Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

Maros Imre emlékezete Vll megjelentekről másképp nem igen szokott tudomást venni. Még így sem nagyon! Mint geológus igen sokoldalú érdeklődésű volt. Részt vett minden lehető excursion. Járt az intézet nagy itáliai vulkanológiai útján. Északi utazásának emlékét a: „Két hét a Spitzbergákon" (Földt. Közi. 1910.), c. cikke őrzi. Megkezdett, illetőleg elvégzett geológiai munkáit pedig néhány saját és társszerzői felvételi jelentése mutatja, amelyekből az utolsók, a somogyiak az agrogeológia terére is átcsapnak már. E téren az 1910-i Talajtani Értekezlet munkálatainak szerkesztését is ő végezte elsősorban. Az 1930-al kezdődő, felméréses geológiai felvételi munkákból többhelyt neki jut ki, egyebeken kívül a megfigyelés, számítás és szerkesztés nehéz munkája. Utolsó geológiai értekezése: „Földtani megfigyelések a székesfővárosi vízmüvek bővítési munkálatainál" — a kérdés és az adatok, meg eredmények összefoglalásán kívül, számos új nézőpontot vet fel. (F. K. 1935.) Tevékenyen működik a mi speciális terrénumunkon, a hidrológia terén is. Számos meg nem jelent hivatalos tanulmányát, szakvéleményét jelzik a háború előtti Évi Jelentései az intézetnek. Közlönyünk 1927-i évfolyamában jelent meg „A trencséni vízvezeték forrásairól" szóló cikke. A Földtani Intézet 1929—32-iki Évi Jelentéseiben pedig dr. Pávaival együtt végzett, enenni munkája a sümegvidéki vízellátásokról. A fent említett, káposztásmegyeri munkája is a hidrológiával kapcsolatos észlelései révén készült. A békásmegyeri hévvízű „Piinkösd-forrás"-nak ő volt az egyik véleményező geológusa, tehát napfényre hozója. A szakosztály működésében pedig, épp úgy mint az anyaegyesületéében tevékeny, munkás részt vett. Hosszú évek során át végezte pl. az évvégi pénztárvizsgálai felelősségteljes munkáját. Ezek mellett a nyomtatott betűkkel, okmányokkal dokumentálható működési tények mellett nem szabad megfeledkeznünk hatalmas szóbeli munkásságáról. Különösen a fővárosi Szabad Lyceumban és a Népművelési Bizottságban működött intenzíven. Évek hosszú során át nagy buzgalommal és kitartással dolgozik ott. Tanít, előadásokat tart, kalauzol a múzeumokban és a természetben is. Teszi pedig ezt igazán önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül; még külön elismerést sem várva. Lelkének kincseit embertársai közé szórja nagylelkűen a magyar művelődés szolgálatában, annak előrehaladása érdekében. Ezzel írja be nevét kitöriilhetetleniil az igazi Aranykönyvbe. Mert a szó elszáll, elhangzik ugyan, de a felköltötte érdeklődés, az igazság nyoma megmarad az ember lelkében és tovább élve, tovább is fejlődik. Nem csupán szorosabb értelemben vett szaktudománya körében dolgozik, hanem a természetiek egyéb ágazataiban is. Mert a természetet