Hidrológiai Közlöny 1934 (14. évfolyam)
Kunszt János dr.: Az ásványvizek orvosi értékelése
Az ásványvizek orvosi értékelése 29 Az orvosi szisztematika természetszerűleg szintén sematizál, mert hiszen a gyógyvizek igen bonyolult oldatok, nem egy, hanem több hatékony alkotórész is van bennük, úgyhogy hatástani szempontból jóformán minden egyes gyógyvizet külön csoportba lehetne sorozni, ami megfelel ugyan a gyógyvizek óriási individualitásának, az áttekinthetőséget azonban lehetetlenné tenné, holott a rendszertan célja épp az ellenkező. Az orvosi szisztematika célja az, hogy a gyógyvizeket hatásuk alapján ossza fel csoportokra. A fősúlyt ezért a legnagyobb mennyiségben jelenlevő hatékony alkotórész, vagy valamely különleges, mennyiségileg esetleg nem is túlsúlyban levő, de hatástani szempontból döntő fontosságú ion, vagy gáz mennyiségére, szükség esetén még a domináló ionok egymáshoz való arányára, a hőmérsékletre, s esetleg a koncentrációra kell fektetnünk, s ezek segélyével a gyógyvizeket olykép kell jellemeznünk, hogy még a balneológiával behatóan nem foglalkozó orvos is el tudjon igazodni a gyógyvizek útvesztőjében, s legalább hozzávetőleg meg tudja állapítani, hogy milyen hatást várhat valamely gyógyvíztől. Az orvosi szempontból történő csoportosítást a következőkép tartom megoldandónak: A gyógyvizeket 10 csoportra, ú. m. az alkalikus, meszes, vasas, glaubersós, keserű, konyhasós, jódos, arzénes, rádiumos és egyszerű gyógyvizek csoportjára osztjuk fel, s hozzájuk csatlakoznak még a magyar viszonyokra való tekintettel a szíksós tavak. A szénsav- és kéntartalom, továbbá a vizek hőmérséklete nem képeznek alapot újabb csoportok felállítására, csupán alcsoportok felállítását teszik szükségessé. Ha valamely gyógyvíz 1000 grammjában a szabad CO 2 mennyisége 1 grammnál több, úgy szénsavas, vagy savanyúvíznek, ha pedig H>S, COS, vagy HS ion tartalma 1000 grammonként meghaladja a 0.001 grammot, úgy kéntartalmú gyógyvíznek nevezzük. A hévvizek elnevezése már nem ilyen egyszerű. A víznek az emberi szervezetre vonatkoztatott közömbös hőmérséklete kb. 35» C^ igazi hévvíznek tehát csak az tekinthető, melynek hőfoka legalább ennyi. Az ilyen hőfokú hévvíz elne^— vezése isothermiás , a melegebbeké pedig h yperthemiás . Azok a hévvizek, melyeknek hőfok a_20—35° C között mozog, therápiás szempontból csak félhéyvizeknek, v agy helyesebben hypothermias hévvizeknek tekinthetők, fhé"rt hatásuk is más, az igazi hévvizeFTíotorlódást okozó hatásával szemben hőelvonó. Tudnunk kell azt is, hogy a szénsavas vizek isothermiás hőmérséklete kb. 32° C, tehát
