Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

IV. FEJEZET: Az ivóvíz - Pap Ferenc: Budapest vízellátásának mai helyzete

190 Pap Ferenc karsztkutatás, sőt a karsztvízfeltárás munkáját olyan sürgősnek mond­ják, hogy azt minden késedelem nélkül, tehát minden előtanulmány mel­lőzésével azonnal meg kellene indítani. Az ilyen nagymérvű sürgősséget azzal indokolják meg, hogy há­ború esetében a főváros vízellátása megköveteli, hogy a légi támadások­kal szemben a legnagyobb biztonságot nyújtó módon feltárható és elő­teremthető karsztvíz ilyen esetekben rendelkezésre álljon, miután minden víztermelési berendezkedés pusztulásnak lehet kitéve. A karsztvíz-kuta­tást ezen az alapon sürgető megindokolás és beállítás első pillanatra valóban helyesnek és megérthetőnek látszik. Éppen ezért az így gondol­kodók számára nagy mértékben érthetetlennek tűnhet fel és kellő ostoro­zásban is részesül a székesfővárosi Vízművek vezetőségének az az eljá­rása, amely szerint a karsztvíz utáni kutatómunka megindításával hosz­szú ideig várt, most pedig annyi idő után az azonnali feltáró munka meg­indítása helyett a karsztvíz feltárása ügyében tanulmány vezetett be és nem intézkedett eddig valamely formában a karsztvíz fölkutatása — il­letve mint hallani lehet — annak sürgős megcsapolása érdekében. A székesfővárosi Vízmüvek vezetőségének ez az óvatos, az előfel­tételek megfelelő tisztázásán alapuló eljárása a következőkben leli ma­gyarázatát: Az elmúlt legutóbbi években elsősorban biztosítani kellett a víz­ellátásnak már rendkívüli mértékben szükségessé vált továbbfejlesztését, vagyis valóban minden késedelem nélkül éjjeli s nappali munkával elő­teremteni azokat az új vízmennyiségeket, amelyek nélkül a Székesfőváros vízellátásában igen kellemetlen zavarok állottak volna elő. Miután pedig az így jelentkező feladatot a leggyorsabban és leg­kielégítőbben a mostani vízellátási rendszer további kiépítése útján lehe­tett megoldani, csak természetes, hogy ezt az utat választottuk és ké­sőbbre halasztottuk a karsztvízkutatás sokkal bizonytalanabb eredményű munkáját. Az így megindított és végre is hajtott továbbfejlesztéssel sikerült is a Vízmüveknek kellő időben előteremteni a szükséges új vízmennyisé­geket és ezáltal megóvni Budapest közönségét a vízhiány igen kellemet­len kalamitásaitól, dacára annak, hogy nem egyszer eddig sohasem látott, napi 320.000 m 3-ig felmenő vízfogyasztási igényeket kellett kielégíteni, amely kb. 60.000 m 3-rel multa felül az azelőtti legnagyobb napi fogyasz­tást. Ennél a továbbfejlesztésnél a Vízművek nem mulasztotta természe­tesen el kihasználni azt az ehhez az eljáráshoz fűződő lehetőségét, hogy tekintettel a bizonytalan politikai viszonyokra ,a vízellátás biztonságát a víznyerő- és szivattyútelepek decentralizálása által növelje, úgy azon­ban, hogy ezek a szétszórt víztermelőtelepek egymással még a Szent­endre-sziget területén belül megfelelő gravitációs csatornák által ösz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom