Hidrológiai Közlöny 1931 (11. évfolyam)

Finály István dr.: Vízmennyiségmérés mérőbukóval

44 Dr. Finály István „köböző" mérésére, amely az ő eredményeihez legközelebb áll. Erre nézve meg kell jegyeznem, hogy Jász „köböző" mérése csak hozzávetőleges becslés volt. A köbözés ugyanis tényleg a legmegbízhatóbb mérés, de csak akkor, ha valóban teljesen pontosan végeztetik. Ehhez azonban ott, ahol több, mint 100 liter/sec-ot kell mérni, megfelelő berendezés szüksé­ges. Jász esetében, — akinek különben nem volt szándéka pontosan mér­ni —, ilyen berendezésről szó sem volt. A köböző edényeket mészkeverő ládák alkották és az ezekhez vezető csatorna nem bírta az egész víz­mennyiséget odavezetni, úgyhogy a mérés alatt a víz a kútból való ki­ömlésnél raktározódott. Jász azután e tározás becsléséből és a köbözés­ből kikombinálta a „valószínű" vízmennyiséget. Az, hogy a Mádai mérése egyezik a Jász-éval, csak arra mutat, hogy az övé sem mérés, hanem csak becslés. Ezzel szemben állíthatom, hogy az én méréseim egy betonból és vaslemezből 1 méter szélességben épített korrekt, mintegy „kisérletsze­rűen" megépített bukóval történtek. A vízszínkülönbségeket pedig Pitot­csö-szerűen felszerelt vízmutatókkal figyeltem meg. A feldolgozásnál pedig a legmegbízhatóbb — Frese-féle — koefficiensekkel történt e víz­mennyiségek kiszámítása. Minthogy a tudomány halad, azóta legfeljebb azt fűzhetem méréseim számszerű eredményeihez, hogy azok inkább kisebb, mint igen nagy vízmennyiségeket adnak, vagyis a Mádai méréseit még inkább tarthatatlanná teszik. Említettem, hogy a bukóval való vízmennyiség megállapításánál az elméleti kiindulás helytelen. A kiindulás ugyanis — ellentétben a hidro­mechanika alaptörvényeivel — abban áll, hogy az egyes vízmennyiség­részleteket, amelyek a b szélesség és a dz igen kis vastagságon át \2gz sebességgel lefolynak, a H vastagságra kiterjedőleg integrálással álla­pítják meg. Már pedig az Euler-féle alapegyenletekből közvetlenül folyó ú. n. Beriioulli-ié\e tétellel ez nem egyezik, mert e szerint maga a moz­gásban lévő vízoszlop a sebességképzésben részt nem vehet. A helyes b 1. ábra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom