Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

9-10. szám - Értekezések - Páter János dr.: A magyar ivóvízvéleményezés problémái

illetékes mérnök vagy műszaki tisztviselő vette a vízmintát. A kísérőkartonokon a helyszíni adato­kat pontosan kitöltötték és a mintavevő aláírásával hitelesítette a kartont. A vízminták az ország leg­távolabbi részéből is 24 órán belül a Laboratórium­ban voltak és azonnal feldolgozásra kerültek. Az ezekből a vizsgálatokból nyert hidrokémiai átte­kintés tehát országos viszonylatban eléggé világos­nak és megbízhatónak látszik. A vízvéleményezések folyamán nem követtem a MOSZ. szabvány által előírt véleményezési módot. Minden kutat a hely­színen is megvizsgáltam és a fogyasztók véleményét is kikértem. Ennek az alapján érlelődött meg bennem az a nézet, hogy kétirányú változtatás is szükséges a hivatalos ivóvízvéleményezés mai rendszerén. Az a véleményem, hogy a gyakorlati hygienikus szemszögéből nézve nemcsak jó és nemcsak rossz ivóvíz van. A természeti törvények következménye az, hogy a kettő között átmenetek is vannak. Tehát ha gyakorlati szemszögből megfelelő véleményezést akartam elérni, akkor feltétlenül figyelembe kellett vennem azokat a vizeket is, amelyek a jó és a rossz vizek csoportja között foglalnak helyet, de amelyek hidrokémiai defektusok folytán nem károsak az emberi szervezetre és megszokásból ihatónak véle­ményezhetők. így alakult ki azután a Laboratórium vízvéleményező munkájában egy ; a magyar viszo­nyokhoz alkalmazkodó lazább ivóvíz elbírálási mód. Véleményezéseink során megkülönböztettem iható vizet, megszokásból iható vizet és ihatatlan vizet. A másik fontos következtetés, amelyet a gya­korlati vízhigienes munkánk kapcsán figyelembe kellett venni, az, hogy Magyarország területén az ország különleges geológiai, illetve hidrogeológiai tagoltsága folytán nem lehet egységes kémiai érté­kek alapján igazságos ivóvízvéleményezést végezni. Láttam azt, hogy a dunántúki és a felvidéli ivóvizek elbírálásakor szigorúbb normákat lehet a vélemé­nyezéskor alkalmazni. A Kis- és a Nagyalföld sajá­tos hidrogeológiai viszonyai mellett azonban a gya­korlati élet szempontját messze felrúgnánk akkor, ha a hidrokémiai adatok alapján szigorúan tarta­nánk magunkat az eddigi elbíráláskor használatos normákhoz. Nyilvánvaló, hogy a gyakorlati víz­higienikus feladata nem az, hogy az élettől elvonat­koztatott számok alapján a statisztika számára készítsen vízvéleményezést. Helyesen akkor járunk el, ha figyelembevesszük a hidrogeológiai adottsá­gokat, mérlegeljük a liidrokémia eredményeit, számbavesszük az egyes alkatrészek tűrhetőségi határát és a fogyasztók kielégítésének szempont­jából hozzuk meg véleményezéskor az ítéletünket. Elhibázottnak tartom azt a vízvéleményezést, amely pusztán az eddigi szigorú kémiai normák alapján eltilt a fogyasztástól ivóvizet akkor, amikor a hidrogeológiai viszonyok miatt azon a területen, ásott kútból jobb vizet nem adhatunk és akkor, amikor a kémiai hibák olyanok, hogy a tűrhetőség határán belül lévén a vizet állandóan fogyasztók a megszokás révén azt minden egészségügyi káro­sodás nélkül ihatják. Az elmondott laboratóriumi és gyakorlati tapasz­talatok késztettek arra az elgondolásra, hogy vasút­egészségügyi vonalon olyan vízvéleményezést dol­gozzak ki, amely magyar viszonylatban a gyakor­lati hygienikus szempontjából a lehető legigazságo­sabb elbírálást biztosítja. Ezért arra gondoltam, hogy az eddigi 4.500 vizs­gálat közel 90.000 hidrokémiai adatai alapján és kb. 110.000 helyszíni adatai alapján megkíséreljem egyelőre földrajzi tájak szerint a helyi viszonyoknak megfelelő hidrokémiai adottságokhoz kötni az ivó­vízvéleményezést. Ez azt jelenti, hogy más elbírálás alá veszem a Nagyalföld ásott kútjának vizét, más elbírálás alá a dunántúli ásott kút vizét és megint más szemszögből bírálom el pl. a dunántúli lápos területek vizét. A hidrokémiai adatok tájak szerinti feldolgozá­sakor a következő elvek szerint jártunk el: az orszá­got a következő földrajzi tájakra osztottam : Nagyalföld 1,882 kút Kisalföld 330 « Dunántúl 1,946 « Északi Felvidék .... 354 « összesen . 4,512 kút A Nagyalföld kútjainak keretén belül külön dolgoztam fel a Nagyalföld 1.624 ásott kútját és külön a 258 ártézi kútját. A Dunántúlon külön dol­goztam fel a dunántúli lápos vidékek adatait (Drá­vamenti, balatonmenti és sárvízmenti láposok). A feldolgozások során az egyes földrajzi tájakon belül megállapítottam azt, hogy milyen átlagértéket adnak a különböző hidrokémiai adatok szempont­jából a jónak minősíthető ivóvizek, milyen átlag­értéket adnak az ihatatlannak minősíthető kutak vizei és milyen átlagértéket adnak a két minősítésbe nem sorolható kutak vizei. Ezeknek a be nem sorol­ható kútak vizeinek a hidrokémiai átlagértékei adták azt a normát, amelyet ennél a csoportnál irányadónak vehettem és ezeket a vizeket neveztem az egyes tájak »típus vizének«. Az egyes tájakon belül tehát az illető táj ivó­vizeinek feldolgozása után a következő minősítés alapján oszthatom be a vizeket : 1. Jó ivóvíz ; 2. Típus ivóvíz ; 3. Rossz ivóvíz. Hangsúlyoznom kell azt, hogy ez a földrajzi tájak szerint való beosztás és feldolgozás csak kezdő lépés. A gyakorlati higiénikus szempontjából tiszta és világos képet csak akkor kapunk, ha az egyes földrajzi tájakon belül feldolgozzuk a geológiai tájak hidrológiai viszonyait. Nagy segítségünkre lehetnek ebben Sümeghy és Madari Kreybig mun­kái, amelyekben a Tiszántúl és az Alföld geológiai viszonyait dolgozzák fel (14, 15). Érdekes az, hogy mennyire egyezik az egyes vasúti osztálymérnök­ségek szerint mutatkozó ihatatlansági arányszám a térképeiken feltüntetett geológiai tájegységekkel. Az ivóvizek hidrokémiai adatainak a különböző magyar tájak szerinti feldolgozásából adódó jó ivóvíz, típus ivóvíz és rossz ivóvíz kémiai érték­számait, valamint az összesítésből adódó átlagér­tékeket a IV. sz. táblázat szemlélteti. Az értékeket nézve, szemünk elé tűnnek azok a tájkülönbségek, — hydrokémiai szempontból, — amelyek a vízvéleményező higiénikusnak lehetővé teszik azt, hogy az adott körülményeknek megfelelő 4 369

Next

/
Oldalképek
Tartalom