Hidrológiai Közlöny 1948 (28. évfolyam)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. LÁNG SÁNDOR: Karsztanulmányok a Dunántúli Középhegységben

52 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY XXVIII. év f. lítJ,S. 1—!,. szám. Ezek szerint a Nagykevély-csoport karsztfelszínének fejlődésmenete úgy képzelhető el, Jiogy a^harmadkor derekán a hegység helyét elfoglaló lapos tönkfelület darabokra töredezett és az egyes részek pásztásan, kulisszaszerüen emelkedtek egymás fölé. A legmagasabb lépcső a Nagy- és Kis-Kevély, egy fokkal alacsonyabb az Ezüsthegy—Kőhegy- Csúcshegy—Oszoly sora, még alacsonyabb és már meg sem billent nagyon a Fehérhegy—Rókahegy perem. De még ezek is jóval magasabbak a Duna IV—V. sz. terraszainál, vagy a Pilisvörösvári-medencénél. Arra nézve, vájjon milyen ütemmel ment végbe a hegycsoport egyes részeinek kiemelkedése, folytonos volt-e, vagy szaggatott, választ még nem lehet adni. . A Hosszúhegy csoportjában is jól lehet figyelemmel kisérni a hegység fiatal kiemelkedését és összetöredezését. Itt a legjobban tűnik szembe a kicsiny Ziribári medence fiatal kiemelkedése. Felszine vízszintes, igen kis esésű, élénk ellentétben a medence lefolyását képviselő Macskabarlarígi völgy igen nagy esésével. Ez a nagyesésü szakasz ott alakult ki, ahol a fiatal tektonikus mozgások működtek és kiemelkedett a Ziribár a medencével együtt. A peremtörésen számos függőleges harnis található és a fedü homokkő hézagait kihasználva a Ziribári medence lefolyását képező időszakos patak vize a mélybe szivárogva le, jobban segített a Macskabarlang víznyelőjének kialakításában is. A hajdani karsztvízszintben levő forrásbarlangi tevékenység nyomai különösen Pilisszántó felett látszanak jól, a mészégetők feletti kőbánya feltárásában. Ezen a szakaszon számos apró karsztos járat nyílik és igen sok az oldódási nyom, hasonlóan pl. a Mecsek hegységi Mánfai-völgy karsztvízszivárgásaihoz, melyek a Kölyuk barlang közelében, nem nagy magasságban a völgyoldal felett ma is működnek. Ennek alapján tehát, a Hosszúhegy is fiatalon és ferdén emelkedett ki, ezzel együtt benne is alábbszállt a karsztvízszint és megszűnt működni a Ziribári-, Hosz. szúhegyi-, Pilisszántói, és Szurdokvölgyi-barlangok forrássorozaita, valamint a karsztvíz szintjében lévő kisebb vízszivárgások sora is. Helyettük víznyelő barlangok léptek működésbe, m. pl. a Macskabarlang és a Szurdokvölgy fenekén levő ma már eltömődött barlang. Ezek felszíni vízfolyások vizét vezetik a mélybe. A Pilis csoport a szomszédságához képest a legmagasabbra torlaszolódott fel a karsztvíz mai szintje fölé. Kiemelkedésének egyik állomása az volt, amikor a hasonló magasságban levő pilisszántói köfülke, valamint a Leány- és Legénybarlang voltak az erózióbázis szintje közelében és minit aktiv forrásbarlangok szerepeltek. Ezek a- barlangok túlságosan nagyok ahhoz, hogy a jelenlegi pilisalji források csekély vízhozamának megfelelő vízmennyiséggel magyarázzuk létrejöttü. ket. Lehet, hogy a közönséges, hideg karsztvíz mellett langyos vizek vajjy hévizek is okozhattak itt átmenetileg oldást. E barlangokon kívül több kisebb, jobbára már elpusztult forrásbarlang ismeretes mind a szántói kőfülke környékén is, valamint a Pilis másik oldalán is, a Leány- és Legénybarlang környékén (Csévi szirtek, klastromi szirtek). Ezenfelül számos helyen megvan a karsztvíz hajdani szivárgásának a nyoma, ott, ahol szűkebb keresztmetszetű karsztvizes járatok tömege nyílik a meredek sziklafalakon. Ezek a nyílások is éppen az említett barlangok és sziklafalak környékén láthatók. Ez a szintköteg, ahol a forrásbarlangok és hajdani vízkilépések vannak, ma 400—450 m-en van a t. sz. f. és 200—250 m-re a legközelebbi völgyfenék felett. Hasonló viszonylagos magasságban van a Pilis északkeleti letörésén látható Vaskapu kettős sziklaíve. Közelebbről megvizsgálva, itt is forrásbarlangi nyomokat: kioldódásokat, kisebbfajta karsztvizes járatokat (rókalyukak) lehet találni. Maga a Vaskapu íve is úgy fogható fel, mint egy elpusztult, leomlott barlang maradványa. Nagyon sok fejtörésre ad okot a Kétbükkfanyereg alatti völgyben levő szoplaki ördöglyuk barlangja. A völgyfenék felett nem nagy magasságban, aknaezerüen nyilik, majd földalatti termekké szélesedik ki, ezek már a szomszédos völgyfenék alá nyúlnak. Itt valószínűleg utólag alakult víznyelöbarlanggal van dolgunk, mely omlásokkal is sokat tágult már. Oldalágai forrásbarlangiak. Körülötte, a sziklafalakon pedig egy apró forrjisbarlangi nyílás és több kicsi járat fedezhető fel. Kétségtelenül forrásbarlang a Pilistől D-re, a Csévi völgy felett 100 m magasan levő Csévi barlang is. Már jórészt beszakadozott és elpusztult, a még megmaradt részében azonban jól láthatók a félgömbalakú hatalmas oldásformák. Tehát hévizek is formálhatták ezt a barlangot. Utólag ez is kiemelkedett az erózióbázis szintjéből. A barlang a hegység platója alatt kb. 30 m-rel van csak mélyebb szintben. Végül, ugyancsak forrásbarlang benyomását kelti a Klotildligettöl ÉK-re levő kövesárok jobb oldali lejtőjén 50 m viszonylagos magasságban nyiló Klotildbarlang is. A hajdani vízkilépési nyomok itt nem olyan jellegzetesek, mint a Csévi barlang szomszédságában levő sziklafalakon. Itt talán még több kisebb-nagyobb barlangi járat is lehet eltemetve. A Pilis környéki, nagy magasságban leVö forrásbarlangokból könnyedén lehet következtetni a Pilis nagy mértékű fiatálkorú kiemelkedésére. Sajnos, a barlangi üledékek őslénytanilag még alig vannak feldolgozva, úgy, hogy korjelzö adatunk alig van e barlangok fejlődésmenetére nézve. Eddigelé ismeretes, hogy a kiskevélyi barlang,« valamint a piliszszántói köfülke

7 kitöltése is egyaránt közép- és felsöpleisztocén korú. Ez azonban csak a barlangi akkumuláció időpontja. Ebben az időszakban már a barlangot hordozó hegytömbök kiemelkedőben voltak. Ennél korábbi időre, vagyis az alsó pleisztocénre és a pliocén derekára kell tennünk a barlang kioldásának az idöperiódusát, vágyik azt a ciklust, amikor a hegység a mainál még jóval kisebb reliefenergiájú, lévén, a kérdéses barlangok is az erózióbázis szintje közelében lehettek. 1

1 Kaclic O.: A kiskevélyi barlangban 1912-ben végzett ásatások eredményei. — Barlangkutatás. 1913. 157. o. 1 Kormos T.: A pilisszántói kőfülke. — Földtani Int. Évk. XXVI. k., 1915/6. f. Szent Lukács Gyógyfürdő. Forrásai meleg és langyos kénes hévvizek. Hőfokuk 25—64° között váltakozik. Legértékesebb gyógytényezője a természetes iszaptó, melyet télen-nyáron szabad ég alatt használnak a legkülönbözőbb mozgásszervi és rheumatikus bántalmakban szenvedő betegek. A fürdő modern berendezései teljesen üzemben vannak. Kádfürdői, thermális gőzfürdője, iszapgöngyölő helyisége és langyos vizű uszodáján kívül a gyógyszálloda, a fekvő beteg osztály és az ehhez szükséges kiegészítő kezeléseket ellátó fizikótherápiás osztály a szakorvosi karral együtt ismét a gyógyulást keresők rendelkezésére áll. Gyógy javallatok: Rheumás megbetegedések, izületi, izom-, ideggyulladások és zsábák, vérkeringési zavarok, sérülések és baleseti bajok utókezelése, zsugorodások, sorvadások, bénulások. stb. esetében. Tulajdonos: SZENT LUKÁCS GYÓGYFÜRDŐ R. T. Budapest, III., Zsigmond király-útja 25—29. Tel.: 162—109.