Hidrológiai Közlöny 1937 (17. évfolyam)

Vitális Sándor dr.: Budapest székesfőváros vízellátásának problémái

Budapest székesfőváros vízellátásának problémái 4i kell visszatekintenie, a gyakorlati hidrológusnak legfeljebb az év­ezredek, évszázadok, illetve évtizedek idejébe, míg a ma embe­rének csak a közelmultat, a jelent és a közel jövőt szabad tekin­tetbe vennie. Budapest Székesfőváros vízellátásának problémája talán már az ősember letelepedésével veszi a kezdetét. Az ősember ösztö­nénél fogva — tudtán kívül — elsőrendű hidrogeológus volt, mert ott telepedett le, ahol a víz (Duna) ellátta élelemmel (hallal), a hőforrások ellátták melegvízzel, a langyos és hideg források pe­dig ellátták jó és egészséges ivóvízzel. Székesfővárosunk telepü­lési helye hidrológiai szempontból a legszerencsésebb. Az ősök ösztönét követte a későbbi települők és hódítók gyakorlata, tapasz­talata és szaktudása. A Krisztus utáni első évszázadban a rómaiak építik meg a mai római fürdő forrásaiból a 2300 m hosszú aquin­cumi első vízvezetéket, mely sajnos már megsemmisült, pedig mint később látni fogjuk, még ma is lenne létjogosultsága. A má­sodik vízvezeték a XV. században Mátyás király uralkodása alatt létesült, amikor a királyi várat a Svábhegyről látták el ivóvízzel. Ezt a vízvezetéket ép most tárják fel. A török világban a budai várnak szintén volt vízvezetéke, ugyanis a Duna vizét nyomták fel taposómalmokkal. A történelem szerint 1718-ban egy jezsuita páter készítette el ismét Budavár vízvezetékét.'* 1855-ben Clark angol mérnök a mai II. kerületi elöljáróság helyén a régi török víz­művet gőzüzemre rendezte be. Amint az elmondottakból látjuk. Budának vízellátása az ősidőkbe nyúlik vissza. Pestnek 1868-ig nem volt vízvezetéke, ami érthető is, mert pl. 1840-ben Pest lakossága csak 64.000 fő volt* s a vízellátást egyedül a talajvízkutak, fúrt kutak, s a Duna vize szolgáltatta. 1850-ben vetődik fel először egy vízmű létesítésének gondolata. A pesti vízmű létesítésének szükségét az 1866. évi nagy kolera­járvány sietteti, melynek hatására 1868-ban Lindley Vilmos angol mérnök a mai Országház helyén elkészíti az első pesti vízmüvet 1878—1888-ban Wein János (fíöckh János, Szabó József és Zsig­mondy Vilmos közreműködésével) felismerve Budapesttől észak­ra a csaknem Vácig húzódó régi Duna-kavicsterrasz elsőrendű víztároló képességét, elkészíti a mai káposztásmegyeri vízmű ter­vét, amit utódja, Kailinger Mihály tökéletesítve 1893-ban az 1892. évi kolerajárvány siettető hatására elkészít. A káposztásmegyeri * (Lásd Hóman-Szekfű: Magyar történet IV. K. p. 396. és V. K. p. 661_. Budapest 1935. Kir. Magyar Egyetemi Nyomda.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom