Hidrológiai Közlöny 1939 (19. évfolyam)

Hatolykai Pap István: Megemlékezés az 1879. évi szegedi árvízről

6 Hatolykai Pap István — a védekezésnek ez a primitív és aránylag költséges módja mégsem felelhetett már meg a biztonság fokozódó követelményeinek. Gróf Széchenyi István eszméje ezen a területen először Szegednél talált megértésre. A város az 1853. és méginkább az 1855-iki árvíz alkal­mával szerzett tapasztalatai alapján elhatározta, hogy az említett ura­dalommal, valamint Tápé és Algyö községekkel az 1850-ik évi június hó 16-án kibocsátott tiszaszabályozási nyiltparancs értelmében társulatba lép s ezáltal a közös területen nemcsak a biztonságot az eddigieknél job­ban szolgáló egységes védelmet honosítja meg, hanem lehetővé teszi egy­ben a védelem gazdaságos keresztülvitelét is. A társulat 1855. november hó 10-én „Csongrád alsó tiszaszabályo­zási fiók társulat" cím alatt meg is alakult. Az érdekeltek ez alkalommal a következő alapvető megállapodáshoz jutottak, nevezetesen: Kimondot­ták, hogy a területeiken fennálló összes magántöltéseket az új társulat tulajdonába bocsátják, a szegedi vár északi sarkától Sövényházáig ter­jedő tiszaparti védvonalat a tiszaszabályozási tervek szerint 1855—56. telén elkészítik s addig is, míg a társulati szerződést megkötik, az alakuló ülés jegyzőkönyvében foglalt megállapodásaikat a nyiltparancs értelmé­ben kötelező erővel bírónak ismerik. A város ezzel a lépéssel tulajdonképpen nem akart egyebet, mint azt, hogy törvényes keretet biztosítson annak a lazaszerkezetü vízvédelmi alakulatnak, mely ezen a területen már két évtizede fennállott és ezáltal azt fokozottabb feladatok teljesítésére képessé tegye. Ily értelemben adta hozzájárulását ahhoz a további fontos megállapodáshoz is, hogy a tár­sulati szavazatok az ártéri holdak szerint számíttassanak. A város ugyanis a cél érdekében fontosnak tartotta, hogy a szavazatok többségét az irányítás kézbentartása miatt magáénak mondhassa. Érdekeltsége ez alapon csupán a külterületen 12.000 kat. holdat tett volna ki, szemben az uradalom 4000, Algyő község 3200 és Tápé 2400 kat. holdjával. „Ámde Szeged városa rosszul számított"; mondja dr. Lázár György „A Sövényháza—szegedi ármentesítő társulat monográfiája" című mun­kájában, majd így folytatja: „Az uradalom (Tóth István nevű) igazga­tója egészen mást forgatott elméjében. Alig várta, hogy az 1855. novem­ber 10-én felvett jegyzökönyvet Szeged városa aláírja, alig várta, hogy e kötelező jegyzőkönyv tartalmát a Szapáry József gróf elnöklete alatti tiszaszabályozási központi bizottság tudomásul vegye, az 1856. évi ja­nuár hó 22-ik napján már beterjesztette az általa fogalmazott társulati szerződést, mely Szeged város célzatától eltérőleg, sőt azzal teljesen el­lentétben, a társulat északi végpontjául a percsórai keresztjárót, véd­vonalául pedig a szegedi vártól Tápén és Algyőn át egészen a percsórai magaslatig terjedő vonalat jelöli meg s így társulati erővel kívánja men­tesíteni az uradalom azon további 11.000 kat. hold területét, úgynevezett

Next

/
Oldalképek
Tartalom