Hidrológiai Közlöny 1941 (21. évfolyam)

Vendl Miklós dr.: Elektromos triászvíz-kutatás Dorogon

64 Vendl Miklós igazolódtak a terciér-kvartér rétegekre is a feljebb elmondottak. A közepes látszólagos ellenállási görbék (a mélység függvényében) magas, 50 Q m-nél nagyobb értékkel kezdődtek. Az ellenállás rohamosan csökkent, majd e csökkenés után, általában 100—150 m mélységben, enyhe minimumot adtak, 25 Si m körüli értékben, s innen emelkedtek a triászig, amelynek elérése után a görbék gyakran nagyon nyugtalanokká váltak. A triász rendesen 35—40 íi m ellenállás feltűnésénél kezdődött. A széntelepet fedő rétegek vízviszonyait egyébként közelebbről nem vizsgáltuk. A mérési háló elrendezését a bányatérképre rajzolva az 1. ábrán, metszetben pedig Pogány Béla idézett dolgozatának 8. ábráján láthatjuk. A mérési vezeték fektetése nagyjában a fővető csapásával párhuzamosan ÉNy—DK irányban történt. A térképen 1. számmal jelölt fúrás (külkóta: +292,05 m) még az elektromos mérések előtt fúrt cementáló fúrás, amely azonban a vízbetörést nem tudta elgátolni. Az első elektromos mérések indikációi alapján kívánatos volt ezt a már elért 331,64 m-nél még mintegy 30 méterrel tovább mélyíteni, mert a vízbetörés szintje alatt egy helyen feltűnő minimum mutatkozott. Eredményt azonban a mélyítés sem hozott. 269,76 m mélyen, mintegy 12 m-rel magasabban a triászmészkőnél (melyet a fúrás 281,79 m-ben ért csak el) , +22,29 m szintben megütött vízjárat nyelőképessége 1000 1/min-nél nagyobb volt. A beadott cementáló anyag azonban befolyt a bányába, bizonyságául egyébként annak, hogy a megütött vízjárat a bányába betörővel összefügg. A fúrólyukban a karsztvíztükör végül -f- 40,55 m-ben állt, ami ugyancsak a vízbetöréssel való szoros kapcsolatot jelzi (sülyedési tölcsér-keletkezés az erős megcsapolás folytán!; az eredeti triászvíztükör +131 m). A következő 2. számú fúrás már a mérések adatai alapján tüzetett ki egy különösen nedvesnek tartható részen. E fúrás adatai a következők: A fúrólyuk külkótája +287,79 m, mélysége 414,40 m, a triászmészkövet 239,25 m mélyen érte el s innen tovább végig abban haladt. 266,38 m mélyen a triászmészkőben 750 l/min és 274,68 m mélyen pedig 1028 l/min nyelőképesség jelentkezett, amely lefelé azután fokozatosan csökkent, úgy, hogy 373,71 m mélyen már csak 360 1/min-t tett ki. Ennél mélyebben azután vízvezetö réteg már nem jelentkezett. 266,38 m mélységnél a fúrólyukban a víznívót + 77,89 m-nek, 274,68 m-nél pedig + 79,79 m-nek mérték. E felső vízjáratok cementálása sósavazás után — amellyel a nyelőképesség 1800 l/'min-ra nőtt — megkezdődött, de aránylag csekély mennyiségű cementáló anyag (26 m

3 homok és 18,5 q cement) beadása után a járatok már eldugultak, a vízbetörés azonban nem szűnt meg. Ennél a fúrásnál is meg lehet állapítani, hogy a megütött és cementált járatok a betörő-járattal szoros összefüggésben álltak,