Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

VI. FEJEZET: Az esővíz - Zaitz László: A városok csatornázása

A városok csatornázása 295 ban a római birodalom bukása után a csatornázás, mint városépítési tényező nem szerepel. Sőt ahol volt is valamilyen csatornahálózat, azt is elhanyagolták és pusztulni hagyták. A városokban a házsorok között a kocsiút szélén húzódó nyílt árkok és folyókák nemcsak az esővizek levezetésére szolgáltak, hanem a kapunyíláson át a szennyvizeket is az árkokba folyatták, sőt oda dobták a szemetet és hulladékokat is. A szennyvíz az árokban pocsolyákat képezett s a talajt áztatva, lehúzódott a mélyebb talajvízhordó rétegig is. A talajba lehúzódó szennyvíz a kutakat fertőzte; az árkokban poshadó szennyvízben és szemétben pedig a legyek tenyésztek. A régi köztisztasági állapotokra jellemzőek azok a rendeletek, amelyekkel egyes német városokban az utcák tisztaságát arra alapozták, hogy kötelezték a vásárra teherrel bejövő falusi kocsik gazdáit, hogy hazamenet, amikor már az árut eladták, egy-egy kocsi szemetet vigyenek ki magukkal a város falai közül. Hogy az ilyen rendeletek dacára az utcák piszkosak maradtak, azon nem lehet csodálkozni. Köztisztasági szempontból annak az 1372-ben kelt párisi rendeletnek sem volt sok gyakorlati jelentősége, mely előírja, hogy ezentúl a mosdóvizet, valamint az éjjeliedény tartalmát csak előzetes, háromszoros „Gare l'eau!" kiáltás után szabad a házak ablakaiból az utcára önteni. Bizonyos fejlődést jelentett azonban már az a hatósági rendelet, amely megtiltotta az ürüléknek az utcára, az árkokba való kiöntését s kötelezővé tette ezeknek az anyagoknak külön pöcegödrökbe való öszszegyüjtését. A sűrűn lakott városrészekben a pöcegödrök időnkénti tisztítása tűrhetetlen volt a környezetre. Német leírásokból tudunk eseteket, hogy amikor a pöcegödörtisztítók éjnek idején egy házat, ahol épen nagy vendégsereg volt, váratlanul megleptek, a társaság kénytelen volt a mulatozást abbahagyni s gyorsan széjjeloszlani. A későbbi fejlődés során nem annyira közegészségügyi, mint inkább közforgalmi szempontból az úttestek mellett húzódó folyókákat, illetve árkokat befödték. Ez volt tulajdonképen a városcsatornázás kezdete. Az ilyen befödött folyókák persze még egyelőre csak az esővíz és hólé elvezetésére voltak alkalmasak. Később azután ezt a lefedett csatornát mélyebbre helyezték s abba most már, kezdetben facsatorna segélyével, a házi szennyvizeket is bevezették. Amikor a középkor utolsó századaiban kialakulnak a várrendszerek s a városi lakosság is a várakban, vagy legalább is a várak körül tömörül, a szennyvíz és szemét elhelyezésére a várárok, vagy a várhegy meredek lejtője szolgált. Az így felhalmozódott szennyes anyagok rothadása, az