Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

Noszky Jenő dr.: Maros Imre emlékezete - Horusitzky Henrik: Budapest dunajobbparti részének hidrogeológiája

'112 Horusitzky Henrik A Malomtó lecsapolásakor legelőször a Lukács-fürdő területén lévő Kristály fúrt kút vize, a Római forrás, valamint az úgynevezett Ivó fúrt kút vize tűnnek el. A Császár-fürdő forrásai közül szenved a Császár­fürdő gazdasági udvarán lévő félhévvízforrás is. A most elsorolt félhévvíz­források vizei azonos összetételt mutatnak, sőt hasonló ehhez az úgy­nevezett timsós, ásott kút vize is, amely a Lukács-fürdő bejárata előtt az úttest közepén van és egy vaslap fedi le. Világos ezek szerint, hogy a Malomtó vize erősen közlekedik a Lu­kács-fürdőnek, különösen langyosabb forrású vizeivel, vagyis, hogy ezen félhévvizek a Malomtó vizével közvetlenül összefüggő forrásból táplál­koznak. Növénytani szempontból említésre méltó a Malomtó partján búján tenyésző Sium angustifolium és az egyebütt hazánkban nemismert alga, az Anhaltia flabcllum. Ebbe ai tóba ültette át ezen kívül Kiiaibel Pál, a pesti egyetemi növénykert egykori igazgatója a Nymphea thermalis-t Nagy­váradról, ahol a hasonló hévforrások képezte tóban a Püspök-fürdőnél, mint egész Európára nézve egyedüli lelhelyen tenyészett. Ide a külföldi botanikusok szorgalmasan jártak egészen 1865-ig, míg a tavat uszodává nem alakították át, amely alkalommal a növényt kitépették, s így ezen ne­vezetességtől a fővárost megfosztották. (Szabó, 52.) A Király-fürdő forrásáról a II. ker.-nél szólottam, ahol a fürdő­épület van. 12. Az 1920. évi kutak jegyzéke és a magas talajvízállás. A III. kerü­leti elöljáróság az I. ker.-ben említett Tanácsi rendeletre 7768/1920. sz. alatt következőkép válaszolt: Az 1920. évi 71.455-XIII. tan. számú hatá­rozatban foglaltaknak megfelelve, mellékelten bemutatjuk a III. ker. bel­és kültelkén létesített természetes kutak jegyzékeit: 9 mezőőri járásban és a beltelken levő kutak száma az alább felsorolt fővárosi mezőőrök szerint a következőkép oszlanak meg az 1920-ik évben: A Lőpormalom- és a Mocsárosdűlőben a kutak száma ... 103 Petruska István A Csúcshegyen és a Solymárvölgyben ... 12 Schmidt János A Filaitóri-gát- és a Kaszás-dűlőben ... 33 Igali Sándor A Testvérhegyen és a Törökőr-dűlőben ... ... 33 Vancsura György A 19. mezőőri járásban ... 30 Igali József A Remetehegy-dűlőben ... 27 Örsek Márton A Táborhegy-dűlőben ... 37 Örsek Márton A Csatárka-dűlőben és a Szépvölgyben ... 4 Német Pál A Vérhalom-dűlőben 1 Lender András Beltelken • ... 123 Összesen ... 519 kút

Next

/
Oldalképek
Tartalom