Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)
9-10. szám - Értekezések - Lukács Károly dr.: A halászat és a halismeret fejlődése a Szovjetunióban
sem szabad a halfogást előbb megengedni, mint amikor már kellő mennyiségű hal leívott. Irányelv legyen, hogy >csakis ivarérett halakat lehessen kifogni.« Akadjemik Baerben a legújabb szovjet egyetemi ichtiológiai kézikönyv az okszerű halgazdaság úttörőjét tiszteli, aki először telepített lazacot és pisztrángot a Narov folyóból a Pejpusz-tóba (ma Csudtó) és oltalmazta a nemes halállományt a vizeket kizsaroló tőkés bérlők kapzsisága ellen. Feledhetetlen érdeme marad Baernek, hogy a földmívelésügy és állami javak minisztériumai kiadásában a kitűnően rajzoló Danjilevszkij közreműködésével megszerkesztette 9 kötetes »Vizsgálódásait az orosz halászat állapotáról«, melyet 71 éves koráig ő maga írt, a többi köteteket Danijelevszkij, aki az egész gyűjtemény négy albumát is — 3000 színes rajzzal — elkészítette. 1 1 Itt nem mulaszthatom el, hogy ki ne térjek a magyar és orosz halászattörténet bizonyos személyi és tárgyi kapcsolataira, hozzátéve kötelességszerűen: si parvum licet componere magnó. Feltűnő az analógia a nagy orosz ichtiológus, egyben néprajzkutató von Baer és a mi, 43 évvel fiatalabb halászati atyamesterünk, Hermán Ottó, a magyar ősfoglalkozások lelkes búvára között. 12 Mindegyik németnyelvű szülők gyermeke és mindegyik egyformán hazája természeti kincseinek, népi hagyományainak, mesterszavainak, sajátos népszokásainak kutatója, halgazdasága oltalmazója, halászati törvényének sugalmazója volt. De míg Baer tudományos munkái németül és oroszul, vagyis két világnyelven is megjelentek s szerzőjüknek világhírnevet szereztek, Hermán Ottó zamatos magyar nyelven írt művei az ország határán túl nem találták meg a méltó elismerést, sőt még itthon sem értek meg újabb kiadást, noha már régen nem kaphatók s jóllehet a »Magyar Halászat Könyve« irodalmi és nyelvészeti szempontból is klasszikusnak, maradandó becsűnek, a népélet megbecsülésére nevelőnek mondható. Köztudomású, hogy Hermán Ottó e művének megjelenése a magyar tárgyi néprajz megalapításával jelentett egyet. Csak egy hiányossága volt, hogy megfelelő összehasonlító anyaggal nem rendelkezett, s így a magyar halászat eredetére nézve nem volt módjában vitathatatlan következtetéseket levonni. Ezt a munkát végezte el helyette nagytudású tanítványa, a nála egy emberöltővel fiatalabb Jankó János, akinek azonban elképesztő kutató szenvedélyével s alkotásvágyával nem állt arányban a fizikai ereje s aki — a magyar tudományosság nagy veszteségére — már 34 éves korában sírba hanyatlott. Jankó János azért csatlakozott Zichy Jenő harmadik, 1898—99. évi ázsiai, a magyarság őshazáját kutató expedíciójához, hogy amit az orosz nyelvet nem értő Hermán Ottó elmulasztott, az orosz halászati irodalom, orosz néprajzi múzeumi szerszámgyűjtemények tanulmányozása útján kutassa a mai oroszok lakta föld Ob, Ural, Kubán, Dnjepr és Dnyesztr folyók mellékén sok évszázadot töltött magyarság halászatának, szerszámainak és mesterszavainak eredetét. Jankó ezt a feladatát az orosz nyelvnek előzetes elsajátítása után nagy alapossággal végezte el. Arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok amaz őshazája, ahonnan európai vándorútjukra elindultak, az Ural, Volga, Káma és Bjelala folyók közt feküdt. Az osztjákokkal való együttélést valamely törökfajú néppel vagy népekkel (baskir, kazár) való találkozás, szövetkezés vagy talán hosszabb együttélés bontotta meg. A bessenyők nyomására kerültek együvé az oroszokkal, a Fekete-tengertől északra, ami a magyar halászat akkori állapotára óriási átalakító hatással volt. Ha a gyalmot, a kerítő halászat főszerszámát a töröktől kapta is, úgyszintén a vas-szerszámokat (horgot, szigonyt), de az orosztól vette át a magyar vejsze törzsalakját, az orosztól tanulta meg a gyalom szárnyainak felapacsolását, attól vette át a pirittyhálót, a szárnyas varsákat, a háromrétű tükörhálót, a kerítő kecsege—és bálin—, meg a hajtó turbukhálót. Az orosztól került a magyarhoz a bokorháló, a hajtószerszámok közül a turbukló és botló, az állító halászatból a marázsaháló, a keresőhalászatból a gyérháló. Az oroszoktól vettük a tapogató halászatot és a békacsalival harcsát fogó ősi kutytyogatást. A magyar — írja szép könyve végén Jankó (595. lap) — az orosszal szemben csak nyomorult kishalász volt, csak mikor az orosszal érintkezett, kezdett nagyobb gyalmokat használni, melyek kezelésére éppúgy szervezte bokrait, ahogy azt az orosztól itt megtanulta, s akkor kezdett a jeges halászattal is nagyobb mértékben foglalkozni, az orosztól vévén át a lékelő vasat, a nagy csáklyát, a horgast (rúdhajtót) és gemicset. Hozzáfűzi azonban Jankó, hogy amikor a magyarok átkeltek a Kárpátokon, a halászatot főképpen szláv rabszolgáikkal űzették, akik később elmagyarosodva, jobbágysorban alkották a magyarságnak azt a rétegét, mely a halászatot űzte. A harcos leventék, a törzsökös magyarok — írta Jankó — a halászatot inkább úri mulatságból űzték : vadászat formájában, s a halat nyíllal is lőtték. 1 3 Ebből az új felfogásból, amely kétségbevonta a halászatnak Hermán Ottó hangoztatta magyar ősfoglalkozási jellegét, parázs vita keletkezett, a két nagyhírű etnográfus közt (Jankó akkor a Magyar Néprajzi Múzeum vezető őre volt) és tartott Jankónak 1902-ben történt elhunytáig. 1 4 Nagy mestere 13 évvel élte túl. Tudományos tekintélyükön a személyes élt sem nélkülözött tollharc nem tudott csorbát ejteni. Visszatérve az orosz halismeret történetére, ki kell emelni azt a haltenyésztési újítást, amelyet a novgorodi kormányzósághoz tartozó Njikolszk-i haltenyésztő telepén V. I. Vrasszkij alkalmazott 1855—65 közt a mesterséges ikramegtermékenyítés terén s amely ú. n. száraz eljárás javítást jelentett Rémy és Coste módszeréhez képest. Vrasszkij munkájának folytatója volt — amikor az eladósodott haltenyésztő üzemét az állam átvette —• Ottó Grimm, a földmívelésügyi minisztérium kebelében 1869-ben alakított halászati ügyosztály (Rybnij otdjel) későbbi vezetője, a volgai-kászpii halászatnak kiváló szakértője. Ő a Szálmonidák tenyésztése terén a nedves levegőben való ikrakeltetés szószólója volt. A 80-as években Knipovics prof. a Volga, Borodjin pedig az Ural folyóbeli tokfélék élettanát, mesterséges tenyésztését és halászatát vették vizs377-
