Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

9-10. szám - Értekezések - Lukács Károly dr.: A halászat és a halismeret fejlődése a Szovjetunióban

Szerző tanulmánya a szovjet halászat sokoldalúságát és fejlettségét mutatja be. Arról is beszámol, hogy a nagymultú orosz halászat egyes eszközeit és berendezéseit még a magyar halászok is átvették hosszú idővel ezelőtt. Legérdekesebb a tanulmánynak az a része, amelyben a szovjet szocialista népgazdaság halászatának teljesítményeit ismerteti. U. D. C. 63a.2 (47). A halászat és a halismeret fejlődése a Szovjetunióban*) DR LUKÁCS KÁROLY Aki hidrobiológus szemmel tekint végig a Szovjetunió térképén és felismeri azt a páratlanul szerencsés természeti adottságot, hogy 12 nyílt tenger mossa partjait és három beltengeren kívül sok hatalmas tó — köztük a Balatonnál 55-ször nagyobb Bajkál és a 30-szor nagyobb Ladoga — s rendkívül bővizű, legnemesebb halakban dús folyamok öntözik földjét (lásd Közlönyünk 1949. évi 3—4. számának címképét), az megérti mindjárt, miért volt a Szovjetúnió népeinek ősidők óta egyik főfoglalkozása a halászat és kedvelt tápláléka a haleledel. Ez a szerencsés helyzet érteti meg velünk azt is, hogy miért van ma a Szovjetúniónak két halászati-halipari minisztériuma (lásd SzU alkotmánya 78. cikkely), melyek főtörekvése -— amint ezt a háború utáni ötéves terv törvénye előírja, — a halászat és haltenyésztés fejlesztésére avégbőlj hogy a lakosságot minél több és minél olcsóbb haleledellel lássák el. Egy háború előtti statisztika szerint

1 a SZUban az egy főre eső évi halfogyasztás elérte a 15 kg-ot; ennél többet csak a gabonában és állati termékekben nem bővelkedő, de aránylag sokkal hosszabb partvonalú országokban fogyasztanak, így Japán 25, Svédország 24, Dánia 18, Anglia és Norvégia 16 kg-ot, de már Hollandia csak 9-et, Németország 8-at, Franciaország és az Egy. Államok 6-ot, Olaszország 4-et, mi magyarok pedig nem egészen egy kg-ot. A háború óta pedig a SzUban a természetes vizek halfogása éppúgy, mint az aszály elleni közdelemmel kapcsolatos vízgyűjtők, egyben halastavak mesterséges haltermelése s ennek folytán a belföldi halfogyasztás is jelentékeny lendületet nyert. I. A halászat és halismeret fejlődésére való rövid visszatekintést Nagy Péter korával, a XVIII. sz. elejével kezdjük, mert ekkor kezdődik az állam gondoskodása a halászat fejlesztéséről, a halak törvényes kíméletéről, igaz, hogy elsősorban fiskális okokból, a kincstár jövedelmének szaporítása végett. Addig ugyanis Oroszországban, akárcsak nálunk, a hal nem volt »senkié« (»res nullius«, ahogy a római jog mondta), hanem »csej bereg, tavo i ryba«, akié a part, azé volt a hal is, az egyházi és világi földesuraké. Ezek a földhasználat fejében megkövetelték jobbágyaiktól, hogy a földet számukra is műveljék (»zemlju araty«), a szénát kaszálják (»szjena kaszity«) s a halat megfogják (»rybu lavity«). A földbéren és roboton kívül a halásznak még természetben is kellett hal*) A Magyar Hidrológiai Társaság 1950 március 9-iki előadó ülésén elhangzott előadás. ajándékot leadni, legtöbbet a halászati jogtulajdonos kolostoroknak.

3 Nagy Péter először is összeíratta az összes halászóhelyeket, egyházi és világi tulaj donúakat egyformán, s 1704-ben kelt ukázában elrendelte

3, hogy ezentúl halászatot bérbeadni csak úgy lehet, ha a bérösszeg egy részét a kincstárnak leadják. Ugyané törvény eltiltja bizonyos halpusztító szerszámok, pl. a viza- és tokfogó »számolovy« (csalizatlan, önműködő nagyhorgok) használatát. De mivel a cárnak a svéd háborúhoz egyre több pénz kellett, ezenkívül Pétervár növekvő lakossága is mind több halat igényelt, rövidesen pótukáz jött ki, amely megengedi a »számo!ovy« használatát a kincstárnak fizetendő illeték fejében. De Péter felismerte a tudomány fejlesztésének szükségét is, mert csak ennek segítségével lehetett a nagy birodalom természetadta erőforrásait felkutatni, óriási gazdasági lehetőségeit az állam javára kihasználni. A Leibniz kezdeményezésére s elnökletével 1700-ban megalakult berlini Tud. Akadémia mintájára Nagy Péter is életre hívta a pétervári Tudományos Akadémiát az elmélet és gyakorlat, tudomány és termelés szoros kapcsolatának kifejezett célzatával. Tudományos expedíciókat szereltetett fel az Akadémiával az Alsó-Volga és Kászpi-tenger tanulmányozására. Nyugatszibéria természeti kincseinek feltárására s még ő személyesen adta ki az utasításokat Beringnek, keletszibériai expedíciójához. De ez az ú. n. »Nagy Szibériai Expedíció« 1732 és 1743 közt már csak utódai alatt valósult meg. A hatalmas földrész felkutatásában Bering vezetésével Krasetmyikov, Steller, Miller és az id. Gmelin vettek részt. A birodalom földiratát és részletes atlaszát 19 térképen az akadémikusok már' 1745-re elkészítették. Az orosz-svéd háborúban Nagy Péter fogságába esett Strahlenberg svéd alezredesnek az uralkodó módot nyújtott, hogy 13 pv tapasztalatait és vizsgálódása eredményeit az orosz föld nevezetességeiről közel 500 oldalas munkában tárhassa a világ elé.

4 Ez a nyelvészeti, néprajzi, de halrajzi szempontból is értékes, lexikonszerű könyv többször hivatkozik a mi Bél Mátyásunk latin nyelvű munkáira. Bél egyébként tagja volt többek közt a szentpétervári akadémiának is. Strahlenberg művében érdekes részleteket olvashattunk az Asztrahánvidéki viza- és tokhalászatról, a cégékről (ucsugi) a vizahólyag- és kaviárkészítésről, lazacfélékről stb. II. Katalin uralkodása alatt érte el a Tud. Akadémia expedíciós tevékenységének delelőjét 1768 és 1774 közt. Ekkor hívták meg német egyetemekről azt a három fiatal természettudóst (egyik sem volt 30 esztendős), akiknek alapos tudományos beszámolói még ma is sokat emlegetett klassziku375-