Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)
5-6. szám - Dr. Erős Pál: A halastavak természetes hozamának változása
Hidrológiai Közlöiry 32. évf. 1952. 5—6. sz. 217 A tervszerű haltenyésztés alapja tógazdaságaink haltenyésztési viszonyainak ismerete. A mesterséges haltenyésztés alapproblémáival eddig tudományosan nálunk keveset foglalkoztak. A tervgazdálkodás tette szükségessé a korábbi idők statiszlikai adatainak okszerű feldolgozását, kiértékelését és hasznosítását tervmunkáinkra. A szerző értekezésében a haltenyésztés egyik alapkérdését a természetes hozam változásait kutatja. U. D. C. 639.311.043.13 A halastavak természetes hozamának változásai' Dr. ERŐS PÁL UMNOLÓGIA A halastavak természetes hozamának szerepéről már több alkalommal megemlékeztünk. Az eddigiekben megállapítottuk azt, hogy a természetes hozam a tó terniőerejét fejezi ki, mely ugyanazon tóra egy a tavat jellemző állandó értéknek tételezhető fel, ha kisebb-nagyobb ingadozásaitól eltekintünk. Ez az állandó érték alapja a halastavakon való gazdálkodásunknak is. Ezt a kérdést már előbbi dolgozataimban megvilágítottam, jelen fejtegetésem a természetes hozam változásai okainak vizsgálata, hogy e változásokból a gyakorlati tógazdálkodásunk céljaira hasznos következtetéseket vonhassunk le. Az egész kérdés-komplexum azonban túlságosan bonyolult és ezért ennek végleges tisztázása a jövő feladata, azonban mégis hasznosnak látjuk a gyakorlatból rendelkezésünkre álló nagyszámú adat feldolgozásával a kérdés megoldását valamivel is előbbrevinni. —- terméshozom változó takarmány együttható és terméshozom ál/ondó takormönyegyutthotó olopjCi1. ábra. A természetes hozam évenkénti változásai A buzsáki tógazdaság négy tavát választottam ki e kérdés vizsgálatához éspedig a III-as37 kh., a IV/2-es 35 kh., az V-ös 16 kh. és a Vl-as 28 kh. területű tavakat. Ezek a tógazdaság legnagyobb tavai és természetes hozamuk is közel egyforma. E tavak termésadatai 1919-től 1944-ig terjedő 25 évre hiánytalanul megvannak. * Előadta a szerző a Magyar Hidrológiai Társaság limnológiai szakosztályának 1950. évi június hó 1-én tartott ülésén. 3 A természetes hozam megállapítását a már ismertetett módon (1) a változó takarmányegyüttható törvényei alapján állapítottam meg, majd a megfelő év abszcissza értékére ordinátaként sorba felraktam ezen értékeket. Ugyancsak felraktam az állandó takarmányegyültható alapján kiszámított természetes hozam értékeket. Mint az 1. ábrán látjuk, az új természetes hozam értékek mindenütt nagyobbak a réginél, kivétel, csak az az eset, amikor mesterséges takarmányozás nem történt, ott ugyanis e két természetes hozam értéke egymással egyenlő. Az eltérés ott a legnagyobb, ahol a mesterséges takarmányozásunk a legnagyobb mérvű volt, ugyanis az eltérések a felhasznált takarmánymennyiségnek egyenesarányú parabolikusan változó függvényei. Látjuk ezen ábrán, hogy a tavanként ábrázolt természetes hozamértékek ingadozásokat mutatnak. Általában észrevehető, hogy a 25 évi adat átlagát adó egyenes vonalat ritkán közelítik meg, hanem többnyire attól pozitív és negatív irányban szóródásokat mutatnak. A III-as tónál 1930. évben kapjuk a minimális értéket, míg 1937-ben a maximumot. A többi tavaknál különösen 1932, 1933, 1934 és 1935-ös években látunk nagyobb ingadozást.. Ezt megelőzően és ezután a hullámzások nyugodtabbnak mondhatók. Szembetűnő, hogy 1932-től kezdve a természetes hozam értéke 1944-ig 1—2%-osan csökkenő tendenciát mutat. Ezen jelenségek kiderítését kutatva kézenfekvő elsősorban a kihelyezési darabszámok vizsgálata. (Kihelyezési darabszám alatt értjük azt a száinot, amely megmutatja, hogy a tó 1 kh. holdjára hány darab halat helyeztünk ki tenyésztés céljára.) A kihelyezési szám azonban a lehalászási darabszámtól a tenyészidő alattj elkallódás darabszámával különbözik, ezért a kihelyezési darabszám helyett a lehalászáskor kapott darabszámmal fogunk számolni, mint olyan értékkel, amely a természetes hozam kiaknázásában kezdettől végig kivette a részét. Az 1919-től 1944-ig terjedő időben, amikor a hasvízkórnak m^i formáját nem ismertük, azt tapasztaltuk, hogy a tavasszal kihelyezett halak közül a kihelyezést követő két hét vagy egy hónap alatt fordul elő az egész tenyészidőre jellemző elkallódás, akkor, amikor a törődéstől és a tavaszi halbetegségektől amúgyis gyengélkedő és később "elpusztult halak a természetes hozamból számottevő értéket nem tudtak még elhasználni. így a valóságot jobban megközelítjük akkor, ha a lehalászási darabszámot tekintjük a népesítés mértékének.
