Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

VII. FEJEZET: Varia - Száhlender Lajos dr.: A budai keserűvizek története és gazdasági jelentősége

320 Dr. Száhlender Lajos a Landstrassen, a másik a Staarentanz nevű helyen fekszik. Melyiket vizsgálta meg Kitaibel a kettő közül és mikor, nem tűnik ki a leírásból. Az sem állapítható meg a durva hibát is tartalmazó számításból, milyen tömény volt a vizsgált keserűvíz, csak annyi, mennyi sót állított elő belőlük Kitaibel: „Tres mediae Aquae amarae budensis dederunt grana 305 Salium". Tehát mintegy 34.650 granumból (szemerből) 305 granumot, vagyis kereken 9 ezrelék sót. Kitaibel tehát sem 1804-ben, sem máskor keserüvízanalyzist nem végzett. Ellenben vizsgálta 1804-ben a Császárfürdö újonnan feltárt és a budai hévvizek közül elsőnek belsőleg, vagyis ivásra használt forrását. Az annak idején nagy feltűnést keltett forrásvíz vizsgálatára külön bizottságot küldtek ki. A kémiai vizsgálatot Kitaibel és Wintert végezte. A vizsgálati eredményt aláírták: Franciscus Schraud, Andreas Pfisterer, Ignatius Prandt, jakobus Winterl, Paulus Kitaibel. A füzetben ,,Acidula budensis sulphurea-salina" (Anno 1804 investigata) alcímen Kitaibel 56 oldalon át részletesen foglalkozik a forrás vizsgálatával. A Kitaibel-Schuster ,,Hydrographica Hungáriáé" XLI. oldalán a Kitaibel által vizsgált ásványvizek felsorolása közben ezt találjuk: ,,1804 budensem sulfureosalinam fontum thermarum caesereum" kétségkívül megállapítható tehát, hogy a Kitaibel által 1804-ben vizsgált budai forrásvíz a Császárfürdö ívóforrása volt. A Hydrographica 160—161. oldalán megtaláljuk „Conspectus tabuiaris partium constitutivarum" vagyis az alkotórészek táblázatos áttekintése cím alatt e víz vizsgálatának eredményét. A táblázat adatait átszámítva 1 liter vízre kb. 1.3 g. szilárd alkatrészt kapunk. Ugyanily eredményt kapott Sigmund (16 unciában 10.51 granum), 1867-ben Molnár János pedig kb. 1 g.-ot literenként. Linzbauer (Monographie der Ofner Thermen) szerint fajsúlya alig különböztethető meg a lepárolt vizétől. Minden esetre egy igen híg vízről van szó. Mindezek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy Kitaibel sem 1804-ben, sem máskor budai keserűvizet nem analyzált, mindössze egy budai keserűvíz (a Landsrasse-i vagy a Staarentanz-i) befőzéskor kiváló sótartalmát állapította meg. Az az adat, hogy a budai keserüvizek első elemzője Kitaibel volt, ki ezen elemzést 1804-ben végezte, onnan ered, hogy a „sulphurcosalinam" kifejezést kénes-sós, vagyis sulfidos helyeit hibásan kénsavas-sósnak, vagyis szulfátosnak fordították le. A budai keserüvizek első elemzéseit Say Moritz és Nendtvich Károly végezték Bécsben és Pesten jóformán egyidőben. Say Moritz Redtenbacher József bécsi egyetemi tanár laboratóriumában dolgozott, s aSay-féle analyziseket Redtenbacher is ellenjegyezte, s ezért gyakran Redtenbacher neve, vagy Say-Redtenbacher név alatt is szerepelnek. A budai Erzsébet császárné-forrásnak a bécsi császári tud. akadémián Say Moritz által ismertetett és Redtenbacher által 1854 június 24-én