Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

VI. FEJEZET: Az esővíz - Morvay Endre dr.: Az 1940. és 1941. évi árvizek

Az 1940. és 1941. évi árvizek 279 árvíz, amely rövidesen követte a jegesárvizet, a hirtelen beállott igen enyhe időjárás következménye volt. A rendkívül csapadékos tél után egyszerre beálló nagy olvadással nagy víztömegek folytak le. Az árvizek idején azonban még igen sok egyéb tényezőt ke.ll egyszerre figyelembe venni. A közcsatornák vizeinek, a város területén lévő árkok, a patakok vizeinek, a belvizeknek, a feltörő altalajvizeknek a levezetése ilyenkor fokozottabb gondot és különösebb feladatot ad. A pesti oldal általános csatornázása — hogy úgy mondjam — teljesen rendben van. csatorna hálózatai két telepre: a Soroksári-úti (B) és a magdolnavárosi (A) szivattyútelepekre futnak össze. A magdolnavárosi telep az északi és északkeleti városrészek csatornázásának központja. Ezeknél a telepeknél jut a csatornák vize a Dunába és pedig rendesen úgy, hogy a csatornáknak a telepen levő medencébe (aknába) folyó vizét a medencéből szivattyúk segítségével átnyomják, átemelik a Dunába. Ezért nevezik ezeket a telepeket rossz magyarsággal csatornaszivattyútelepeknek. Ezeknek a telepeknek berendezése tehát megakadályozza, hogy a Duna magas vízállás idején a csatornákba behatoljon s a csatornahálózat vizének lefolyását megakassza. A budai oldalon csak az északi (C), tehát óbudai és a déli-kelenföldi (D) területeknek van átemelötelepük, de ezek is csak ideiglenes jellegűek; egyéb helyeken a csatornahálózat egyes összefüggő részeinek vize külön gyüjtőcsöveken közvetlenül jut a Dunába. Ha a Duna vize -f- 5 m.-nél magasabb, behatol ezekbe a csatornanyílásokba s a csatorna vizét felduzzasztja, a csatorna vizének lefolyása megakad. — A budai Dunaparton közvetlenül kitorkoló ezeket a csatornanyílásokat tehát a + 5 m.-nél magasabb vízállásnál a Duna behatoló vize elől el kell zárni, s a csatornavizeket a gyüjtőcsövekből szivattyúk segítségével kell átemelni. Ezért látjuk magas víz idején a budai Dunaparton a nagy füstfelhőket árasztó fabódékat, amelyek még a múlt század városképét juttatják eszünkbe. Buda hegyes-dombos vidékén, völgyeleteiben számos árokrendszer és patak van; részben torrens jellegűek, szabályozásuk, védelmük sokszor nehéz feladat; erősen csapadékos időben, árvízkor a lefolyó víztömegektől erősen megduzzadnak. Ezek között leginkább az északi Aranyhegyi-árok (3), az Erzsébet-híd mellett betorkoló ördögárok (5) és délen a főváros albertfalvai határában lefolyó Határárok (8) játszanak nagy szerepet nagy vizeikkel és a közvetlen mellettük fekvő városrészek veszélyeztetésével. A Rákospatak (12) — a balpart egyetlen völgyiilete — a Vizafogógátnál (11) torkollik a Dunába. Torkolatánál a Szőnyi-útig, mintegy 3 km hosszúságban már szabályozták, de mintegy 11 km-es szakasza a város