Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

9-10. szám - Értekezések - Páter János dr.: A magyar ivóvízvéleményezés problémái

8—12 G° között van. A gyakorlati vízhigiénikus szempontjából rendkívül fontos az, hogy az íztadó alkatrészek mennyiségének elbírálásakor feltétlen számításba kell venni — az egyéni érzékenység figyelembevételével — a tűrhetőségi értékeket. Nem lehet tehát laboratóriumi és gyakorlati tapasztalatok nélkül hozott túlszigiorú normák felállításával irreálissá tenni az ivóvízvéleményezést. A tiszta ivóvíznek nincs íze, de a kísérletek bebizonyították azt, hogy az ízadó alkatrészek különkülön feloldva desztillált vízben, és pedig a szabványértékek által megengedett mennyiségben semmiféle ízérzést nem adtak. Ilyen íz-vizsgálatot végeztek Friedmann, Kahlenberg, Richards, Holber és Kiesow. Ezek szerint a vizsgálatok szerint a kalciumhidrokarbonát, a kalciumszulfát nem okoz ízt, a magnéziumklorid ízének észrevehetőségi határa finom ízérzékkel híróknál 30 -40 mg/l, átlagban azonban csak 75 -100 mg/l mennyiségben kezd az íze észrevehető lenni. A magnéziumszulfát ízét 1.000 mg/l-nél, a magnéziumklorid kesernyés ízét 200 ing/1-nél érezzük. A NaCl és a KCl átlagban 500—600 mg/l mennyiség esetén ad észrevehető ízt. Ezek az adatok desztillált vizes oldatokra vonatkoznak. Természetesen kútvizek esetén az ízérzést lényegesen befolyásolja a vízben jelenlevő sók egymásra gyakorolt hatása. Az ízérzéssel kapcsolatban a vízben előfordulható sókra sorozatos vizsgálatot végzett Bossert, Assmann, Glotzbach és Rubner (4). Kísérleteik során az egyes sókra megadták az észrevehetőség, érezhetőség és tűrhetőség határát. Értékeik azonban olyan tág határok között mozognak és annyira különbözők, hogy a gyakorlati higiénikus szempontjából feltétlenül szükséges az ivóvíz oldott alkatrészei által okozott íz-vizsgálatok folytatása. Ez a Központi Vasútegészségügyi Hivatal Vízegészségügyi Laboratóriuméiban folyamatbeli is van. A víz ízére befolyást gyakorol a vízben oldott szénsav. A kútvizekben előforduló szénsavmennyiség, amely az 50 mg/l-t nagyon ritkán éri el, íz-érzést még nem okoz. Bizzozero és Friedmann vizsgálatai szerint csak 120 mg/l körüli szénsavmennyiség ízét kezdjük észrevenni. Ugyancsak a víz keménységét sem lehet ízalapon megítélni. A kísérletek bebizonyították azt, hogy 40 német keménységi fokú vizet ízalapon nem lehet a desztillált víztől megkülönböztetni. A szubjektív íz-érzés az ivóvizek elbírálásakor természetesen csak kisegítője lehet az objektív kémiai vizsgálatoknak. A kettő közötti összefüggést érdekesen világítja meg a Magyar Államvasutak kútjainak vizsgálata során összeállított kimutatás, amely azt szemlélteti, hogy hogyan viszonylik egymáshoz a kémiai vizsgálatokon alapuló objektív laboratóriumi vélemény és a szubjektív ízérzésen alapuló fogyasztói vélemény. II. sz. táblázat Ivóvizek elbírálása a laboratóriumi kémiai vizsgálatok és a vizet fogyasztók ízérzése alapján A labor, vizsg. szerint : Kifogásolt Kifogásolt Jó Jó A fogyasztók szerint : Kifogásolt Jó 1 Kifogásolt Jó 637 kút vizét fogyasztó kb. 3000 személy bevallása alapján 17.7% 18,5% 7,2% 56,6% Az ivóvizek egészségügyi szempontból való elbírálásakor végzett kémiai vizsgálatok során szóbajöhető alkatrészeket két csoportba osztom és pedig egészségügyi véleményezéskor szóbajöhető fontosságuk szerint. Az első csoportba sorolom : az 0

2 fogyasztást, klorid-, nitrát-, nitrit- és ammóniatartalmat. Ezeknek az alkatrészeknek a korrelatív elbírálása az, amely alapját képezi a kémiai vizsgálat szerinti egészségügyi vízvéleményezésnek. Ha ezeknek egyike,másika a megengedettnél magasabb értékeket mutat, még nem következtethetünk biztosan a friss, szerves szennyezésre. Mert pld. ha csak az oxigénfogyasztás magasabb, ez származhat a vízben levő huminanyagoktól. Ha csak a klorid- vagy nitráttartalom magas, de rendes az oxigénfogyasztás, negatív a nitrit és ammónia, úgy ez főleg az alföldi kutaknál lehet tellurikus eredetű. De friss szerves szennyeződés esetén korrelatíve megtaláljuk az említett alkatrészek mindegyikének jóval magasabb nívóját. A második csoportba sorolom azokat az alkatrészeket, amelyeknek szerepe az egészségügyi elbíráláskor másodrendű, azért mert a friss, szerves szennyezés, tehát fertőzési lehetőségnek nem indikátorai, amellett a megengedett határértéken felül sem okoznak egészségügyi károsodást. Ide tartozik : az összes szilárd alkatrész, lúgosság, összes keménység és szulfáttartalom. Ezeknek az alkatrészeknek a megengedettnél magasabb értéke a szulfát kivételes esetétől eltekintve tellurikus, tehát hidrogeológiai hibákra mutat. Az alábbi táblázatban az említett alkatrészek megengedett felső határértékeit szemléltetem éspedig az irodalomban szereplő ú. n. ideális ivóvizet, a MOSZ. szabvány által megengedett értékeket (6) és a Magyar Államvasutak Vízegészségügyi Laboratóriuma által használt határértékeket. III. sz. táblázat Az ivóvíz kémiai alkatrészeinek különböző normái. Alkatrész Ideális víz ! MOSZ.szabvány Máv. értékek Összes szilárd alkatrész mg/1 j 500 1,000 1,500 Ox' génfogyasztás mg0/l 1,5 2,5 3,0 30 100 100 Nitrát mg/l 20 100 100 Nitrit nig.l neg. 0,03 gv. nyom. 0,2 gy. nyom 0,2 Ammónia mg/l [ neg. 0,05 gy. nyom. 0,1 gy. nyom. 0,1 ein

3 n/10 HC1 5 10 összes keménység . . Német fok 5 30 35 S, ulfát mg/' 50 200 300 Nézzük azt, hogy milyen kívánalmakat támaszt a helyes vízvéleményezés a vízvéleményezó'vel szemben. Nyilvánvaló az, hogy amíg a vízvizsgálati eljárásokat lehet szabványosítani, sőt kell is, addig a vízvéleményezéssel kapcsolatban semmiféle sematizálásnak helye nincs. Minden ivóvíz véleményezésének egyéninek kell lenni. Említettük már, hogy a helyes vélemény megszerkesztése milyen összetevőkhői adódik. Világos, hogy jó vízvéleményező 367