Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)
VII. FEJEZET: Varia - Száhlender Lajos dr.: A budai keserűvizek története és gazdasági jelentősége
A budai keseríívizek története és gazdasági jelentősége 317 Feltűnő különbség e két a hidrológiai érdekesség és gazdasági jelentőségben egymással versenyző víz között az, hogy míg Budapest hévvizeit ősidők — mindenesetre több ezer év — óta ismerték, becsülték és használták, addig Budapest szulfátos vizeinek ismerete alig több, mint 100 éves, használata még a 90 évet sem éri el. Az 1837-ben ismeretlen szerzőtől származó jeles munka: „Die berühmtesten und besuchtesten Baeder und Gesundbrunnen von Ungarn" bár Buda fürdőit elég részletesen ismerteti, nem emlékezik meg Buda keserűvizeiről. De nem emlékezik meg Buda keserűvizeiről Dan. Lengyel de Przemysl pesti orvos sem 1854-ben „Die Heilquellen und Baeder Ungarns..." címen megjelent munkájában sem, holott Bia, Csík, Gran (Esztergom), Kis Tagyos, Aba, Alap, Harsány, Rónapatak, Ivanda, Tűr, Kis Czég, ülyves, Mocs, Novaj keserűvizeit egyenként tárgyalja. E feltűnő különbség legközelebbi magyarázata az, hogy míg a hévvizek jórészt a talaj felszíne felett jelentek meg mint források, addig a szulfátos vizek csak ásott kutak révén váltak ismeretessé. Ezenkívül Buda fő keserüvíztelepei mocsaras, lakatlan helyen voltak, csak 1819-ben kezdték levezetni a Dunába a mocsarak vizét. A budai keserűvizekre vonatkozólag Dr. Aloys Martin müncheni egyetemi tanár közli a Molnár János pesti bírósági vegyésztől kapott alábbi adatokat, melyek szerint a budai keserüvizek a század közepéig teljesen ismeretlenek voltak. E források a Budapest déli részén a Duna jobbpartján található nagy lapályon erednek, mely lapály 1837-ben még egy nagy tavat képezett, melynek partjain gazdag kénsavas nátriumból álló kristályképződés volt észlelhető anélkül, hogy ez a jelenség figyelmet keltett volna. Midőn később e területet szabályozták, virágzó szőlőkertek keletkeztek a helyén. Molnár János még szemtanúja volt e tó létezésének s ugyanakkor fiiltanuja volt annak, hogy tanára Stadler József, a pesti egyetemen a kémia és botanika professzora, prófétai szavakkal megjósolta ezen érdekes és gazdag természeti kincsek nagy jövőjét. Török József „A két Magyarhaza elsőrangú gyógyvizei és fürdőintézetei" címen 1859-ben megjelent munkájában így ír: „Még nem egészen egy évtized előtt a keserű vagy keserüsós vizek dolgában oly szegények voltunk, vagy tulajdonképen szegényeknek tartottuk magunkat, hogy ebbeli szükségleteinket merőben külföldről elégítettük ki és évenként ezrekkel, sőt százezrekkel adóztunk a pülnai, szedliczi és saidschützi keserüvizekért". Magyarországon a talán legrégebben ismert és az irodalomban leggyakrabban és legrészletesebben tárgyalt keserűvíz az esztergomi volt. Reuss a saidschützi keserüvízről írt ismertetőjében (1810) a saidschützi mellett az epsomit és az esztergomit nevezi meg s hasonlítja velük össze.