Hidrológiai Közlöny 1930 (10. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Mádai Lajos dr.: A budai hévforrások keletkezésének magyarázata infiltrációs kísérleteim alapján

72 ifi. Mádai Lajos dr. A kőzetekben mozgó vízre a nehézségi erő és a molekuláris vonzó^ erő hat. Atterberg (6) vizsgálatai szerint 0.2 mm szemcse átmérőnél, a normális atmoszféra nyomásnál, lefelé szivárgó vizet még a nehézségi erő irányítja, úgyhogy a kapilláris hatás nem érvényesülhet, illetőleg a víz leszivárgását meg nem akadályozhatja, míg 0.1 mm átmérőnél már a kapilláris erő kerekedik felül, mely a beszivárgást megszünteti. Tehát a beszivárgás vertikális irányba való tovahaladásának határa a 0.2 mm szemcseátmérő, ennél kisebbnél a kapilláris erő jut túlsúlyra; ennél nagyobbnál a nehézségi erő dominál. A leszivárgó víznek lefelé való vándorlása addig tart, míg vagy egy vízzáró réteg ennek útját nem állja, vagy valamely földalatti víztartó vízszinéhez nem ér, vagy ha kőzetnyomás határáig nem jut. Eddig tart a beszivárgott víz függőleges mozgása. Minthogy azonban tanulmányom kizárólag a mélyre leszivárgó víz vertikális irányú áramlásának kutatására szorítkozik, ezért a vertikális iránytól eltérő vízmozgás vizsgálatának tárgyával nem foglalkozhatom. Most már lássuk azt, hogy miként állíthatók mindezen megállapítások vizsgálataim szolgálatába? Tudjuk azt, hogy a budai fürdők hévforrásaira a budai középhegység azon területének van közvetlen befolyása, melyet északon a vörösvári völgy, keleten a Duna folyam, délen a Kelenföld-Budaőrs-biai völgy, nyugaton Bián, Pátyon, Jenőn, Tinnyén át húzott légvonal határol. Ezen kb. 440 négyzetkilóméter kiterjedésű területből a budai hévforrások leszivárgás útján való táplálására közelítőleg 50%, azaz 220 négyzetkilóméter terület alkalmas. Ami e terület geológiai karakterét illeti, erre vonatkozólag ismeretes az a tény, hogy a budai középhegység rétegtani alkotása nagyjából a Magyar Közép hegységéhez hasonló, amit részint a Vértesben, Bakonyban stb. helyeken talált közvetlen feltárások, részint pedig analóg következtetések bizonyítanak. A rétegek valószínű elrendezése felülről lefelé haladó sorrendben, miként az irodalomból ismeretes, a következő: A felső triász karni emeletébe sorolt 400 m vastagságra becsült fődolomit; a felső triász raibli emeletébe tartozó szaruköves mészkövének kb. 200 m vastagságra tehető rétege; a középtriasz ladini emeletébe iktatott kb. 300 m vastagságra felvehető diploporás dolomit csoport; a középtriasz anizuszi emeletét képviselő kb. 200 m vastagságra becsülhető, túlnyomólag dolomit és mészkőből álló képződménye;,