Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)
VI. FEJEZET: Az esővíz - Zaitz László: A városok csatornázása
300 Zaitz László ellen kényszerhelyzetben nem emelt kifogást akkor, ha csupán egy-kétlakásos családi ház engedélyezéséről volt szó. Már pedig a külterjes fejlődést épen az egy-kétlakásos családi házak vitték előre. A családiház gondolata már a háborúelőtti években is igen népszerű volt s még tetszetősebb lett az a háború után, amikor az emberekben a bérkaszárnyákból való szabadulás vágyát még hangzatos és ügyes reklámok is élesztették. Nagyon természetes, hogy a családi házakat építeni akarók zöme az építkezésre a külső perifériákat választotta, ahol az építés aránylag kisebb anyagi eszközökkel volt megvalósítható. Nem lehet emellett elhallgatnunk, hogy ebben a külterjes városfejlesztésben a székesfőváros maga is szerepet vállalt, amikor a fővárosba tódult tisztviselő- és munkástömegek elhelyezésére a külső területeken nagyarányú szükséglakás-építkezéseket hajtott végre. Kelenföld és az Alsó rákosi rétek csatornával el nem látott területén ilyen körülmények között keletkeztek olyan lakótelepek, ahol a közműellátás tekintetében falusi állapotok uralkodtak. A közegészségügyi hátrányokat növelte még az is, hogy ezeken a csatornázatlan városrészeken a talajvíz mindenütt magasan áll. Minthogy pedig a gyakorlat szerint az Építésügyi Szabályzat rendelkezéseivel ellentétben a pöcegödröket gyakran nem készítik víz át nem eresztő módon, mert akkor annak tartalmát gyakrabban kellene kifuvarozni, a szennyvíz a talajba szivárgott s az egész altalajt megfertőzte. Ezeken az állapotokon kívánt a főváros éppen segíteni a csatornahálózat nagyobbarányú fejlesztésével. Az 1927-től 1939-ig terjedő 12 év alatt a főváros a pesti oldalon egyedül a rákosvölgyi gyüjtőcsatornahálózat továbbfejlesztésére kereken 3.5 millió pengőt fordított. Az ezen a gyüjtőcsatornahálózaton lefolyó szenny- és csapadékvizeknek a Dunába juttatására fog szolgálni az angyalföldi csatornaszivattyútelep, amelynek építése 3y 2 millió pengő előirányzati költséggel jelenleg befejezés előtt áll. Ezenkívül a háború után a fejlődő kelenföldi városrész csatornázásának fejlesztése érdekében több mint két millió pengő költséggel új gyűjtőcsatornák létesültek és a budai hegyvízlevezető árkok beboltozására is több mint egy millió pengőt kellett fordítani. Ezek a beboltozott árkok így azután szennyvízIevezefésre is alkalmassá váltak. A gyűjtőcsatornák építésével párhuzamosan a mellékcsatornahálózat továbbfejlesztésére is lehetőség nyílott. Amíg 1915—1926 között, tehát 12 év alatt összesen 65 csatorna épült meg 27.145 méter hosszúságban, addig 1927—1939. évben, tehát 12 év alatt 485 csatornával, mintegy 150.300 méterrel gyarapodott a főváros csatornahálózata.
