Hidrológiai Közlöny 1941 (21. évfolyam)

Bodnár János dr.: Az ásványvizek kémiai vizsgálatának irányelveiről

Az ásványvizek kémiai vizsgálatának irányelveiről 117 élelmiszerek cinkszegények nagyon is indokoltnak látszik még egészséges emberek részére is cinktartalmú ásványvizek ivókúrája. Arra nézve, hogy milyen végtelen kis fémmennyiségek képesek egye nest frappáns biológiai hatásokat kifejteni, a kobalt (16) szolgáltatja a legklasszikusabb példát. Miután a kobaltot csak nagyon elvétve tudták élelmiszerekben és egyes szervekben kimutatni, egyáltalában nem gondoltak a kobalt biológiai jelentőségére. Csak néhány évvel ezelőtt sikerült felismerni Ausztráliában, Floridában, hogy bizonyos emdémiás állatbetegségek (bush-sickness, salt-sick) valódi „kobalthiány" betegségeknek tekintendők, mert juhnál néhány század, marhánál néhány tized mg napi kobaltadag megszünteti a betegséget. Olyan kobaltmennyiségek szerepelnek itt, hogy azoknak takarmányokban való kimutatására még a spektrálana'itikai módszer sem bizonyult elég érzékenynek. E felfedezés jelentőséget a balneológia szempontjából nem lehel eléggé értékelni, mert hiszen ez feljogosít bennünket arra, hogy az ásványvizekben eszközeinkkel alig, vagy jelenleg még ki sem mutatható fémeknek is fontos biológiai és gyógyító hatásokat tulajdoníthassunk. Az elmondottakból megállapíthatjuk, hogy nem csak a „vitaminhiány" okoz káros elváltozásokat és betegségeket ú. n. avitaminózisokat, hanem bizonyos férnek hiánya a szervezetben is kiválthat hasonló jelenségeket, miért is ezeket a fémeket, így elsősorban a mangánt, rezet, cinket és kobaltot „anorganikus" vagy ,,fém"-vitaminoknak nevezhetjük, amelyeket az ásványvizek, — amint arra saját kísérleti bizonyítékaink is vannak — különösen hatásos formában látszanak tartalmazni. A hévizeik között számos olyan van, amelyek mint gyógyvizek fürdőkúra céljaira évtizedek, avagy évszázadok óta jó eredménnyel használtatnak anélkül, hogy azok hatásosságát só-, kén-, vagy szensüvtartalmukkal, akár pedig radioaktivitásukkal lehetne magyarázni. Ilyen természetű a legtöbb budapesti hőforrás vize is. Ezeket az „akratothermák"-nak nevezett vizeket a németek ,,

Wildwässer", az angolok „simple thermal waters", a franciák „eaux oligometalliques" név alatt említik. Ma már túl vagyunk azon, hogy ezekkel a vizekkel elért gyógyhatásokat egyedül a víz hőmérsékletére vagy szuggeszcióra, klímára, változott környezetre s hasonló más okokra vezessünk vissza. Ha ezek a gyógyhatások tényleg megvannak, azoknak okai is kell, hogy legyenek és ezen okok kikutatása elöl ma már nem lehet elzárkózni, ha csak nem akarjuk azt a bizonyos „forrásszellem"-et segítségül hívni és annak védőszárnyai alá visszahúzódni. Az ultramikrofémek sokféle biológiai hatásáról mondottak nagy része az ásványvizek ivókúra céljára történő alkalmazásával hozhatók összefüggésbe, ami azonban nem jelenti azt, hogy ilyenekre a fürdőkúrákkal kapcsolatban ne lehetne gondolni. Az akratothermák említett francia elnevezése „eaux oligometallique" egyszersmind képviseli azt az irányelvet.