Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

5-6. szám - Értekezések - Kálmán György–Zamaróczy Dezső: Az Úrkút környéki karsztvizek elemzései

Schréter

1 rámutattak. Ugyanis ha tekintetbe veszszük a t. sz. f.-i magasságokat is, kitűnik, hogy míg az eocén kőzetek kisebb összes szilárd maradékkal bíró vizei általában nagyobb magasságból fakadnak, addig a mezozoos (esetünkben túlnyomórészt kréta) mészkövek nagyobb koncentrációjú vizeikkel valamivel mélyebb szintet képviselnek. A terület karsztvízizohipszás térképéről pedig az is leolvasható, hogy míg az előbbiek. általában a kulminációs tetőkön, vagy azok közelében, az utóbbiak attól távolabb, kivétel nélkül a felsőcsingeri törésvonal által létesített depressziós árokban találhatók. Feltételezhetjük tehát, hogy míg az »eocén jellegű« vizek az oszcillációs, vagy legfeljebb a magasabb folyási övbe tartoznak (I. típus), addig a »mezozoos jellegűek« a mélyebb folyási zónát, vagy már a stagnáló őv határát képviselik (II. sz. típus), s így a kétféle víztípus közötti különbséget területünkön nem annyira különböző korú és összetételű tároló kőzetekben, mint inkább a különböző mélységi övekben kell keresni. Az egyes víztípusok közötti különbségek okát a következőkben látjuk. A felszínről leszivárgó, főleg pedig a karsztos járatokban közvetlenül lefelé haladó C0

2-dús, igen oldóképes csapadékvíz C0

2 tartalmától és hőmérsékétől függően fokozatosan oldja a karbonátokat, s így érheti el a folyási öv felső részében a kb. 400 mg/l szilárd maradékot (I. típus). A folyási övben a víz mozgása és áramlása, főleg pedig a peremek felé való erősebb lefolyása következtében még nagyobb mértékben válik oldóképessé, emellett megvan a gyors és jó keveredés lehetősége is, koncentrációja szükségképpen növekszik és a szilárd maradéka kb. 7—800 mg/l értéket vesz fel. Ez a II. típusba sorolható víz elsősorban természetesen a peremeken és törésvonalak mentén lép ki, s az előzőhöz viszonyítva nagyobb vízmennyiségével tűnik ki. Éppen ezért elsősorban ezt a típusú vizet használják fel területünkön és Űrkút és Felsőcsinger ivóvízellátását teljes egészében ez szolgálja. Külön figyelmet érdemel a III. akna vize, mely kémiai összetétele alapján a két víztípus egyikébe sem sorozható be, s így egy harmadik típust képviselhet. Ez a vízminta, mint említettük, a karsztvíztükör alatt mintegy 100 m. mélységből került ki, s így már a stagnáló öv vizét képviseli. Nagy hasonlóságot mutat hozzá a Szerafin Aurél által rendelkezésünkre bocsátott padragi akna vízbetörésének elemzése. A víz itt a i 0 szinten tört be. (4. sz. táblázat) 4. sz. táblázat. Harmadik számú víztípus. Vízminta helye T. sz. f.-i magassága Szilárd m. 120° C-on mg/l Lúgossági fok összes kem. Úrkút III. sz. akna Padragi-akna + 220 ± o 348-0 216-0 4-57 4-5 13-35 11-0 Világosan látszik tehát a stagnáló öv vizének eltérése a magasabb övekétől. Különösen szembe;) Az Esztergomvidéki szénterület bányaföldtani viszonyai Bp. 1922. tünő a mélységgel járó nagy koncentráció csökkenés, amennyiben a II. típushoz képest a szilárd maradék mennyisége mintegy felére csökkent. Ennek oka lehet a stagnáló öv hatalmas vízmennyisége, mely a lefelé haladó vizet erősen felhígítja. Ez viszont már magában hordozza annak feltevését is, hogy a stagnáló öv víztömegei kisebb koncentrációjúak, s így lényegében a kérdésre magában még nem ad választ. Ezért ismét csak a víz C0

2 tartalmának vizsgálatához kell folyamodnunk, amint ezt már az előzőkben a nagyobb koncentráció magyarázatánál is tettük, s a legvalószínűbb okot a C0

2 csökkenésében kell keresnünk. A folyási övben feltehetően megindul már a C0

2 kiválás, s az a víz nagyobb mozgása miatt mintegy kirázódik belőle. A C0

2 csökkenése kisebb mértékben tovább folytatódik a mélységgel arányosan, mivel a növekvő hidrosztatikai nyomás következtében a víz abszorpciós képessége is csökken. Ez a körülmény végeredményben egy új egyensúlyi állapot beállását teszi szükségessé, ami elsősorban a Ca— és Mg karbonátok kiválásával megy végbe. Fel kell tételeznünk tehát a folyási és stagnáló öv határán, illetve a folyási öv felső részében egy erősebb kiválási zónát. így érthető a mélység felé haladva a koncentráció csökkenése egy bizonyos határig. (III. típus) A most elmondott övek kialakulásánál feltételeztük, hogy karsztvizünk eredetére nézve tiszta csapadékvíz, s mélységi vizek keveredésétől mentes, amint ez az elemzési adatokból is kitűnt. Ha nagyobb arányú keveredéssel kell számolni, a felsorolt övek összetétele lényegesen megváltozhat, míg a geotermikus grádiensnek megfelelő hőmérséklet emelkedés lényeges különbségeket nem okoz, legalábbis egy bizonyos mélységi határig. (Esetünkben mindenütt 10—ll°C-os vízhőmérsékletet találtunk, s így a hőmérséklet befolyására az egyes övekben nem kellett részletesebben kitérnünk.) Ennek a három övnek, illetve víztípusnak ilymódon való elkülönítése természetesen csak a kulminációkban lehetséges. Így megvan a lehetősége elsősorban a gerecsei lényegesen kisebb magasságú és méretű vízfeltorlódásban, míg a Mecsekben ezek a szintek ilyen élesen már nem ismerhetők fel, mivel a terület erősen gyűrt volta, s a magmatikus kőzetek közelsége révén fennáll az erős keveredés lehetősége. A Dunántúli-Középhegység egyéb helyein a rendelkezésre álló adatok alapján feltevésünk szerint ezen szintek annyiban módosulnak, hogy az intenzívebb folyási öv hiányában az első két szint meglehetősen egységes jelleget mutat, s kisebb átmenettel kapcsolódik a harmadik (stagnáló) övhöz. Így felül az előzőnél kisebb koncentrációjú (kb. 400—600 mg/l) zónát várunk, mely a mélység felé a már felsorolt okok miatt oldott alkatrészek mennyiségében csökken. Erre vonatkozó elemzési adataink nincsenek, kutatásaink ebben az irányban is folynak. így egyelőre csak irodalmi adatokra hivatkozhatunk. Papp Ferenc

8 közlése alapján néhány tatabányai karsztvízelemzés eredményét az alábbiakban soroljuk fel. 'Hiilr. Közi. XXI., p. 192. 182