Hidrológiai Közlöny 1946 (26. évfolyam)

Jolánkai Gyula: Hydrológiai kérdések a vízi utak tervezésénél

lüÓ Hydroiógiai kérdések a vizi utak tervezésénél. színeimdkedés eddig megfigyelt legnagyobb mértéke esetében a Sióba a vizsgálatoknál alapul vett legnagyobb — 50 nvVsec — vizereszftés tetszőlegesen más zavaró /körülményektől mentesen történhetik. Ekkor az előálló áradás kb. ugyanakkora lesz, mint az eddig észlelt legnagyobb nyári apadás. Az áradás és apadás tehát egyensúlyban vannak. A Sió ezidőszerinti vízeresztőképessége tehát elméletikig megközelíti az optimális megoldást. Hiába ásnák ki ugyanis a Sió medirét nagyobbra, vagyis hiába volna a tavaszi áradás tovább csökkenthető, ha egyúttal a nyári apadás is ellensúlyozva nem lenne. A Balaton vízszíningadozásának megszüntetése tehát cak úgy érhető el, ha tápláló vizet vezethetünk a Balatonba, amivel a nyári apadás csökkenthető és egyúttal a Sió medrét is megfelelően bővítjük, amivel a tavaszi áradás ellen nyerünk hatékony fegyvert. Ez volna elméletileg a helyzet — ha csupán a Uulaton viszonyait nézzük. Gyakorlatilag a dolog a kö vetkezőképpen áll. A Sió medrei amint említettük, annakidején 50 ra*/rec legnagyobb balatoni vízeresztésre méretezték. Az 50 mVsec legnagyobb vízvesztés tetszőleges felhasználása metieti a fent elmondott viszonyok állanak fenn. A Sió medrének kikotrása óta azonban néhányszor már előfordult, hogy ezt az 50 m

3/s©t vizet azért nem lehetett ereszteni — éppen akkor, amidőn arra a túlságosan inagas balatoni vízállás miatt szükség lett volna — mert a Sió inellékvízfolyásain a számítottnál nagyobb vízmenynyiség érkezett. Ilyen esetben természetesen a Balaton tavaszi áradását nem lehetett kellő korlátok között tartani. Ha a Balatonból is eresztették volna ugyanakkor az 50 m

a-t, akkor a Sió gátjain a víz átcsapott volna. Tehát végeredményben a Sió medrét — az alsóbb szakaszokon — a Murából, vagy egyéb helyről való víztáplálás megoldása előtt is — annyira kellene bővíteni, hogy a Balatonból az 50 mVsec bármikor ereszthető legyen. Vizsgálatainkat nem tekintjük lezártnak, mert azok végzésénél egy olyan szuppozicióból indultunk ki, amit utólag még igazolni kellene. Ez a szuppozició az volt, hogy a Balatonba földalatti utakon kerülő, illetve belőle eltávozó víz mennyisége gyakorlatilag azonos marad, ha a víz színét csekély módon — max. 20—30 cm-rel — megváltoztatjuk. A talajvizek szempontjából ez a feltevés eléggé jogosultnak látszik, ismerve a balatoni honiokok igen finom szerkezetét és csekély vízáteresztőképességét. Nem merném ugyanezt állítani a Balatonba állítólag befolyó karsztvíz táplálta forrásokról. Ezeknek a forrásoknak a hydrológiai körülményeit kellene előbb tisztázni ahhoz, hogy vizsgálataink eredménye elfogadható legyen. A folyókon oaló hajózásra például a Tiszát választottam. A Tisza hajózhatósága valamikor kedvezőbb volt a mainál. A kanyargós Tiszát árvédelmi okokból több mint 100 átmetszéssel kiegyenesítették, hosszát lényegesen megrövidítették és esését tetemesen megnövelték. Erre a beavatkozásra a Tisza azzal reagált, hogy medrét a talajba mélyebben bevágta és kisvízi nedvesített szelvényének területét lényegesen csökkentette. Ezzel együtt természetesen csökkentek a kisvízi mélységek is. A hajózásra szük-