Hidrológiai Közlöny 1941 (21. évfolyam)

Szádeczky-Kardoss Elemér dr.: A Dunántúli-középhegység karsztvizének néhány problémájáról

76 Dr. Szádeczky-Kardoss Elemér Ismeretes hogy a karszthidrografiát eleinte a barlangi foiyóelmélettel magyarázták, amely szerint a karsztokban a felszíni vízfolyásokhoz hasonló, egymástól független patakrendszerekből álló földalatti folyóvizek működnének. Ezzel szemben a Grund-féle „karsztvíz-nívó-elmélet" a karsztok mélyén a talajvízhez hasonló egységes, összefüggő víztükröt tételez fel. Katzer „vízjárat"- (Karstgerinne-) elmélete pedig a karsztvízlefolyás egészen speciális jellegét hangsúlyozta, amely az összefüggő, egységes víztükör feltevését is elvetette. Amikor a Dunántúli-Középhegységnek a szénbányászat által részletesebben feltárt északi részén Jex Simon, Kállai Géza, Schmidt Sándor, és Stegl Károly bányaigazgatók és Rozlozsmk Pál. Schréter Zoltán és telegdi Roth Károly geológusok kutatásai (51-b, 22, 45, 46, 39, 48. 49) folytán ismeretessé vált a nagy területen csaknem állandó, ill. a Duna felé enyhén lejtősödő „triászvíz"-tükör, ezt természetesen fővonalaiban a Grund-ic\e szellemben lehetett kielégítően értelmezni. A Gerecse, Vértes és Bakony karsztvízszintjének megállapításánál többi újabb kutatóink nagyrésze is, tudatosan vagy öntudatlanul lényegileg a Grand-féle elmélet alapján állottak. A Keszthelyi-hegység hidrológiájának legújabb vizsgálatánál szerző is nagy területre kiterjedően állandó, ill. a Balaton felé enyhén lejtősödő triászvíztükröt talált. Az újabb külföldi vizsgálatok viszont a Grund-ié\e elmélet elvetését és nagyjában Katzer felfogásának megerősítését eredményezték (Keilhack, Lehmann). Több külföldi karsztterületen megállapították, hogy a karsztvízszint néha közeli karsztos területrészeken sem függ össze, ha pedig összefügg, akkor is nagy szintkülönbségek és különféle ingadozások mutatkozhatnak. Elméletileg pedig kimutatták, hogy a karsztvíztükör magasságát a megcsapolások és hozzáfolyások, továbbá a karsztos üregek alakja, tágulatai és szűkületei, érdessége, összeköttetésének módja is befolyásolja. így pl. a felfelé kiágazó üregekben a tükör magasabban áll, ha az tágulatból indul ki, mintha szűkületből ágazik ki. Helytelenítik tehát az elszórt karsztvíztükör-magassági adatokból a környezet tükrére való következtetést, vagy ezeknek az egyes adatoknak izohipszákkal való összekötését a talajvíz-térképek analógiájára (27, p. 115.). Végül azonban a Grand-féle feltevést mégis lehetséges határesetnek tekintik (27. p. 201.). A Dunántúli-Középhegység részletesebben ismert karsztvizes területei nyilván ennek a ritka határeseti állapotnak a közelében vannak. Itt is vannak ugyan egymással közvetlen összeköttetésben nerft álló szomszédos hasadékok, úgy hogy egyiknek kiürülése nem okoz apadást a másikban. (Ilyen esetet közöl a tokodi altáró példáján Schmidt Sándor 46. p. 146—147.). Középhegységünk ilyen hasadékaiban is azonban azonos a víztükör. Ez pedig végredeményben mégis bizonyos közvetett összekötte-