Hidrológiai Közlöny 1948 (28. évfolyam)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. LÁNG SÁNDOR: Karsztanulmányok a Dunántúli Középhegységben
50 fflT)ROLÖOIAI KÖZLÖNY XXVIll. V) >/. 19',íl. I SMM hirtelenül összeszaladó vizet itt víznyelő vezeti le a mélybe. A karszt járatai közül nagyobb méretű, jól látható, hidrográfiai hálózatot is képező járatok nincsenek minden karsztosodó kőzetben egyformán kifejlődve. A legjobban hálózzák be ezek a járatok a jól karsztosodó másodkori mészkövet, kevéssé a rosszul karsztosodó dolomitot. Még elég sok lehet a karsztos járat az eocén-kori mészkőben, kevesebb van a miocén, pliocén és legkevesebb a gyengén fejlett pleisztocén kori mészkőben. A különféle űrméretű karsztos-járatok helyenként nagyon meg is sűrűsödhetnek, így pl. a meredek peremű mészköhegységrögök oldalán, ahol többnyire rnag'as színtű barlangok nyílásrendszerével kapcsolatosak, tovább gyarapítva a kopár, amúgy is igen jól tagolt karros felszín kísformáinak tömegét. A karsztvíz jelenlétéből és viselkedéséből fontos következtetéseket lehet levonni a nyugati országrészek mészkő- és dolomitrögheg"ységeinek morfogenetikájára nézve. A karsztvíz ugyanis, a hegység mélyén helyezkedve el, elsősorban a nagyon mélyre zökkent peremmedencék (Zámolyi-medenoe, Sárrét, az egész Balaton, Tapolcai-medence), peremöblözetek (Tatai-öblözet), peremtörések (Budai hegység termális vonala), és árkos süllyedések mentén jut nagyobb bőségben a felszínre (Hévíz, Móri-árok), esetleg langyosodva, melegedve, termákkal keverten. De a természetes visszaduzzaszlások miatt magasabb szinten is fakadhatnak fel nagyobb karsztos források, pl. Alsóörs—Balatonfüred felett (Malom-, Nosztori- és Koloska völgy), ahol a Balaton-felvidék egyik áttolódási vonala közelében történik úgylátszik a visszaduzzasztás és a magasabb karsztvízszint kialakítása. A nagyobb hegységek lapos felboltozódásának megfelelően, a középtájon bezökkent medencék feneke magasabb szintben lehet (pl. a Bakonyban a pulai kis medence 200 mat. sz. f. és így a karszt megcsapolása itt ebben a szintben történhet. Ilyen mélyre zökkent me. dence a Bakony belsejében azonban alig van máshol, amiért igazi karsztvíz nem is kerülhet így a felszínre (pl. a Bakonybélí-medencében), kevés morfológiai és hidrológiai bizonyítékot szolgáltatva a Dunántúl nem régiben készült karsztvíz-térképéhez. 4 Abból, hogy a bő forrásokon át kilépő karsztvíz az orográfiailag legmélyebb helyeket, az e-rózióbázison, vagy annak közelében levő helyeket kedveli, azt a fontos következtetést vonom le, hogy a geológiai múltban ugyanilyen helyeken lepett ki a karsztvíz a Föld mélyéből. Ha tehát valahol egy, vagy több magasan fekvő vizkilépést találunk (forrásbarlang, mésztufa, karsztbreccsa, kisebb hajdani vízkilépasek, rókalyukak sürübb tömörülése), abból a kérdéses terület (pl. mészkörögplató) fiatal (plio-pleisztocén, esetleg holocén) kiemelkedésére lehet következtetni. Nyugati középhegységeink legszembetűnőbb karsztjelenségei a barlangok. A legkülönfélébb méretük, az elhelyezkedésük, és a viszonylagos magasságuk is változó. Csak egészen kis részüknek fekszik a nyílása a jelenlegi erózióbázis szintjében. Egyik-másikuk pedig 6 700 m t. sz. f. m.-ban, 4—500 m-re a legközelebbi erózióbázis szintje felett nyílik. Változatos magasságuk, formaképzödésük, ásvány világuk és fossziliáik miatt igen fontos korjelző szerepük van. A Dunántúli Középhegység morfogenetikai kérdéseinek megfejtésében az egyes karsztjelenségek között a legjobban használhatók fel. Az oldódással keletkező barlangok fejlődésében az első mozzanatot, az üreg kioldódását csak később követi a kiemelkedés és az üregkitöltödés ideje. Korjelző zárványokkal (állati leletekkel, prehisztorikus maradványokkal) is rendelkező barlangjaink ugyanis sokkal korábban oldódtak ki, mint amilyen kort a helybeli bar. langi üledékek zárványai jeleznek. Palaeontológiailag és régészetileg feltárt barlangjainkban túlnyomórészt felső pleisztocén, ritkábban közép- vagy alsópleisztocén korú leleteket találtak."' Ezeknek az üledékeknek és ősmaradványoknak a lerakódása már akkor történt, (köz. ben, vagy később), amikor a barlangot magában rejtegető hegytömb kiemelkedett. A 'kioldódásnak pedig jóval korábban, sokkal a barlangi üledékképződés ideje előtt, az alsópleisztocénban vagy a pliocénben kellett végbemennie. Ezt pontosan a mai vizsgálatok módszerei segítségével még nem lehet megállapítani. Különböző magasságban fekvő barlangjaink legnagyobbrészt forrásbarlangok, mégpedig karsztvizes, vagy pedig hévíz által kioldott forrásbarlangok. Omlással, vagy víznyeléssel kevés ilyen magasra került üreg oldódhatott ki. Magasan fekvő száraz barlangjaink annyira eltérő magasságban feküsznek, hogy pusztán a viszonylagos magasságadatból még nem lehet következ. tetni a barlang korára. Ennek pontos megállapítását beható őslénytani, földtani és geomorfológiai vizsgálatnak kell megelőznie. De sokszor hozzávetőlegesen is nagyon nehéz a barlangok korának megállapítása. Magasan fekvő forrásbarlangi nyílások a különböző dunántúli hegységekben: Budán a Táborhegyi barlang (220 m viszonylagos magasság), a Báthory barlang (250 m), a Solymári-barlang (150 m), a kiskevélyi Mackó-barlang (170 m), a pilisszántói Kőfülke (220 m), a pilisi Leány- és Legénybarlang (200 m), a Kesztölcí öregszirt barlangja (200 m), a bajóti Jankovich-barlang (250 m), a tarjáni Peskö-barlang (150 m), a bánhidai Szelimlyuk (150 m), a Vértesben a csákvári barlang (80 m), a balatonfüredi Lóczy barlang, a bakonybéli Körishegy barlangja (350 m), a somhegyi Nagy. és Kis-Pénzlik (300 m) és még sok más. Számosból közülük ásatások szolgáltattak értékes korjelző őslénytani anyagot. (Mackó-, Solymári-, pilisszántói, Jankovich- és Szelim-barlang.) Majdnem kivétel nélkül a meredek sziklafalak oldalában nyílnak különböző viszonylagos magasságban a sziklafal lába felett is, ahol a tört lejtő lankás szakasza kezdődik. A dunántúli karsztos rögökbe számos helyen mély, V-alakú szakadékvölgyek vágódtak be. Ilyenek a Pesthidegkút melletti remetei szurdok, a pilisszéntkereszti Szurdokvölgy, a Vértesben a Fánivölgy, a Felsögalla melletti Máriaszakadék, a csákberényi völgyek, a bakonyi Kerteskö szurdoka, a Bakonybél alatti Gerence völgye, a Cuha völgye, a várpalotai Burok völgy, stb. Az említett völgyek többségének karszton kívüli terraszos volta azt látszik igazolni, hogy karsztos szakaszuk epigenetikus, vagy esetleg epigenetikus-antecedens eredetű. Nem barlangi, hanem normális, lineáris, felszíni erózióval keletkeztek. A mészkőbe való bevágódást hátráltatja az, hogy a mészkövön átfolyó patak a karsztosodó kőzetből álló mederfenék repedésein át vizet veszít; a nem karsztos közetfelszínröl származó törmelék vájó munkája viszont elősegíti a mélyülést, így azután a nemkarsztos közetü területen végbemenő völgybevágódás üteméhez mérten, a mészköszurdok bemetsződésének folyamata lassabb és a V betű szárai is zártabbak maradnak. Utóbbit még az is fokozza, ' Saádeczky-Kardoss E.: A Dunántúli Középhegység karsztvíz térképe. A Hidrológiai Közlönynek ebben a számában. 2. o. 5 Györffrné Motll M.: Az interglaciálisok és ihterstadiálisok a hazai emlflsíaunn tükrében. — Földtani Int. fivk. XXXV. k., 1941.
