Hidrológiai Közlöny 1948 (28. évfolyam)

ÉRTEKEZÉSEK - KASSAI FERENC: Paleogén szénbányászatunk, a karsztvíz és a védekezés módjai

28 MNNNT.ÓAJAI KÖZLÖNY xxvin. ('»/. jí)'/S. i j. säim. tekintetbe vételével ezideig 10.350 km—re tehető. A Kíilü középkorában a Dunántúlt, illetve egyes részeit tenger borította s id. Lóczy L. szerint a Bakonyban 200— 3400 m, a Gerecsében dr. Vigh Gy. szerint 1000—1100 m. a Buda-Pilis hegységben dr. Vendl A. szerint 1175 m és a Mecsekben dr. Vadász E. szerint 4624—6450 m vastag üledéket hagyott hátra, amelyeknek igen tekintélyes része karsztosodásra hajlamos mészkő és dolomit. Dr. Vajk R. szerint a tektonikai mozgások által a Magyar Középhegység Ny-i része nagyobb mélységre vetődött le, és a MAORT méréseit figyelembevéve (71.) szá.molhatunk a 10.350 km--es területtel, amely alatt kisebb vagy nagyobb mélységben mészkő az alapközet. Ha a nem közvetlenül a mészkövekre és dolomitokra eső összcsapadéknak 5%-ában számoljuk a mélybe szivárgó és a karsztvizet tápláló csapadékmennyiséget, akkor ez 533 m'

:/p, illetve kereken 9 m

3/sec utánpótlást ad. A víz mélybe való szivárgásának meg van. a lehetősége és különösen homokos rétegeken, vetőkön keresztül, ha nem is közvetlenül, de táplálhatja a karsztvizet. Látható nagy vízmennyiségekről van itt szó még akkor is, ha aránylag kis értékeket veszünk számításba. Az egész Magyar Középhegységben a csapadékból származó utánpótlás becslésünk szerint így 2000 m^lp-re, illetve 33—34 m

3/sec-ra tehető. Önkénytelenül is felvetődik a kérdés, hol raktározódhatik ez a hatalmas vízmennyiség? Ha az egész területen 2%-os karsztosodással számolunk, akkor már az üregek is 52X10" m

:

! vízmennyiséget tárolnának. Az üledékes közetek likacstérfogata 20—30%, és számításainkban csak 10%-kaI szerepeltessük a likacstérfogatot, akkor az üledékes közetekben tárolódó vízmennyiség kereken 26 X 10

1(

l m

3 lenne. Magában az üreg rendszerben így kereken 9—10 év csapadékmennyisége és a likacstérfogatban raktározódott vízmennyiséggel együttesen 50 év csapadékmennyisége raktározódnék hozzávetőleges számításaink szerint. Tételezzük fel egy 100 m

:

t/p-es vízbetörést. Ez a vízmennyiség már nemcsak egy bányamezőre vagy aknamezőre, hanem egy egész bányaüzemre katasztrófát jelentene. Tudomásunk szerint a MÁK tokodi — közismerten igen vízveszélyes — bányászatánál nem volt 100 m'Vp összteljesítményre beépített vízmentesítő telep az egész bányaüzemnél. Az 1944-ben szinte percek alatt elfulladt tokodi IV/c ereszkében 100 m

3/p vízmennyiség tört be. A dorogi Reimann aknán 1932-ben betört 60— 170 m

:

,/p víz 21 óra alatt töltötte ki a földalatti bányatérségeket. Védekezni ilyen nagy víztömeg ellen betörés után nem igen lehet. Megjegyezzük még, hogy a Reimann aknai 1932. évi vízbetörés 210 cm-es víztükör süllyedést eredményezett a tokodi vízmérőállomáson, de ugyanakkor az aknamezőben levő ivóvíz-ereszkében, amely jóval közelebb van a vízbetörési helyhez, nem vettek észre semmi változást. Számításaink szerint a 100 m

3/p vízmennyiség a Pilis-, Vértes- és Gerecse hegységben beszivárgó (percenkénti utánpótlást eredményező) vizeknek 31.%-n, a bakonyiaknak 8.5%-a, az egész karsztterületen beszivárgó víznek 6.7%-a és az egész Magyar Középhegység területén beszivárgó és a karsztvizet tápláló vízmennyiségnek csak 5%-a. Látható tehát, hogy egy-egy bányaüzemnél a katasztrofális vízmennyiség a csapadékból származó utánpótlásnak csak kis része. Ha álló vízről lenne szó, amelynek szintje nem változnék az idők folyamán sem a hozzá-, sem pedig az elfolyás miatt, akkor ez a 100 m"/p vízbetörés 1/103500 mm-rel csökkentené a karsztvízszintet, ha az teljesen sík felülettel bírna. Ha további eszmefuttatást végzünk e számokkal, akkor 100 m

3/p vízmennyiség szivatása az egész területen 5.7 mm-es nívócsökkenést eredményezne. Ez gyakorlatilag természetesen nem áll fenn! A . Verte 8-, Gcrccsc- és Pilis -hegység területén a kereken 2500 km- területen a felső homokos rétegeken keresztül szivárgó és a karsztvizet tápláló csapadékvizet 50 mm-ben tételezzük fel, akkor ez 235 m

3/p, illetve kereken 4 m

:

!/sec utánpótlást ad. Így öszszesen 557 m

sjp

t illetve kereken 10 m

3/sec csapadékból eredő utánpótlással számolhatunk. Az eddigi állandó utánpótlást becslő értékektől becslésünk nagyon eltér. Schmidt S. 1920-ban 100 km--es területen 38 m

3/p, Rozslozsnyik - Schréter- Telegdi Róth 2 km--es területen 2.28 m

:'/p (nézetük szerint a vízmenynyiség legnagyobb része távolabbi környékről ered), Csatiády a pilis-vértesi hegyek vízválasztó vonalával határolt területen 95 m

3/p vízmennyiséget vesz állandó utánpótlásra. Dr. Schmidt S. szerint 1932-ben már kifejezetten nagyobb területet kell figyelembe venni s Vígh Ferenc 1944-ben már 700 km

2 nagyságúnak tartja azt a területet, amelyre jutó csapadék egy része táplálja az esztergomi szénmedence barlanghálózatát. Szerinte 186 m

3/p az állandó utánpótlás, de minthogy az elfolyások: a tatai források szolgáltatta s Dorog — Tokod — Tatabánya bányáiban emelt vízmennyiség több ennél, így még további vízgyüjtö-területet kell bevonni a hiány pótlására. Az első pillanatra túlzottnak tűnik becslésünk. Az ismert adatok szerint a tatai források 288 m

3/p, a budai források 37 m-'/p, a bányabeli vízemelések 70 m-'/p-et tesznek ki, vagyis összesen 395 m

3/p az elfolyó vízmennyiség. De hozzá kell vennünk még a patakok, tavacskák, lápok elfolyó vizét, a föld alatt ismeretlen távolságban és mennyiségben elfolyó vizet és talán még az alföldi artézi kutak egy része is összefüggésben lehet a karsztvízzel. Emberi gyarlóságunk miatt a természet titkos műhelyébe teljes mértékben betekinteni nem lehet. Így becslésünk talán nem is annyira túlzottnak, hanem inkább kevésnek mondható. 4. PÉLDÁK A DUNÁNTÜLI KARSZTVÍZ MEGFIGYELÉSEKBŐL. A fentiekben rámutattunk a legvalószínűbb karsztvíz-keletkezési elméletre, egységes, rétegvonalas térképen ábrázoltuk karsztvízszintjeinket, bemutattuk a csapadék és az erózióbázisok közvetlen hatását és megbecsültük karsztvizeink mennyiségét. A továbbiakban egy-két részletkérdéssel foglalkozunk eredményeink alátámasztására: Vázoljuk általánosságban az esztergomi medence karsztvíz kérdéseit, majd részletezzük az esztergomi Szt. István artézi kút vízállására és a dorogi, ivóvíznyerés céljából mélyített fúrólyukak vízszintjére vonatkozó megfigyelések eredményeit. Az esztergomi szénmedence karsztvize. Az eddig közölt üzemi és irodalmi adatokból valószínűnek látszik, hogy Dorogon a Henrik, hegy É-i lábánál feltárt Henrik aknában történt az első karsztvízbetörés az esztergomi medence bányászatában. Tschebull szerint az elgátolt vizet a Duna szintje fölé 22 méterrel vezethették fel csővezetékben. Ö már rámutat arra, hogy a harmadkori rétegekből (fedőrétegek) származó bányavíz a környék mindenegyes bányájában aránylag kevés és 24 óra alatt nem igen emelkedik 100 m

3 fölé. Ugyanakkor azonban a triász mészköböl 24 óránként 1000—2000 m

3 víz fakad és a fakadó vizek hozama csak kis mértékben és akkor is szabályosan változik. (52.,754.) Az első katasztrofális vízbetörés 1880-ban, az annavölgyi Vilmos^aknában következett be. TJgyan 1882-ben