Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

3-4. szám - Dr. Vörös Márton: Pécs város vízellátásának fejlődése

138 Vörös M.: Pécs vízellátásának fejlődése változásnak kellett kialakulni, ha nem is nagy mértékben. Ennek következményét további következtetéssel a pécskörnyéki többi források változásaiban is ki kell mutatnunk. Előzőleg azonban a források életét szabályozó pécsi csapadékviszonyokról kell megemlékeznünk. Az esőátlag kiszámítása alapján a Pécs fölöll elterülő Mecsek déli lejtője a kevésszámú, de esetenként nagy csapadékmennyiségű esők területe. A délről jövő felhőzet kénytelen felemelkedni az aránylag rövid távolságon s mivel magasabb légrétegek kevesebb csapadékot tartalmaznak, kénytelen nagy esők alakjában kicsapódni. A felhőszakadások nyomán az észak-déli irányú pécsi utcákon folyamok zúdulnak le, melyek város idegenforgalmi érdekességei közé tartoznak. Ily alkalmakkor a város részekre szakadva, az olykor félméter mélv, rohanó patakok közé szorítva, forgalmában, közlekedésében teljesén megbénul. A meteorológia aránylag fiatal tudomány lévén, nem adhatott pontos adatokat a néhány évtized előtti csapadékállapotokról. így másiránvú történelmi adatokra szorítkozunk, amelyekkel, ha pontosan nem is bizonyíthatjuk, de valószerüsíthetjük az alábbi kérdést. A pécskörnyéki források levéltári adatai bizonyítják, hogy az utóbbi évszázadok alatt a Mecsek déli lejtőjének vízháztartása megváltozott és a források hozama csökkenőben van, ideszámítva a ltegú.jabb karsztvízkutatás eredményeinek anyagát is. E jelenség éghajlati változással nem magyarázható, mert az említett időhatár a kérdésben nem is számíthatón lényegtelen. Az utolsó hatvan esztendő, mint ellenőrizhető idő, szintén igazolja adatszerűen, hogy Pécs környéke, mint az országos átlag egyik legkedvezőbb vidéke, különös szélsőségeket mutat. Volt olyan tele (1871. és 1929.), amikor annak középhőmérséklete a leningrádi januári átlagnak felelt meg. A másik szélsőség képébén, például 1925. évben, a pécsiek a délspanyolországi átlagot élték át, amikor a február átlaga + 6,3 Cfokot ért el. meditterrán tél képében. Másutt is előfordult ily kivételes eltérés, de nem ekkora mértékben. E pécsi rendellenességek azonban igen ritkák voltak s velük kapcsolatban gondolni sem lehet oly csapadékmennyiség eltérésre, mely a Tettye és a többi déli forrás vízhozam szabálytalanságait, elsősorban pedig a lassú csökkenését magvarázná. A XIX. század óta valamelyes csapadékcsökikenés előállt, melynek azonban nem éghajlati, hanem más természetű magyarázata van. Ugyanis csak egy évszázad alatt már felismerhetetlenül megváltozott Baranya megye déli részének vízrajzi képe. A történelem folyamán, főként a török háborúkból ismert hatalmas baranyai mocsárvidékek a folytonos csatornázásokkal, kiszárításokkal legnagyobb részt eltűntek. A drávaközi nagy mocsárvidék (Mohács^—Dárda— Almás háromszögében) is lassú visszavonulóban van. A növekvő gazdasági /kultúrterület a Dráva mentén mind többet hódít el a mocsaraktól. A Siklóstól nyugatra fekvő nagy, mély lapály is a XX. század elejétől vált telepíthetővé. E vizes teriiletek fölötti egykori gazdagabb páraképződés, vagyis csapadéklehetőség, e változások nyomán megszűnt vagy csökkent s így a • délről érkező, Mecsekre felemelkedő légtömegekkel érkező esőzés is módosult. A XVIII. századi gyakori és félelmetes felhőszakadások, melyek délről jövő csapadékok voltak, házakat, kőfalakat, embereket elsodorva, iszapba borították a várost, ma már kivételesen ritkák. A XVIII. században a Pécstől délre fekvő mezőség még mély mocsárvidék. volt, az egyetlen átkelőhellyel, a ma is Postavölgy nevű útvonalán ismert polgári és katonai közigazgatási közlekedési lehetőséggel. A kismértékű csapadékcsökkenés a Tettye és a többi források vízháztartás csökkenését sokban nem befolyásolja, mert a környék mégis az európai nagy légáramlások csapadékából éri el az évi átlagot. Ttt más, közvetlenebb jelenségben kell keresnünk az okot, melyet röviden az alábbiakban magyarázhatunk. A XVIII. században a város településének pontos északi határvonala a városfal volt, a dóm és az Ágoston-tér vonalában, kivéve a Tettye völgyét, ahol a város lakott területe már a középkorban is felnyomult a Tettye-forrásig. A városfal vonalától, tehát a mai szinte középső várossúlyponttól északra szőlőkultúra nem volt s a Mecsek őserdeje lenyúlt a városfalig. Az északi, úgynevezett Vaskapu, mint a város negyedik ka-, púja (a mai Papnövelde-utca magasságában) állandóan zárva volt a közlekedés hiánya miatt. A Mecsek őserdeje a Petrezselem—Megye-utcáig terjedt. Ez ázt jelentette, hogy a csapadékok vízmennyiségét az erdei talaj lassan és egyenletesen átszűrve, hosszabb időn át tartalékolta. Ezzel szemben mi a mai helyzet? A jelenlegi magaslati úton is túlterjedő település az erdőhatárt hatalmas, sok négyzetkilométeres területen visszaszorította. Ugyanezen a területen a szőlőkultúra is felnyomult. Az előző erdőkultúra városi kultúrterületté vált. Az erdőzóna további visszavonulását sietteti az Üdülő körüli most kiépülő erdei városrész is. A XX. század második felében ki fog épülni a város fölötti „hegyiváros" többezer lakossal. E városrész kiépülését egészségügyi indokok siettetik. A század végére, akár a mai mecsekszabolcsit, úgy külön közigazgatási kirendeltség vezeti a ma még névvel nem bíró, de leghelyesebben „Pécs-Fenyvestellep"-nek nevezhető (Pécs-Kertváros mintájára) új városrészt. Tehát az egykori víztartalékoló, puha erdei talaj helyett betonutafc. keménytalajú lakóudvarok, a csapadékmennyiséget nehezebben befogadó, többnyire észak-déli lejtősorú gazdasági telépítvények felületére hull az eső. Ezekről pedig az lefut, lerohan, megfosztva e nagy területeket a régi nagy víztartalékától. A régi várfal és a jelenlegi magaslati itt közötti városrészen a vizet nem tartó tetőfedők, kemény udvarok, járdák, betonutak, kövezett részek az egész terület 30 %-át teszik ki. Térképmérés alapján a régi erdőterületre épült újabb városrészek területén a csapadékot azonnal leeresztő kemény felület némely részen az egész terület 50%-át képezi. Ezekről azonnal lerohan a víz. gazdasági hasznosítás nél-