Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)
7-8. szám - Értekezések - Papp Szilárd dr.–Dippold Anna: Városaink vízvezetéki vizeinek fluortartalma
HIDROKÉMIA Szerzők érdekes, újszerű módon nagy pontossággal határozták meg vízvezetéki vizeink fluortartalmát. Kutató munkájuknak és gyakorlati eljárásuknak nagy közegészségügyi jelentősége van. U. D . C. 628.11 : 546. 16 Városaink vízvezetéki vizének fluortartalma*) DR PAPP SZILÁRD és DIPPOLD ANNA A fluor esztendőkön keresztül a többi halogén elemtől eltérően csak igen jelentéktelen helyet foglalt el a biológiailag fontos elemek sorában. A tudományos kutatások fejlődésével azonban a biológusok egyre nagyobb figyelmet szentelnek az élelmiszerekben, de főleg a ivóvízben előforduló fluornak. Régebben a szórványosan előforduló fluoridok kimutatása a természetes vízféleségekben csak ásvány vízvizsgálatokkal kapcsolatban volt szokásos, míg közönséges ivóvízvizsgálatok esetében nem. Jelentőségére csak az utolsó két évtizedben terelődött a figyelem, amikor az ivóvíz fluortartalmát a foltos fogzománccal és a fogkariesz képződésével is összefüggésbe sikerült hozni (1). Megállapítottnak tekinthető, hogy bizonyos esetekben az ivóvizek fluorhiányáról, más esetekben pedig fluorfeleslegéről, illetve fluorártalmáról beszélhetünk. A toxikus határ természetesen még nincs kellő pontossággal megállapítva, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szervezet nem pusztán csak ivóvíz útján vehet fel fluoridokat, hanem táplálék útján is. Az ivóvíz optimális fluortartalmát, mely a szervezetben, főleg fogakban elváltozásokat még érzékeny gyermekeknél sem okoz, általában 1 mg/l körül jelölik meg. [Ricder (6), Miihlenbach (5).] Sok szerző azonban ennél alacsonyabb értékekben állapítja meg az optimumot. így Mojszijev (2) 0*5 mg/l fluormennyiséget már károsnak talál. Gabovics (2) szerint Ukrajnában különböző vizekben 0"2—0'5 mg/l-ig terjedő fluormennyiségek fordulnak elő. Azonban nemcsak a nagyobb mennyiségben előforduló fluor okozhat a szervezetben elváltozást, hanem a fluor hiánya is, aminek jelentősége éppen a fogkariesz kérdéssel kapcsolatban merült fel, mert hiszen éppen azokon a területeken, ahol a fluor a vizekben igen kis mennyiségben van jelen, vagy teljesen hiányzik, erős fogszuvasodást figyeltek meg. Jelentősége van a fluornak a golyvaképződéssel kapcsolatban is, amire hazánkban Straub (7) mutatott rá elsősorban és megállapította, hogy az ivóvizek jódtartalmúval egyidejűleg azok fluortartalma is tekintetbe veendő. Fontosnak tartja a fluor- és jódhányadost. Ez a hányados a golyvamentes vidékek ivóvizeiben kicsiny, legtöbb esetben 20 alatt marad, golyvás helyeken pedig a hányados magas és minden esetben 30 felett van, de sokszor többszázat is kitehet. Megállapította tehát, hogy az ivóvíz fluortartalma és az endőmiás golyva fellépése •) A Magyar Hidrológiai Társaság 1950 ápr. 12-iki előadó ülésén elhangzott előadái. Közlemény az Országos Közegészségügyi Intézet Vízügyi Osztályából. The fluor contents of drinking water in our towns. By Dr Sz. Pepp—Anna Dippold. (English text on p. 320.). között összefüggés található, azonban a fluornak nem az abszolút mennyiségét, hanem a jódhoz való viszonyát kell figyelembe venni. Tehát a természetes vizekben előforduló fluornak az előbb említett egészségügyi vonatkozásai indokolttá tették, hogy az ivóvizek fluortartalmával is foglalkozzunk és felderítsük az országnak azon területeit, ahol jelentékenyebb fluortartalommal lehet számolni. Az ország területén ebből a szempontból csak Straub végzett nagyobbszámú vizsgálatot. Szükségesnek tartottuk ezért elsősorban a nagyobb tömegek ivóvízellátását biztosító városi vízvezetékek vizeinek fluortartalmát meghatározni. Tömeges meghatározások céljára egyikünk [Jeudrassik és Papp, (3)] alkalmas módszert dolgozott ki, amit azután fotométer bevezetésével egyikünk [Jendrassik és Dippold (4)] tovább egyszerűsített. Az eljárás lényege abból áll, hogy a vizsgálandó vízből 200 cm 3-t egy hűtővel összekötött és csapos tölcsérrel ellátott beköszörült dugós hőmérővel félszerelt 500 cm 3-es desztilláló lombikba mérünk, mely lombikba egy beforrasztott és a lombik fenekéig vezetett üvegcső szolgál a vízgőz bevezetésére. Ezután a vízhez 4 csepp 1%-os fenolftalein- és annyi frissen készített normál nátriumkarbonátoldatot adunk, míg gyenge rózsaszínű színeződés keletkezik. A desztilláló készüléket összeállítva a lúgosított vizet addig forraljuk, míg kb. 50 cm 3-re bepároltuk. Ezután a desztillálólombik csapos tölcsérén keresztül 20 cm 3 1 : 1 higítású kénsavat csorgatunk a bepárolt vízhez. A dcsztillálólombikot és a vízgőz fejlesztésére szolgáló lombikot, amit gumicső segítségével a desztillálólombikba forrasztott üvegcsőhöz kapcsoltunk, melegíteni kezdjük és a melegítést úgy szabályozzuk, hogy a desztillálólombikban a hőmérséklet állandóan 115—120 C° között legyen. A párlatot 200 cm 3-es mérőlombikba fogjuk fel, melybe előzőleg 4 cin 3 2 %-os hidroxilaminklórhidrátoldatot mérünk. Midőn a párlat a 200 cm 3-es jelefeléri, minden fluor átkerül a párlatba. Ebből a 200 cm 3-es párlatból 50 cm 3-t mérünk a kolorimetriás meghatározáshoz egy laposfenekű színösszehasonlító hengerbe. 8 hasonló színösszeliasonlító hengerbe 1—1 cm 3 2 %-os hidroxilaminklórhidrátot, továbbá 0T, 0"2, 0*3, 0"4, 0"5, 0*6, 0'8, T0 cm 3 ismert fluortartalmú mérőoldatot mérünk, majd kétszer desztillált vízzel 50 cm 3-re egészítjük ki. Az így készült összehasonlító sorozat literenként 0T, 0*2," 0*3, 0*4, 0*5, 0-6, 0 8, 1-0 mg fluortartalomnak felel meg. Ezután 4—4 cm 3 cirkonhematoxilin reagenst és 6—6 cm 3 kénsavsósav elegyet mérünk a hengerekbe. A hengerek tartalmát lóbáló mozgatással jól felkeverjük és leg.301
