Hidrológiai Közlöny 1951 (31. évfolyam)

BENDEFY LÁSZLÓ: Kéregszerkezet és hidrográfia

nyek, amelyek az 1910-es esztendők kezdete óta foly­tatott kőolaj- és földgázkutatásokhoz kapcsolódtak Er­délyben, majd a Dunántúli medencében, s végül a Nagyalföldön is. A Böckh Hugó [8] vezetésével folyta­tott szénhidrogénkutatás, melyben legkiválóbb kora­beli geológusaink vettek részt, nagyon sok ismerettel gyarapította ide vágó tudásunkat. / 2. ábra. A szeizmotektonikai viszonyokhoz idomult jo­lyóvízhálózat kialakulása Budapest környékén (Bendefy, 1951). Kádár László [9] mintegy folytatja Cholnoky Jenő­nek {10] a Tisza-meder helyváltoztatásairól írott dol­gozatát. Míg Cholnokynak a Tisza kanyarulatai formá­ja, sűrűsége, az ívek sugara és a főmedertől való ki­térés nagyságrendje tűnik fel, addig Kádár a főmeder helyváltozásaira fordítja figyelmét. Mintegy megsejt­ve Sümeghynek alföldi fúrási szelvényeiből és az ezek­hez kapcsolódó vizsgálatok eredményéből leszűrt végső tapasztalati következtetéseit [11], azt hangsúlyozza, hogy az Alföldön a közeli földtani múltban végbement tektonikus süllyedések folytán a Tisza több ízben is elhagyta medrét, és ezért a folyó medervonalzásában ugrásszerű változások következtek be. Kétségtelen, hogy a változásoknak valóban ugrás­szerűeknek kellett lenniük. A folyók szabályozatlanok voltak, és gátak sem szorították össze árvizeiket. Az Alföld elegyengetett felszínén lassan, lustán szállítot­Vendl Somogy megye térségéből: Gadány, Almás patak, (Boldogasszonyfa, Almamellék), Rinnya patak (Rinnyaszentkirály, Görgeteg) környékéről említ szép példákat a boltozatok lábához simuló vízfolyásokról. Mi a főváros környékéről mutatunk be hasonló, klasszi­kus példát (2. ábra), kiegészítvén ezzel a Schafarzik professzor tanulmányában [2] foglaltakat. 1. Holocén — pleisztocen; 2. miocén — oligo­cén; 3. oligocén; 4. triász üledékek; 5. an­dezit és andezittufa; 6. fő szeizmikus törések; 7. csapás- és dőlésirány. ták finom hordalékukat. Mozgásukat a dús vízi nö­vényzet is akadályozta. Cholnoky éppen a térszín el­egyengetettségében látta az Alföld alaktani típusjelle­gét [12], Hogy milyen lassú volt alföldi vizeink folyása, hadd idézzem példaként Szél Mihály 61 éves kisújszál­lási pákász 1799. évbeni, esküvel megerősített tanúság­tételét. Nevezett Szél Mihály egy hosszú élet tapasz­talatai alapján „a Berettyónak valóságos folyását on­nan állítja bizonyosnak, hogy midőn a többi vizeken fáradozván a Berettyóra is elértek, szemeivel látta, hogy az mozogván folydogált. A közepe tiszta volt és a partyait fennálló nádak mutatták ki, a többi víz pe­dig állott" [13]. A Berettyó nem is adott sok vizet a Tiszának, sőt még a Körösöknek sem. mert vízét a Sárrétje egy csep­pig felitta. Ellenkezőleg: a különböző ereken, laposo­5

Next

/
Oldalképek
Tartalom