpen látjuk: Karr-meződnél: minél idősebb a mészkőfeliillet, tehát minél régebben folyik a karrosodás, annál jobban fokozódik a felszín aprólékos felbarázdáltsága. A régi karr-barázdák egyre szélesednek és mélyülnek, míg oldalaikon újabb (másodlagos, harmadlagos stb.) barázdák keletkeznek. A karros tarajok egyre jellegzetesebb-.k és élesebbek lesznek, és egyre sűrűbben emelkednek ki a felszínből. A felület egyre járhatatlanabbá Válik. A barázdákat betömő talaj lassan teljesen eltűnik, és vele együtt kipusztul a növényzet is. Az erdőt előbb cserjés, majd bozót váltja fel, végül kopár és kietlen szikllafelszínné válik a karr-mező. Ideális körülmények között a karrosodási folyamat a karsztfelszín fejlődésével!: fokozatos elvékonyodásával és lepusztulásával esik egybe és mindaddig tart, amíg a karszt le nem alacsonyodik az állandó karsztvízszintig, amely az erózióbázis szintjéhez igazodik. Ha a karszt túlvékony és nem nyúlik az erózióbázis alá, esetleg teljesen lepusztulhat. A karszt fejlődésének és pusztulásának folyamatát már Cvijic. (3) és Grund (51 is nagy vonalakban helyesen határozták meg. Fi gyelembe keíl azonban vennünk, hogy a karsztosodásnál is — mint a lepusztulás többi fajtájánál — zavartalanul előrehaladó fejlődési folyamat csak addig lehetséges, amíg a tektonikus kiemelkedések és a karsztvízszint süllyedése meg nem változtatják a karsztos eróziót. A természetben azonban sokkal gyakorib bak a megzavart, mint a zavartalan fejlődési folyamatok. Aszerint, hogy a lepusztulási folyamat megzavarása és a karsztosodás megifjodása a fejlődés milyen stádiumában következik be, a legkülönfélébb és legbonyolultabb változatok jöhetnek létre a karsztosodás folyamatában és formáiban. A karszt fejlődése akkor szűnik meg, amikor a karsztvízszint felett már teljesen lepusztult a mészkő. Külön stádiumokat és fázisokat nem lehet és felesleges is megállapítani a karr-mező fejlődése során. (Meg kell még jegyeznünk, hogy a karrosodás nem egyenlő magával a karsztosodással, hanem csak másodlagos kísérőjelensége a karsztosodásnak) Karr-Iejtőknél: a karrosodási folyamat előrehaladásával egyre jobban feldarabolódik a lejtő. Az összefüggő sziklafalak, csúszási lapok szétszakadoznak a legkülönfélébb alakzatokra. Egyre kevésbbé emlékeztet a lejtő az egykori törési felületre. Ezzel egy időben azonban a normális denudáció hatására a lejtő is fokozatosan lealacsonyodik és lelankásodik, míg végül szinte teljesen megszűnik a térszín reliefenergiája, ha csak közben újabb kéregmozgások meg nem zavarják a lepusztulási folyamatot. A lejtő lealacsonyádását a normális lejtőtetarolás fő tényezői (aprózódás, mállás és tömegmozgások a nehézségi erő hatására a lejtőn) mellett maga a karrosodás is elősegíti azáltal, hogy barázdahálózatának sűrítésével szélesítésével és mélyítésé-