Hidrológiai Közlöny 1946 (26. évfolyam)

Mantuano József: Községi ivóvízellátásunk javítása

108 Községi ivóvízellátásunk javítása. épült és ma két kúton keresztül folyik el feleslegesen éjjel nappal a jó ivóvíz. A természetadta adottságok kiaknázására tartanám szüksé­gesnek a jelzett állami hitel létesítését még pedig a földmívelésügyi minisztérium vízügyi szolgálatának hitelkeretében. Ebben a kérdésben egyáltalában nem a mindenáron feladat­keresés rejlik, mert sajnos feladatról a világégés felesleges módon úgyis gondoskodott. Azonban a földművelésügyi minisztérium víz­ügyi szolgálata, a dolog természeténél fogva rendkívül széleskörű helyi ismerettel rendelkezik, az érdekeltekkel a vízszabályozási munkák kapcsán állandó összeköttetésben van és ezen keresztül igen sok esetben könnyebben találja meg a módját a legolcsóbban keresztülvihető megoldásnak. Nem említve, hogy a hatósági enge­délyezések során is minden kérdés a földmívelésügyi minisztérium vízügyi szervei kezén megy keresztül. Uj szervezet felállítására egyáltalán szükség nincs a meglévő hivatalok az összeg csekélysége miatt a munkát jól elláthatják, tehát adminisztrációs költség tulajdonképpen így nem volna. Valamikor 1886—1910 években a vízügyi szolgálat kezdetén főleg a mezőgazdasággal kapcsolatos vízellátás kérdése a földmű­velésügyi minisztériumhoz tartozott és éppen a helyi adottságok ismeretében sikerült szép eredményeket elérni. A földmívelésügyi minisztérium keretébe tartozó kultúrmérnöki hivatalok évenként 10—15 község ivóvízellátásának tervét készítették el és építették meg. Főleg a hegyvéidéken létesültek ezek a vízvezetékek, aliol a természetadta adottságokat ki lehetett használni. Példaképen em­lítem a Felvidékről Poprád, Zboró, Ránkfüred, Szepesszentpál, Gönc, Regeteruszka, Felsőszépfalva. Vilmány, Györké, Abaujrá­kos, Kavocsán, Szádudvarnok, Hejce, ErdélybőlTorockószentgyörgy, Mezőszentgyei, Nagyszink, Nagyselyk, Garat, Rozsonda, Muzsna községeket, újabb időben Fony, Szőlősardó, Aggtelek, Pécsvárad, Szeghalom Füzesgyarmat. Igen nagy akadálya a lehetőségek ki­haználásának, hogy minden építéshez egy átfogó tervre és költség­vetésre van szükség, ennek elkészíttetését a fal iusi közületek nehe­zen tudják vállalni, a földművelésügyi vízügyi szolgálatában, ezek a tervek mindenesetre könnyebben lennének elkészíthetők hivatal­ból, ahol erre a közület sehogy sem tud fedezetet találni. Azt hi­szem nyugodtan állíthatom, hogy ez nem érinti a magán mérnöki kar érdekeit, mert ilyen falusi közületek részéről megbízásokra alig számíthat. Központi vízvezetékek létesítésével együtt jár a csatornázás kérdése is, azonban ezt a feladatot egyenlőre figyelmen kívül hagy­hatjuk, mert a mai szűk keretek között olyan szerény vízellátás­ról lehet csak szó, amellyel kapcsolatban falun aránylag ritkáb­ban lakott területeken a szennyvíz elszikkasztása egyenlőre nem nehéz feladat. összefoglalva az elmondottakat, miután népünk fejlődése előre láthatólag meg nem áll, létkérdésünk a mezőgazdaságunk fejlesztése, nem nézhetjük ölbe tett kézzel széles néprétegek egész­ségtelen vízzel való ellátását. Falusi közületeink bevételeinek ál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom