Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

Mihálitz István dr.: A Tisza lebegő és oldott hordaléka Szegednél

A Tisza lebegő és oldott hordaléka Szegednél 451 figyelték azokban a vizsgálatokban, amelyek elég gyakori mintavétel alapján készültek. Míg azonban télen és tavasszal minden árhullámnak igen erős hordalékmennyiségemelkedés felel meg, már júniusban és jú­liusban ez az emelkedés sokkal kisebb. Július közepén és végén pedig olyan időben jelentkezik hordalékmaximum, amikor lényeges vízállás­emelkedés nincs. Nagyobb helyi esőzés, vagy erősebb szél, amelyek egyébként okozhatnának áradás nélküli zavarodást, ebben az esetben nem fordult elő. Engels 5 magyarázata szerint ez az eset olyankor áll be, amikor a folyó az árteréről a medrébe vonul vissza. Az ártéren lerakó­dott, még vízzel borított, laza üledék a mederbe mosódik be, mivel a víznek a meder felé irányuló útja meredekebb, mint a folyó esése. így az előbbinek nagyobb sebessége folytán átmenetileg nagyobb hordalék­mennyiség jut a folyó vizébe, mint amennyi ennek sebessége mellett várható volna. A mi esetünkben úgy látszik, hogy e hordaléktöbblet jelentkezését elősegíti a vízállásnak egy-egy igen kis emelkedése is, amely a grafikonon mindenütt megfigyelhető ezeknél a nyári maximu­moknál. Érdekes, hogy ilyen nagyobb árhullámnélküli hordalékmaxi­mum Pasteiner 1 adataiban is jelentkezik, mégpedig csakis Szegeden és a mi esetünkkel megegyezőleg éppen júliusban. Lebegő hordalék O.dott sók Vízállás Vízhozam Hordalék­hozam Oldottsó­hozam Schwebende Sinkstoffe Gelöste Salze Waaser­stand Wasser­menge Schweb. Sinkstoffe Gelöste Salze en­K/1­cm m a/sec kg/sec kg/sec VIII. 14. 0.06 0.27 —135 210 12.6 56.7 28. 0.06 0.24 —137 210 12.6 50.4 IX. 4. 0.05 0.26 —137 210 10.5 54.6 11. 0.06 0.21 —153 190 11.4 39.9 18. 0.15 0.17 —33 330 49.5 56.1 26. 0.09 0.16 —119 220 19.8 35.2 X. 2. 0.06 0.21 —117 220 13.2 46.2 10. 0.05 0.21 —139 210 10.5 44.1 16. 0.05 0.23 —163 180 9.0 41.4 24. 0.03 0.22 —116 220 6.6 48.4 31. 0.04 0.22 —146 200 8.0 44.0 XI. 2. 0.05 0.25 —75 270 13.5 67.5 5. 0.12 0.21 —9 360 43.2 75.6 7. 0.08 0.17 —13 360 28.8 61.2 9. 0.08 0.16 —33 320 25.6 51.2 11. 0.05 0.18 —54 300 15.0 54.0 13. 0.05 0.18 —72 280 14.0 50.4 B H. Engels: Handbuch des Wasserbaues. Leipzig —Berlin, 1924.

Next

/
Oldalképek
Tartalom